A ‘sztárok’ kategória archívuma

Új klipp a Youtubeon

  

Elég hosszú kihagyás után most, hogy ideültem a studio-s gép elé egy egész kellemes kis mashup született.

Markus Schulz “Do you dream” című nótjáját szerintem már nem kell bemutatni senkinek. Van aki szerint egy félresikerült New world rókabőr, meg van aki ilyet nem is állítana a dalról. Viszont ez most teljesen mindegy mert nem más került rá, mint egy Tiesto és Kirsty Hawkshaw nevével közösen fémjelzett dal sávjai, mely egyben címadó dala is volt a dj egyik albumának. Ez nem más, mint a “Just be”.

Bízom benne, hogy elnyeri esetleg azok tetszését is, akiknek esetleg valamelyik nóta nem tetszik a kettő közül. A linket tessék osztogatni! :)

Úgyis van még ott ahonnan ez jött…


Myon Andro fan lett :)

  

myonandrofan

Apdét! :D

myonandrofan2


Két dolgot lehet itthon eladni! + DJ téma

  

Az egyik a botrányos színvonalú, celebkultúrális témakört körülölelő szennylapáradat, a másik pedig az, ami úgy keletkezett, hogy megépítették rá a marketinget és egyébként nem feltétlenül hiteles, de a marketing azt állítja, hogy ez AZ… és onnantól senki se tudja miért de mégis megkapja a fogyasztói kielégülést, amikor látja nem csak ő egyedül hitte ezt el, tehát mégiscsak lehet benne valami!(?)

Az első kategóriáról nem tudok mit mondani, rég volt már a kezemben ilyen lap… akkor is feltűnt, hogy legalább adhatnák gurigán, perforálva és puhább kivitelben, vagy írhatnának olyan viccesebb cikkeket is, mint a Velvet Gumicukor blogjában. :) De hát a magyar ember már csak ilyen, szeret köpködni azokra, akiket nem szeret, ez egyfajta lelki megnyugvást jelenthet … ellentétben azzal, akit szeret, mert azokat a színészeket (ma már csak celeb) szereti jó környezetben tudni, viszont ha valami baj van velük, akkor együttérezhet.
Teljes testi-, lelki megnyugvás…. hiszen képzeletben belerúgtunk abba, akit nem szeretünk. :)

A második kategória az igazi…
Van valami amiről eddig senki nem tudta, hogy micsoda és így nagyjából ugyanennyi embert is érdekelt, tehát kb 0-t. Aztán csinálnak neki rohadt nagy marketingkampányt (”nyomják” -  a céltárgyra/személyre tekintettel különböző értelmeket vehet fel a szó) és hirtelen ez lesz a tutti.
A marketing meg lelkes puliként hangosan körbeugatja a sok marhát és tereli be a megcélzott karámba!

Endoril írta minap blogjában, hogy a 2008-as év DJ felfedezettje a mi Metzker művésznőnk lett.

-ki?
-jaaaaaaaaa az a playmate pi#a vágom már!! meg hát!!!4

Tovább »


Reb Hotel: a gázkrízis valódi oka

  

Hosszas találgatások és árakról szóló ködösítések után végre fény derült a máig is megoldatlan orosz-ukrán gázvita valódi okára. Lapunk világviszonylatban is elsőként adhatja ezt most hírül!

A Reb.log Media & Co exkluzív értésülése szerint a vita valódi oka bár sejthető volt de mégis túl egyszerű ahhoz, hogy valósnak vélhető legyen.
Reb Hotel tour date-jeit böngészve már észrevehettük, hogy a keleti blokkban ad nagyszabású koncertet és show-t a vílághírű celeb, azonban az évzáró gigashow-val kapcsolatban nem volt egyértelmű helyszín. Tovább »


Celebek és Celebrityk

  

Többször előkerült az ünnep kapcsán, családi összejövetelek alkalmával több helyütt is a mostani médiatrend és a celebek.
Jó persze nem filozófiai vonalról volt szó hanem, hogy mekkora kakken a tvműsor, amit persze én nem nézek, de azért bőven elég néha beletekinteni, hogy az általános kép meglegyen.

