A ‘videók’ kategória archívuma

Új klipp a Youtubeon

  

Elég hosszú kihagyás után most, hogy ideültem a studio-s gép elé egy egész kellemes kis mashup született.

Markus Schulz “Do you dream” című nótjáját szerintem már nem kell bemutatni senkinek. Van aki szerint egy félresikerült New world rókabőr, meg van aki ilyet nem is állítana a dalról. Viszont ez most teljesen mindegy mert nem más került rá, mint egy Tiesto és Kirsty Hawkshaw nevével közösen fémjelzett dal sávjai, mely egyben címadó dala is volt a dj egyik albumának. Ez nem más, mint a “Just be”.

Bízom benne, hogy elnyeri esetleg azok tetszését is, akiknek esetleg valamelyik nóta nem tetszik a kettő közül. A linket tessék osztogatni! :)

Úgyis van még ott ahonnan ez jött…


Mash és klipp a Youtube-on

  

Shipwrecked and Swallowed in the sea című mashupom mától megtekinthető és hallgatható a Youtube videómegosztón.
Az eredeti zenei anyag 2007-ből való. A most hozzá készült, képekből álló kis “video” eredetileg 720-as HD minőségű. Ez lett feltöltve.

Szigorúan indzsój! :)


Távolság

  

Régóta fogalmazódik már bennem egy ilyen blogpost. Valahol ott kell kezdeni, hogy mivel eléggé “kint” lakunk, ezért már középsulis koromba is 1 órát utaztam a suliig meg onnan egyet hazáig napi rendszerességgel, megismerve a BKV járatok szépségeit. Persze ezért sokminden kárpótol, ott van például a jó levegő, a viszonylagos nyugi, de hát természetesen ezek nem mindig kielégítőek.

Folytatva a storyt jön az, hogy meg is gyűlöltem rendesen a BKV-s buszozást/metrózást/vilizést, ahogy kell, de most az elmúlt 1-2 évben már az 1 órák sokkal gyorsabban telnek, mint azelőtt. Nem tudom miért, de így van.

Idén elég sokat utaztam ráadásul, magamhoz képest. Ott voltak a vidéki fellépések, amiknek emlékeit természetesen őrzöm mélyen. :) Aztán ott volt a kaposvári workshop amire úgy ültem fel a vonatra, hogy elég rég nem vonatoztam már előtte, de mégis elment az a 3 óra egész gyorsan.
Aztán az amerikai út a maga tizenx órás repülőútjával és az autóutakkal, amik egyébként sokkal gyorsabban teltek, még ha keresztül is szeltük fél Floridát.

Visszafele Ferihegyen fogalmazódott meg bennem az, hogy ha ez utazás volt, akkor itthon mik voltak ezek a kis kiruccanások? Lóf@sz se… Mi egy egy órás buszozás, amit egyébként már le is gyalogoltam 2-2,5 óra alatt még tavaly valamikor ősszel, egyetemtől hazáig? Mi egy fél órás busz út a Határ úttól, amit tavaly decemberben éjjel gyalogoltam le hazáig? Semmi.

Aztán itt volt amikor Márióhoz mentem le Szegedre. Hát nem mondom az a kis 2,5 óra másodosztály a maga bűzével nem tartozik legjobb útjaim közé de egész hamar elment. Autóval meg még kevesebb…. Robi comborám naponta jár kel Szeged és Pest környéke között munkája miatt. És persze még ott volt a pécsi utazás és a debreceni….utóbbi város nem a nevezetességei miatt lopta be magát a szívembe (igaz nem is láttam még őket).

Szóval van egy csomó ilyen kérdés ezzel kapcsolatban és néha sok néha kevés, attól függ. Ha fagyizni szeretnék egyet a Körúton, akkor nyilván sok az az ~50 perc, amíg odaérek. Ha átmegyek mondjuk Inpy-hez akkor nem sok az az ~1 óra, mire ott vagyok.
Egy bizonyos periódusban tavaly járogattam át valakihez, aki 1,5 órányi utazásra lakott BP másik végén. Az se volt túlságosan megerőltető.
Ha lemegyünk egy buliba mondjuk Kanizsára, akkor se hosszú az a cirka 2 óra. Ha ki kéne repülni az általam nagyon megkedvelt floridai párás melegbe, akkor se szarnám össze magam a repülőúttól (már elnézést), de hajrá….hagy menjen, ha ez kell hozzá. Pedig anno legelső ~3 órás utam előtt is hátő..fostam picit repülőzéstől, mint olyantól de végülis semmi bajom nem volt tőle….pláne amikor megcsapott az egyiptomi szél és meleg.

