A ‘grrr’ kategória archívuma

Alapfelszerelés, PC szereléshez

  

crush4Nagyon sokunknak van desktop PC-je otthon és vélhetően közülük is szép számban vannak, akik beletanultak a téma anatómiájába, mert muszáj volt a monitor előtt maradáshoz. :)

Miért?

  • fejleszteni kell néha
  • takarítani kell néha
  • tönkrement alkatrészt kell cserélni néha

Vannak persze akik a szomszéd srácot… kersztaput…unokaöcsit… volt barátot kérik meg az ilyen nem őszintén hálás feladatokra és ők nagyon szívesen csinálják ezt… Tovább »


BKV takarítási procedúra

  

A helyszín Budapest, Kőbánya-Kispest metró- és vonatállomás, szombat este 9 óra előtt pár perccel, az úr 2009. évének februárjában, méghozzá 21-én.

21-02-09_2048Szállok fel a metróra és fura faforgácsra leszek figyelmes. Nem volt semmi feltűnő rajta, ránézésre sima forgács volt. Nézem, hogy hogy a francba kerülhetett ez ide, lévén nem természetes… Az “itt vágták a fát és itt maradt” ötletet gyorsan elvetve látom, hogy kint meg a peronnál van egy vöröses-lilás folyadékfolt, félig odaszáradva. Elsőre talán vérnek tűnt, de aztán színe miatt nem… valami szörp féle lehetett így ránézésre és egyből megértettem mit keres ott a forgács, ami az egyik ülés közepéig vezet! Végigcsöpögtette emberünk a cuccot egészen az ülésig a peronról. Az ülésnél már látszott, hogy felszívta picit a forgács és lilás volt az is.

21-02-09_2049Jó oké, BKV-nál nem lehet meglepődni, ha így takarítanak, meg ez legalább felszívja, de mi ebbe a nagy cucc, hogy beszórták a forgácsot oda? Az, hogy ez egy induló metró szerelvény volt, amibe a forgács (és a peronon a folt) már akkor ott volt, mire odaérkezett. Tehát minimum 1 odavisszát csináltak Újpestig az ily módon “takarított” járművel. Gáz?
123-as busz… 2 darab sörös doboz az üléseken. Leesve folyik szanaszét a tartalma. Hátul csörömpöl kanyarokban egy üveg.

Ez nem annyira a BKV sara de erőteljesen nem európai képet fest.Rolling Eyes


A valóság és ami helyette van (pl pénzügyi tanácsadók)

  

Nem is tudom hol kezdjem igazából… de talán ott, hogy a már említett rádiós partnerek közül (akikkel egy ideje tárgyalunk) a mi témakörünket képviselő srác a megkeresés utáni első tényleges találkozás előtt rákérdezett, hogy úgy érzi negatívan állok a dologhoz és miért vagyok ilyen szkeptikus.

Ez van, kicsit szkeptikusan állok mindenhez, amíg meg nem ismerem a maga valójában. Ennyit bevezetésnek!

MoneyMinap írt rám iwiw-en (amit úgy havonta kb 1x nézek meg) pont ennek a srácnak egy ismerőse, hogy keresnének 2-3 embert mert portfólióbővítést készítenek elő egy cégnek, mindenféle marketing, piacbővítés meg egyéb projektekkel … stb. Hát mondom, itt van nem messze, 20-25 perc busszal nem távolság, megnézem mit akar. Ráadásul régen pont onnan olyan 10 percnyire laktunk … akkor már a környéket is meglesem milyen most. Szóval nem állok negatívan a dologhoz! Megbeszéltük az időpontot. Tovább »


Két dolgot lehet itthon eladni! + DJ téma

  

Az egyik a botrányos színvonalú, celebkultúrális témakört körülölelő szennylapáradat, a másik pedig az, ami úgy keletkezett, hogy megépítették rá a marketinget és egyébként nem feltétlenül hiteles, de a marketing azt állítja, hogy ez AZ… és onnantól senki se tudja miért de mégis megkapja a fogyasztói kielégülést, amikor látja nem csak ő egyedül hitte ezt el, tehát mégiscsak lehet benne valami!(?)