Na mi ez a celeb? Ráadásul ne ragozzk már csak simán (mint a címben) hiszen nem magyar szó! Tovább »


Reb Hotel ünnepi jókívánságai

  

Hihetetlen, megrázó és felkavaró eseménynek lehettünk tanúi, mely örökre emlékünkbe vési a mai napot.

Reb Hotel, a hosszú ideig visszavonult sztár helyi idő szerint délben tolmácsolta karácsonyi jókívánságait a kaliforniai sztárok a sztárokért nevű ünnepségen, melyben a felsoroltak közt szerepelt a Reb médiabirodalom Reb.log olvasóinak szánt kis üzenete is. Tovább »


V.I.P. allűr?

  

Voltunk pénteken egy pesti bevásárló központ egyik klubjában megrendezett buliban, aminek a nevét most nem szeretném feltűntetni és a szórakozóhelyét sem. Lényeg az, hogy egy viszonylag rendszeres rendezvényről van szó és most egyik kedves cimbora, Myon is játszott az este.

VIP karszalaggal rendelkeztünk, amit itt nem szeretnék túlmisztifikálni. Ennek kapcsán megismertem egyik ismerősben azt a fajta embert, aki előzékenyen felajánlja, hogy “tud a VIP-be helyet biztosítani” (nem szervezőről van szó). A “VIP”-ről annyit kell tudni, hogy a bárpult és a djpult L alakban van és az L hajlatánál lehet bemenni a pultba, ami mellett még van egy kb 6-8 személynek helyt adó kvázi pad szerű, természetesen párnázva. Szóval ez mind a “VIP”-nek azon része, ahova valaki is előadja, hogy tud helyet biztosítani? Hát nem tudom, nekem ez idegen.

Az est folyamán egyébként többször is szívesen hagytuk ott a “VIP” részleget, mert boldog boldogtalan “beözönlött” és összevissza ugráltak, 3 ember lábán lépkedtek felváltva személyenként. Egyik kedves 180-190-es csaj, akit hívjunk innentől csak pacinak a viselkedésével kivívott tiszteletet szem előtt tartva… előre akart menni teljesen kint a pult előtt (1 sorral előrébb) és Balázs urat egyszerűen lehamuzta amikor látva a kedvességét, nemleges választ adott. Ekkora paraszt legyen valaki?! Kb. négy-ötször szóltunk még neki, hogy kicsit a távolságot jobban tartsa, mert nem igazán van tisztába azzal, hogy mit csinál a környezetével.
No persze, azt lehetne mondani, hogy biztos ivott meg aranyos volt és csak tombolt…. nem ….menjen a picsába az ilyen, én is voltam már alkoholos befolyásoltság alatt és valamiért azt hiszem a fennmaradó életéveimben lesz még erre példa (ha nem is olyan nagyon sok) de az, hogy valaki bunkótajparaszt módjára viselkedik, nem csak ettől függ.

Noh, ennyit paciról! Ez a VIP allűr egyébként érdekes dolog. Nem emlékszem már pontosan először mikor voltam ilyen buliban, talán amikor Tiesto a Dokkban játszott 2004(?)-ben. De ott nem volt semmi extra, mindenki beszélhetett mindenkivel, pedig akkor is Tiesto-nak hívták a srácot. Tavaly már csak szűk körben lehetett találkozni vele az egyik Erzsébet téren fekvő szálloda konferencia termében. Idén már csak a szuperdrága szupervip jeggyel volt lehetőség erre a találkozóra. Azért szerintem néha őt is ki kéne engedni emberek közé …
Elkanyarodtunk. Ott a Dokkban már picit átértékelődött bennem ez a VIP dolog. Ott, amikor láttam, hogy azokon a székeken ülünk, ugyanannál az asztalnál, ahol Tiesto, Tony Montana meg ha jól emlékszem Dimitri is ült már nem attól lett VIP a hely, mert “ott lehet lenni” és baromira nem fogott el a “fíling”, hogy ettől én most mennyire menő lennék. De ez csak én vagyok…..vagy voltam…..másnál lehet, hogy máshogy működik, nem tudom.