Most jutottam el a válaszhoz egy másik témára, illetve kérdésre ami kavarog bennem….és ez önmagában se más mint egy kérdés. Mégis van értelme blogolni! :)

Kinek mit ér meg a távolság?
Mi az, amiért képes vagy elfeledkezni róla?
Mi az, amitől az 1 órás buszozás sokkal kevesebbnek tűnik?
Fel tudnál állítani egy sorrendet, hogy ennyi és ennyi kilómétert utaznál max ezért és ezért?
Megpróbálom én is kitalálni mire érkezik komment.

Underground or aeroplane….doesn’t matter in the end.


Airwave így emlékszik

  

Colbee hívta fel a figyelmemet a következő bejegyzésre Airwave-nél:

Good memories, God bless the web for that
04/05/2008 01:03 PM

Hey my friends,

Today I just found this while browsing videos

One of my best gigs ever. Something I will remember for the rest of my life.
Enjoy

Azt hiszem erre én is…


Régi nóták #2

  

Újabb régi dalok, klippek …

Boomfunk MC’s – Freestyler
Ez a szám szerintem mindenkinek a könyökén jött ki anno. Már én is mindig elkapcsoltam a viva-t ha ez ment aztán egyszercsak rájöttem, hogy ez egy írtó nagy sláger és zeneileg is hibátlan …

All Saints – Pure shores
Imádtam ezt a zenét. Filmzene is volt, de a filmet sose láttam.

Music Instructor – Hymn
Jézusom én ilyeneket hallgattam?! :) Bizony… érdekes a mostani ízlésemmel ilyeneket visszanézni, de bizony annak idején még a Dune és a Scooter korában a happy hardcore se volt olyan …. mint mondjuk ma. :)

Mark ‘Oh – Tears don’t lie
1995 kérem szépen, 13 éves zene!!! Ezt nagyon szerettem anno! Akkoriban ha jól emlékszem még MTV-n néztem csak ilyesmit. (Igen ez még AZ az MTV volt.)

Robbie Williams – She’s the one
Ennek az adagnak a végére pedig egyik kedvenc zeném Robbie Williams-től. Mindenféle tévképet szeretnék eloszlatni: sose volt tőle félpucér plakát a szobám falán :) de baromi jó hangja van. (Egyébként ugyanígy vagyok George Michael-lel is… bár nála azért meg kell hagyni elég utánozhatatlan módon szólnak a lemezei.)


Egy újabb Reb mash a YouTube-on!

  

Ezúttal a Deadmau5 & Markus Schulz vs Andy Moor – Faxing Ghostdream (Reb mash)-ről találtam egy klippet fent a csövön! Természetesen ment egy tenkjú comment a feltöltőnek… mert feltöltve lenni jó! :)

Szerk: most hallom, hogy a végén meg valaki próbálkozott odamixelni a One La Noche Teknika-t :D


Whow …..híres lettem, határ a csillagos ég :)

  

Najó azért ez mégse egy Reb Hotel post!
Inpy dobott egy video linket a csőről……amit persze általába sose nézek meg mert utálom, ha le kell állítani ezek miatt a zenét meg ilyenek…..de most mit látok?!?
Nevemet meg a “mash” mint trademarkolt kifejezést elfelejették odaírni….na de sebaj.

Ha valaki lenne olyan elvetemült és nem ismerné akkor ez a tavalyi évben gyártott Dash Berlin vs Perpetuous Dreamer – Till the sound of goodbye (Reb mash) című dolog. Debütálás már nem tudom mikor volt de a Destination Unknown c. műsoromba kb hetente van 1-2…több ilyesmi. Aztán amelyik jobban sikerült azt kiszórom netre. Azt hiszem eddig a legsikeresebb ez volt és emellett még a Leon Bolieres/Oceanlabes Sirens of Poseidon címűm tetszett még sok embernek….már így ahova fel volt töltögetve külföldi zenés oldalakra. Meg ezeket találtam pár playlistben is internesönel szinten. :)


Tiesto – ISOS 7 Asia promo

  


És tessék!
Épphogy leszúrtam őket jól, még a nap folyamán kijött egy igazán jónak tűnő valami tőlük ami ezt a selyemfiú kollekciót kicsit korrigálja.
A Tiesto.com-on tekinthető meg beágyazott tartalomként a video de olyan bazisokan nézték, hogy úgy döntöttem (mivel tetszik a hangulata) írok neki egy ennek megfelelő commentet a blogba :)

Elég durva technika van oda lepakolva, ha csak a 2 kis fehér Genelec-et nézzük már akkor is…többiről meg nem is beszélve. Viszont, hogy a hangmérnök csávó Macbook Pro-n Windows XP-t futtat… hát ezt nem tudtam elsőre feldolgozni. :)
A nóták kellemes hangulatúnak ígérkeznek……meglátjuk a végső verzióba mit hoznak össze a mixcdn.