Az első kategóriáról nem tudok mit mondani, rég volt már a kezemben ilyen lap… akkor is feltűnt, hogy legalább adhatnák gurigán, perforálva és puhább kivitelben, vagy írhatnának olyan viccesebb cikkeket is, mint a Velvet Gumicukor blogjában. :) De hát a magyar ember már csak ilyen, szeret köpködni azokra, akiket nem szeret, ez egyfajta lelki megnyugvást jelenthet … ellentétben azzal, akit szeret, mert azokat a színészeket (ma már csak celeb) szereti jó környezetben tudni, viszont ha valami baj van velük, akkor együttérezhet.
Teljes testi-, lelki megnyugvás…. hiszen képzeletben belerúgtunk abba, akit nem szeretünk. :)

A második kategória az igazi…
Van valami amiről eddig senki nem tudta, hogy micsoda és így nagyjából ugyanennyi embert is érdekelt, tehát kb 0-t. Aztán csinálnak neki rohadt nagy marketingkampányt (”nyomják” -  a céltárgyra/személyre tekintettel különböző értelmeket vehet fel a szó) és hirtelen ez lesz a tutti.
A marketing meg lelkes puliként hangosan körbeugatja a sok marhát és tereli be a megcélzott karámba!

Endoril írta minap blogjában, hogy a 2008-as év DJ felfedezettje a mi Metzker művésznőnk lett.

-ki?
-jaaaaaaaaa az a playmate pi#a vágom már!! meg hát!!!4

Tovább »


Sikkaszt az AdSense

  

Már többször is észrevettem, hogy valami nem stimmel az elszámolásoknál, de itt is egy ékes bizonyíték egy e tekintetben nem túl fényesen sikerült napról.

adsensecigo


Emotikon toolbar for Wordpress (step by step … letöltés)

  

Előző posztból már ismert a czucc!

Itt speciel idegel a Wordpress mert használhatatlan fo#ként viselkedik és ha két <kód> tag-et rakok egymás után korrektül lezárva, akkor a másodikban lévő html kód már látszódik….ergó nem müxik a code …
Grrr…Evil

1. Admin felület, appearance, edit Comments.php.

2. Keres: <p class=”commentWrapper”><textarea name=”comment” …. stb

3. Kicseréljük ezt a bekezdést: Tovább »


Tré-Home ügyfélszolgálat

  

logo_t-homeAz eddigi felező díjcsomagról gondoltuk áttérünk a favorit fantázianévvel ellátottra. Nem reklámozom, de lényege, hogy van benne ingyenes időszak. Persze ez egy hihetetlenül egyszerű feladat, hiszen már anno a felezőre is így módosítottam a csomagot, hétfőn meg is nézem mi a szám és rendezem.
Gondoltam… Tovább »


16:9, 1366×768 … szélesebb, mint hosszabb!

  

Megérkezett az új trend kérem szépen!

képernyőméretek

16:9-es képarány az eddigi 16:10-es standard-hez képest. A régi 15, majd 15,4-es wide mostmár lehet, hogy csak 16″-es wide lesz. Mert ugye a Hádé az isten!

Tovább »


Szmogriadó a fővárosban

  

Gondoltam írok már én is erről egy blogposztot mert ez most trendi és közéleti is egyben, így a .log nem csak egy internetes perifériális szubkultúra tartalama lesz, hanem igenis közéleti és hasznos is.

Budapest légszennyezettsége

Megfigyeltem, hogy ilyenkor minden blogtulajdonos a tömeg élére áll és hírdeti az igét…
És akkor utána kiderül, hogy hát persze igen…viszont ő izé.. nem tud a munkája miatt autó nélkül közlekedni.
Köszönjük :) Tovább »


Dj és Producer vagyok (?)

  

Kapunk néha leveleket rádióval kapcsolatosan olyan emberektől, akik próbálkoznak és szeretnének bekerülni meg ilyenek.

Ezzel nincs baj!
Ami nekem kicsit szúrja a szemem, hogy kb senki nem hallott róla semmit arc úgy kezdi a levelét

Progressive/Trance Dj és Producer vagyok.