Azóta ez mégjobban igaz. Aki azért akar VIP lenni egy bulin, hogy elmondhassa magáról, az attól még ugyanúgy egy senki marad ott is. Nekem azzal ad többet általában, hogy nem tapossák agyon a lábam az első sorban, viszonylag gyorsabb a bárpult …….és talán a legfontosabb, hogy ott az ismerősökkel lehet pár szót váltani meg bulizni anélkül, hogy eltaposnának vagy ki kéne menni a szórakozóhely másik sarkába.

OIvastam napokban egy írást egyébként a Diszkrónika egyik régebbi számában, amiben a bakelittel kapcsolatban merültek fel a régebbi bulik hangulatai. Egy meg nem nevezett arcot interjúzott az egyik szerkesztő és a válaszban valami olyasmi volt benne, hogy:

~ “A régi bulik teljesen mások voltak. Ott az emberek nem külsőségekben hasonlítottak, hanem inkább belsőleg.”

Ez azért elég sűrű gondolat. Benne van minden, amivel találkozhatunk a mai partyéletben. Persze azért a szupersznobby helyekre talán mégse vonatkozik, ahová megmutatni járnak magukat az emberek. Ők lehet, hogy belsőleg is egyformák…


ASOT Playlisted #2

  

ASOT Special on SlamFM – Armin Solo @ Armada @ Amnesia, Ibiza (12-08-08)


59. David Forbes meets Michael Paterson vs Sultan & Ned Shepard vs Coca & Villa – One La Noche Teknika (Reb mash)

Iiiigeeeeeen!!!4
Ez már a második alkalom, hogy tudomásomra jutott, hogy Armin van Buuren a világ legjobb DJ-jének idén is megválasztott nemzetközi DJ és producer lejátszotta a La noche-s mashupom, ennek nagyon örülök. :)

Hab a tortán, hogy ez nem máshol történt, mint a világ legnagyobb partyközpontjában, Ibizán!


Airwave így emlékszik

  

Colbee hívta fel a figyelmemet a következő bejegyzésre Airwave-nél:

Good memories, God bless the web for that
04/05/2008 01:03 PM

Hey my friends,

Today I just found this while browsing videos

One of my best gigs ever. Something I will remember for the rest of my life.
Enjoy

Azt hiszem erre én is…


Tiesto ISOS night Debrecen és Afterparty

  

ISOS night

Picit fáradt vagyok, úgyhogy nem lesz valami összeszedett. A csarnok baromi jó volt, gyakorlatilag ideális helyszín. Az sajnos érződött, hogy senki nem készült arra, hogy itt mostanában -10 fokok lesznek és ruhatárak fullon voltak. Az elrendezés itt gyakorlatilag tökéletes volt, egyetlen dolog amit szóvá lehet tenni, hogy a VIP résznél – illetve szembe másik oldalon is – a színpad mellett, első emeleten nem igazán volt semmiféle hang.

A visual top volt, hangzás az legelöl a tánctéren süketeknek való (szerencsére volt nálam füldugó), mélyek is eléggé pusztítottak.

Na akkor a produksön.
First State-ből alig lehetett hallani valamit, viszont “normál” trance-t toltak. Érdekes volt így lehet, hogy a kicsit erősebb hangerő és egy rendes warmup (mármint stílusában) kevesebb “miért??”-et váltott volna ki.
Amennyire azt hittem, hogy a tegnapi nem lesz annyira classic night, kb annyira véltem biztosra, hogy ez a mai ISOS night lesz. Ehhez képest tolt az öreg pár nótát róla de aztán felkerült még olyan dal is, mint a Sound of nature. Ősrégi korong, valahol itt lapul a többi közt nálam is.
Többen mondták, hogy nem erre számítottak (vagyis ők úgy fogalmaztak, hogy “ez szar”) …..őszintén szólva én se erre számítottam, kicsit sok volt a szerintem gagyi hangzású trance (tipikus Black Hole töltelékrelease).
Ami nagyon odatett még, az a kardozós zene volt, amit mióta megjelent nem értem miért kellett megcsinálni azokkal a kard effektekkel (lol) de abba a nagy arénába eléggé durva hangulatot csinált.