Ouch (katt ide)… tudom én leszek megint a szemétláda


Blogger emotikonok

  

Én megpróbáltam!
Gyárilag nincs támogatva…. De valaki már kitalálta a tuttit és megírt egy javascriptet ami kicseréli adott linken lévő kis képekre az oldalra beírt kettőspont, zárójel, D, P stb adott kombinációit.

Tökéletesen működik! Elméletben! :)
Meg a demo oldalon. Meg egy sima html fileban amit megírok, de onnantól kezdve, hogy ebbe a redves blogger source-ba bepakolom már nem müxik sehogy pedig Netmannel rágyúrtunk tegnap este keményen javascriptre is, hogy tényleg tökéletes legyen formailag is…mindenhogy. De nem!

Ilyenkor azért pár óra szöszölés után erősen frusztrált tudok lenni az eredmény (gyk. nagy semmi) láttán. Ilyenkor mindig jól jön témába vágó kedvenc videom, amit most felraktam Youtubera is. Nyugtat. :)


Nagy kan, csőre töltve

  

Nem akartam félreérthető címet, arról van szó, hogy tűkön ülve várjuk már az esti Nagykanizsai bulit. :)
Smash-el fogunk ellátogatni a C1, más néven Cola Classic Clubba, annak is a Kaktusz termébe, hogy egy kis progresszív trancet (és annak minden velejáróját…) az arcokba toljuk. Több hetes studio munka (amit tegnap este kezdtem el) eredménye is hallható lesz egy kis live mashupolás formájában. :)

Kapcsold be! :D


Vége a Chris Pirillo shownak :( ?!?

  

Bizonyára nem sokmindenkinek mond bármit is a Chris Pirillo név de ő egy amolyan lelkes geek. A Lockergnome community oszlopos tagja és internetes live showman. (Technikára erőből és kevésbé fogékonyak valószínűleg a “kockagyökér” jelzővel illetnék. :) ) Kb 1,5 év ustream-es live közvetítések és egy rakat youtube-os video után abbahagyja a streamelést.
Valljuk be nem olyan nagy flash egész nap egy szobában melózni a kamera előtt és közbe telefonokra és online konferenciákra válaszolgatni de ő nem kis hírnevet szerzett ezzel magának. Volt rendes tv-s blokkja is de mivel elhülyülte így nem volt hosszú életű. :) Viszont internetes kis videóival nagyon sokmindenkinek nyújtott a saját stílusában segítséget.
Miért lett vége? Felesége aki sokszor szerepelt az adásokban megelégelte, hogy a többszáz/ezer internetező által alkotott community az első és ő csak a második helyre szorult, ultimátumot adott.
Így hát adás ment….feleség maradt, ha ezen múlik inkább nem nézek több live-ot, pedig elég jól szórakoztam 1-2 idióta felvételén. (akár pl amikor arcát gyantázták…)

Viszont a régi felvételek továbbra is élnek és a csövön megtalálhatók, úgyhogy számtech témában sok embernek jelenthetnek segítséget vagy akár megoldást is. Be is linkelem a “csöves” lapját ide alulra… legyen Mac vagy PC fan, kezdő vagy profi az biztos, hogy tetszeni fog neki. :)

Chris postolt ma még pár bejegyzést és videot….a címekből egyre jobban úgy tűnik április elsejei baromságról van szó :D
  • It’s Official: iHate the iPhone
  • Why I’m Switching Back to Windows XP from Mac OS X

    “My old TaxCut versions won’t work on the Mac. The copies of Windows Vista is not compatible with OS X. My MouseWorks… not compatible. I’ve got random stuff that just won’t work on OS X. I mean, seriously… “Testing and Improving your Memory” doesn’t work on OS X? How insane is that?

    What about my Lara Croft Tomb Raider game? Why can’t I use that on the Mac? See? I have to go back to Windows XP. Even my Soundblaster drivers won’t work. It’s just nuts. I’m not happy with Mac OS X because of all this. I want my software to work!! As of today, I’m back on XP.”