És a folytatás… Tovább »


X vagy Y

  

…esetleg megközelítőleg Z, ha lehetséges. Avagy pár dolog az elmúlt napokból.

Nem is tudom hol kezdjem talán a héten az egyik legigazmagyarabb történet, hogy két kollegát is ellenőrzött a Mahasz, hogy van e hologrammos matrica a cdjén vagy amiről éppen játszott… (laptopra, pendrive-ra, külső vinyóra is van ilyen matrica).
Röviden azért leírom, hogy a dolog úgy néz ki, hogy egy cd jogosítása (így nem kell, hogy jogtiszta anyag legyen rajta) 1400 plusz áfa a jövőévi törvény szerint. Egy éves átalánydíj 90 plusz áfa egy főre. A laptopra illetve egyéb adathordozóra gondolom szintén átalánydíj van.
Namost jogos a felháborodás, mert ha megvettem zenét Beatportról akkor még utána maszatoljak nekik emailekkel, hogy küldjenek matricát stb? Nemá…
A másik dolog pedig, hogy ha ők jogvédők, akkor a fogyasztási sémák szerinti “átalánydíj” esetében ha írok 300 cd-t (amire darabáron számolva nem futná az éves díjból) akkor a maradék fennmaradó művészeket ki kárpótolja és miből?
Továbbá a MAGYAR Hanglemezkiadók Szövetsége által rendelkezésre bocsájtott matrica vajon milyen viszonyban van egy teszem azt finn netlabellel, ha éppen olyan zene van rajta. (tracklistát kérnek a cdről)
És milyen viszonyban van akár egy Armada vagy Black Hole vagy hasonló kiadókkal?
Több a kérdés, mint a válasz….de persze ha ellenőriznek akkor te szopod meg és még ki is szabják a szép nagy bűntetést, ha “illegális” cd van nálad. Ha letejeled a lét nekik, akkor onnantól legális.

Jöhet a kérdés vajon nekem milyen a viszonyom ezekkel a tarifákkal…. köszönöm nem, nekem nem ér ennyit az egész. (Ez tiszta ráfordítás/megtérülés alapon…) Attól meg, hogy ezt bevezetik nem fog senki többet fizetni a dj-nek mert ott van még a maradék másik 1000++.

***

Másik igaz magyar történetem az egyetemmel kapcsolatos. Itt most akár félre is tehetnénk, hogy “A” Corvinus-ról van szó, de én ezt kifejezetten kiemelném, hogy ez már a Corvinus és nem a Közgáz. Amíg közgáz volt ilyennel nem találkoztam.
Szóval Pénzügyi Tervezés és Döntéselőkészítés lesz a tárgy neve amiről írok. Beugró kis-zh abból állt, hogy excelben kellett megoldani egy feladatot, amiről előtte elmagyarázta a tanár, hogy mi az, mert még nem láttunk olyat. Excelben is solverrel kellett, hiszen igaz órán összesen egyszer ültünk gép mellett de a solvert megkérdezte és biztosan használtuk már egyetemi kereteken belül…egészen pontosan utoljára tavaly ilyenkor és 3 éve :) 1-1 alkalommal.
Szóval végülis zh előtt elmondta mi az a napi likviditástervezés és solvert is használtunk már valamikor így nem lehet probléma belőle. Korrekt? :D
De a legjobb/rosszabb, hogy nem is lett mert kb arról szólt, hogy segített mindenkinek megcsinálni majd már többen járkáltuk körbe segíteni többieknek.
Most akkor kérdezem én ennek mi a lóf…sz értelme volt? Arról nem is beszélek, hogy az előtte való órában esettanulmányt oldottunk meg, ami arról szólt, hogy egy kész story és eredmény+mérlegterv alapján adunk e hitelt egy vállalkozásnak. Miért igen, miért nem 6 oldalas szörnyűség….most láttunk ilyet harmadszorra és mivel eddig se volt róla szó, hogy hogyan kezdjünk egyáltalán hozzá így roppant igényes lett a megoldás… mondhatni átadott tudáson alapuló.