Bazinagy negatívum, hogy szeméthegyek voltak a tánctéren, ragadt az egész. Kuka kuka kuka! Pláne ha használják is …

Afterparty

Sajnos közbejött egy be nem tervezett, ámde a valóságban időről időre manifesztálódó probléma. Story nem jár hozzá (több mint 1 év után is azt mondom, hogy aki hülye …kezeltesse magát), de végülis pici késéssel odaértünk a Bázisba.
Németi nagy lelkesen közölte velem, hogy “One or two tracks before you come, okay?”….mire tanácsoltam neki, hogy a magyar nyelv használata most nekem is és neki is egyszerűbb lesz.
Egész jókis hely, de ami nagyon meglepett, hogy TELE VOLT!
Majdnem 2 órát játszottam Lacknock féle minimal bemelegítést(?) követően, azt hittem elmennek emberek egy kis 1-1,5 órás afterezés után de végülis 9-kor fejeztem be és úgy, hogy válaszolni kellett elég sok embernek az “Ennyi……nemá???!?” kérdésre.
Köszi mindenkinek, aki jött!

…több szóval

Bazi fáradt vagyok. Az elmúlt pár napban Bp.-Szeged-Bp.-Pécs-Bp.-Debrecen-Bp. távot sikerült teljesíteni….össze se számolom hány kilóméter de ha tippelni kéne akkor kb sok. :)

Amennyire szar volt a tavalyi Tiesto-s hétvégém, annyira jó volt az idén. Köszönhető persze ez sok embernek…. például ha már bulikról volt szó kezdjük Blaz-zal és Dexter-rel a front line-ban lévő hardcore szervező arcok közül.
De persze mindez semmit se ért volna a társaság nélkül. Pénteken Shane54, Myon és a TranceTream.FM-es csapat őőő…”kitett magáért”. :)
És most is agymenés volt….

De 1valakinek mégjobban köszönöm :*
(szintén nem jár hozzá story… ;)


Tiesto Classic Party Pécsett

  

Amúgy mindig furcsállottam ezt a “Pécsett” (4 t-vel) típusú leírást. A Pécsen sokkal jobb, szóval nem Pécsett volt a “koncert” :) , hanem Pécsen és ami ennél meglepőbb, hogy az emberünk még így se játszott kevesebb hangszeren, mintha csak egy sima buli lett volna. Szóval amondó vagyok hívjuk ezeket buliknak, mert azok.

Lejutás kicsit kalandos volt, leszakadt az ég, de remek társaság volt az autóban. Myon and Shane54 anekdotákat és vitákat hallhatott minden jelen lévő az ő saját stílusukban. :o )
Lent a bulin az elrendezés személy szerint nekem nem tetszett annyira, de hang és fények jók voltak. Meleg is volt bőven lent a tánctéren (pláne így eső után…fele társaság megázhatott valszeg) de a szélén már kellemes volt.

Őszintén szólva én nagyon meglepődtem, hogy ilyen zenéket játszott az öreg, mert láttam a listát amiket kiírtak cd-re Tiesto-nak és azok …..hát nem pont ezek a klasszikusok voltak hanem úgy 2-3 évvel ezelőttiek kb. Szóval ez nagyon kellemes csalódás volt.

Itthon az íróasztalomon láttam, hogy a ködös albionból kaptam egy kis levelet. Két promo cd-ről várják a véleményemet. Az egyik az új John Askew album, míg a másik Diarmaid O’Meara – An inconvenient abomination (amiről őszintén bevallom fogalmam nincs, hogy mi). Majd jól megírom, aztán ha akad valami jóféle azt játszom is.

Holnap, vagyis ma folytatása következik a témának. Tiesto Debrecenben, ami már az ISOS tour partysorozat része lesz.

A buli után megyünk a Bázisba, ahol a hivatalos hétvégi záróafteren játszom. Nagyon remélem, hogy viszonylag sokan lesznek, reggel 6-tól kezdődik ha minden igaz.
Tehát akkor “Reb koncert Debrecenütt”! :)


Erotika kiállítás 08

  

A következő sorok kizárólag 18 éven felülieknek való témát tartalmaznak!
Én szóltam! :)

Szóval rögtön azzal kell kezdenem, hogy még életembe nem voltam erotika kiállításon, valahogy mindig kimaradt de ma megtört a jég. Hozzá kell tennem, hogy ha nem sikerült volna vip jegyet szerválni (köszönet az illetékesnek ezúton is), akkor most se valószínű, hogy egyáltalán eszembe jutott volna menni. Kezdjük ott, hogy erotika kiállítás, ízlelgessük ezt a szót.

Kinek mi jut róla eszébe? Testek, idomok, formák, szex… valami forró exkluzív dolog. Legalábbis nekem ez. Persze ez egy kiállítás, megy boldog, boldogtalan szóval az exkluzív részéről nem beszélhetünk.

A csarnok, amiben rendezték a Hungexpon nem volt túl nagy, maga a kiállítási rész olyan 5 perc alatt körbejárható, ha nem időzünk sehol csak meglessük hol mit adnak. Alapvetően a csarnok fele szolgált a pavilonokra (nem voltak azért olyan sűrűn rakva, mint mondjuk egy Compfair-en…ha van még ilyen), a fennmaradó részen a nagyszínpad, egy kisebb és pár közlekedő volt.

Volt ott mindenféle kiállító, leginkább segédeszközöket árultak, illetve latex ruhákat, domina és egyéb felszereléseket. Mindez a polcokon, illetve a falakon felaggatva. Szerintem nagy flash lett volna, ha mondjuk segédeszközt nem is :) de ruhákat bemutatják pár modell segítségével, mert egész érdekesek voltak. Namind1 erről ennyit.

A stand, ahol régi ismerősöm és dj pályatársam zenélt a C. Media-é volt és volt még valami “modell” közvetítő ügynökség is a témában. A C. Media egyébiránt filmeket gyárt, ott lehetett venni dvdket raklapszámra. Maga az egyik host srác is olasz művésznévvel rendelkezett (ha jól emlékszem Lauro Giotto), tehát sejthető, hogy az ő szavai mögött tartalom is van ilyen téren.

Noh visszatérve a kezdő vonalra, olyan nagyon exkluzív hangulatot nem sugárzott igazából a szokásos fehér pavilonos berendezés a rajta csüngő pár molinóval. Volt középen egy olyan durván 3×3-as színpad fél méter magasan. Itt felkészítettek, hogy nem csak táncikáló lányok lesznek az előző napi atrakciókból kiindulva. Hátul volt egy pici öltöző (ők nyilvánosan vetkőznek, de felöltözni már kabin kell nekik :) és frigó. A frigó tetején volt pár behűtetlen ital is… a palack formájából nekem azt a benyomást keltették, hogy ezek bizony munkaeszközök lesznek és bele is trafáltam.

Ismerős arcokat nem igen láttam. Mondjuk nemmintha fejből vágnám pornósokat (meg amúgyis van egy pár) de tényleg nem. Akit viszont láttam az Handrás volt :) jött fotózni a bazinagy cuccával, lencsevégre kapta a modelleket ott is (mac nem volt nála :) .

Akkor bele (a kolbásszal) a lecsóba és ez a pont lesz az, ahol észrevettem, hogy egyrészt kishazánk a világ bordélyháza, másrészt azt, hogy ez még egy picit mindig balkán. :S
A “modellek” (ott így hívták őket) folyamatosan nyomultak a standon, osztogatták a szóróanyagot és ledér öltözetben néha táncikáltak is. Hátőő…férfitársaim úgyis sejtik. :)

Ami nálam betette a kaput, az egy egyébként nagyon kedves (-nek tűnő), magas szöszi produkciója volt. Elvileg ő valami sztár lehetett, mert nagyon odavolt érte a csorda. Elnézést, hogy így hívom őket, de majd későbbiekben kiderül miért.
Ő olyan 1-1,5-2 óránként csinálta azt a produkciót, hogy ledobta a kis picsaszoknyát, megvillantotta a ….amilye van és itt kicsit sokkolt a dolog, hogy a csordából kiválasztott 3 arcot, kifújt magára 3 helyre (ebből kettő mellbimbó volt, a harmadikat csiklónak hívják) tejszínhabot és a delikvensek lenyalták….elég hosszan. Utána helyet cseréltek!
Ami ez után történt ezt is felül(?)múlta, mégpedig egyből jött a következő 3 ember és nagyjából 3 kört csinált így. :S