Olyan ez, mint amikor az ember felszáll szakadó esőben estefele a bkv buszra és látja, hogy az ajtónál csorog be a víz. Kicsit jobban felnéz és a lámpabúrában is van víz, ami fékezésnél csorog ki ott, ahol hiányzik a csavar. Elgondolkodik rajta…. aztán eszébe jut, hogy minek foglalkozzon ilyennel, hiszen csak 1 megállóra szállt fel, mindjárt leszáll…..és átszáll egy másik buszra. :)

***

Harmadik téma meg a rádiós fórumos élet mostanában. Biztos öregszem, de szívesebben emlékszek vissza a régi időkre, amikor még zenéről is szólt ott a fórum. Amikor még olyanok jártak oda, akik hallgatni is szokták a rádiót és esetleg építő jellegű kritikát tudtak mondani dolgokkal, zenékkel, műsorokkal …bármivel kapcsolatban ami trance és nem sértődtek be óvodás módjára, meg nem kezdték el sarazni azt aki vállalni mert a véleményét, hogy neki valami nem tetszik. Amikor még olyanok jártak oda, akik valamiféle minimális szintet támasztottak magukkal szemben láthatólag elég sok tekintetben. Amikor nem azon ment az arcoskodás, hogy ki milyen pletykát hallott valami eseménnyel kapcsolatban, hanem ….nem is tudom, volt arcoskodás?

Amikor még néha szó volt zenéről is a tt fórumosok közt és nem arról ment a duma, hogy hol és milyen mértékben lesz lerészegedés és adott esetben kivel milyen közös privát programot tervezne be 2 főre.

Amikor még nem túrt bele senki a másik fórumos életébe ótvarparaszt módon, hanem tiszteletben tartotta…igaz akkoriban nem is volt divat ennyire az összejárás és a közös italozás. Továbbá nem volt a társaságban semmilyen téren vándorpi….lélek. De persze nem az én dolgom ítélkezni, mindenki azt csinál magából, amit akar.

Akinek nem inge persze….

***

Noh…ezeket gondoltam leírom.


Jön a Karácsony meg minden

  

Ez egy ilyen csak úgy blogpost….nem tudom milyen az, így hát most a műfaj alapköveit fogom letenni. Eltekintve a kövek letevésének iszonyatos súlyától, ami most a vállamat nyomja hagyjuk ezt a sok kamu dumát, amit egyébként más blogokon nagyon humorosnak tartok. :)

Évnek a vége, Karácsony …vizsgaidőszak :mad:
Régen azért még középsulis időszakba jobb volt ez de most, hogy december közepétől január végéig van ez a köcs… kellemetlen időszak már nem annyira flash az ünnep se. Még a szilveszterek úgy ahogy, de aztán január megint úgy megy, hogy görnyedek a mindenféle okosságok fölött, majd vizsga előtti éjjel is és reggel felkelek, hogy tanuljak vagy egyből menjek vizsgázni, majd kezdődik az egész előlről a következő vizsgára. Úgyhogy bár a szorgalmi időszak kárpótolja, mégis másabb volt anno középsuliban ez az időszak.

Karácsonyi vásárlás? Jingle bells 32x? :)
Plázaundorom miatt ebben az időszakban töltöm a legtöbb időt plázákban. (Heti 1-1,5 óra, 1-1,5 héten keresztül.) De persze sose tudom kit mivel lepjek meg.

Fenyőfadíszítés, gyanta, tüske?
Olyan 6-8 éve vettünk egy nagyon faszántos kis (2,1m) műfenyőt de sajna az illat hiányzik. Idén mostmár tényleg lopok valahonnan jókis gyantás fenyőágat aztán hagy szóljon….vagy szaglódjon.
Az égők felhelyezésére természetesen csak nekem lehet megfelelő szakképesítésem, így mindenki úgy tesz, mintha nyomtatott áramkört kellene forrasztani és rám marad. :)

Ajándékozás, szenteste?
Régen flash volt.. 15-8 fölött már nem annyira. (További életszakaszokban még nem tudom.)

Újévi fogadalom?
Fogalmam nincs mit fogadtam meg tavaly…lehet, hogy nem is fogadtam meg semmit? Nem emlékszem.

Most ennyi jutott eszembe…
nálatok hogy megy?