Kint persze örjöngött az a ~100 ember aki körbeállta a standot. Kiket kell itt elképzelni? Olyan 25-30tól kezdődően és az 50-es korosztály, sőt még 60-as is benne volt. Elég érdekes látvány, amikor az 50 év körüli kopasz szakállas faszi magából kikelve rohan be, hogy kinyalhassa a csaj …tejszínhabját kb 6-8 másik ember után.
Szerintem ez azért nem kicsit gusztustalan, már a csaj szempontjából is értve a dolgot, bár ha jobban belegondolunk neki ez a munkája, pénzt kap érte, hiszen “modell”.

És ez abszolút nem az, ami nekem az erotikáról eszembe jut. Persze a háttérben meg ment nagy plazmán az egyik pornófilmük, ahol 1-1 csajt keféltek rommá többen is, nem feltétlenül egymás után.
Akkor erről ennyit!

Körbekérdeztem a dj kollégákat:

“Te figyelj már …Gáborom, ha most az lenne, hogy itt te vagy a “modell” és ki kéne ülni oda egy szál semmiben, egy tejszínhabos flakonnal bekenni a szerszámot, hogy a közönségből mindenféle nők (itt tessék emlékezni a férfilátogatók korösszetételére) ezt neked eltávolítsák róla………akkor azt te bevállalnád?”

Megnyugodtam, hogy nem csak én vagyok ilyen “nem fasza gyerek” és ők is azt mondanák, hogy ennek némi erkölcsi, illetve mindenképpen belső akadályai vannak.

Szóval ilyesmi…. :S

Vizsgáljuk meg picit ezt az iparágat!
Adott kielégítetlen szexuális fantázia, mint kereslet (főleg férfiak részéről) és emberek, akik pénzt szeretnének csinálni bármiből és az alvilágról most ne is beszéljünk. Hozzávesszük, hogy a tetszetős, formás lányok lényegesen többet tudnak így keresni rövidebb idő alatt, mintha elmennének normálisan dolgozni (illetve a tanulás része kihagyható). Az, hogy kinek mennyit ér meg ez a pénz már más lapra tartozik! (?)

Szóval mivel magyar cégről volt feljebb szó, ezért vegyük vállalkozóinkat, akik kitalálják, hogy kedvező üzleti kapcsolataik miatt külföldre visznek lányokat, pláne magyarokat mert ugye tudjuk a szállóigét…. és ők ezzel nagyon sok pénzt szereznek.
Közvetítői tevékenységről van szó, gyakorlatilag kialakítják a cég arculatát és a tehetséges “modelleket” közvetítik ki, illetve saját brandes filmet forgatnak.

Érdekes mód mindegyik csaj magyar volt, még ha utána azt is kérdezte, hogy pl “magyarországon most ez a zene a menő?” (electrohouset húztak kollégák éppen) Feltételezem nem lakik itthon.
Szóval keressünk pár gyors és könnyű pénzre vágyó csajt, akinek jó formája van és gátlásai éppenséggel nincsenek, vagy bazierős exhibicionista hajlama van. Második lépés, a kapcsolatok által adjuk el.

Ehhez is kell egyfajta embertípus, de ahhoz meg méginkább, hogy amikor a csaj táncol a színpadon egy darab semmiben, akkor odaálljon mögé és szétnyissa a csaj csiklóját, hogy a csordából a majmok fotózhassák, mint az őrültek.

Nem vagyok én se szent, ráadásul egyesek szerint egészségesen (remélem) piszkos fantáziával bírok, de ez így nem erotika kiállítás, hanem egy húskiállítás betegeknek.

Tényleg ez kell?!?
Balkán ez….és a világ bordélyháza! Tényleg megéri azt a pár szaros papírt, hogy valaki – akinek már annyi pénze van ilyen olyan ügyekből – egy eszköznek tekintsen valakit? Persze azt a szállóigét is ismerjük, hogy ez a legősibb szakma…

A bordélyok egyidősek az emberiséggel. Aquinói Szent Tamás így vélekedett: “Ahhoz, hogy egy palota egészséges lakhely lehessen, szennyvíz-levezető csatornákra van szükség.” …