A ‘egyetem’ kategória archívuma

Kiskomplex letudva

  

A 4. évfolyamos, pénzügy szakos hallgatókra (befektetés elemző, pénzügypolitikus, aktuárius) év végén, amolyan felkészítő jelleggel egy kisebb rémálom vár a bevett hagyományok szerint, aminek a neve kiskomplex. Ez olyasmi mint a nagy rendes komplex vizsga, azzal a különbséggel, hogy kevesebb tárgy van benne és itt a végeredmény a 2 aktuális főszakirányos tárgy jegye. (szerk: najó most, mint kiderült befelemzőknek 5. évben van kiskomplex és előtte “minikomplex” …világos :) )

Jelen esetben (pénzügypolitika főszakirány hallgatója vagyok) az államháztartás és a pénzügypolitika nevű tantárgyakról volt szó. Államháztartásból van év közben 2 darab dolgozat is, így az írásbeli egyfajta alapot szolgáltat a szóbelire. Pénzügypolitika nevű tárgyunk pedig 2 negyedéves blokkra oszlik, ebből az egyik felében előadásokat hallgattunk a szakmai nagyobb neveitől (pl Oblath Gábor, akinél már tanultam makrogazdasági elemzést is…. Neményi Judit aki szintén a Jegybank Monetáris Tanácsának tagja, Surányi György akit szerintem nem kell bemutatni és a szakmai kevésbé ismert emberei……egyébiránt az államháztartásokat jobbára László Csaba tartotta). A püpol tárgy másik fele pedig makropénzügyi modellek címet viseli. Nagyon szép dolgok de mint kiderült egy kicsit nagyobb nekifutást igényelnek a sikeres írásbelihez, ami elég egzakt tudást igényel még akkor is ha csak azt kérik vissza ami a papíron le van írva (merthogy pontosan kell visszaadni)…….szóval másodikra 4-es lett.

Kb 1,5-2 hétig kivégzés jelleggel készültem lelkiekben az eseményre, vagyis a szóbelire. Tételek természetesen (legalábbis pénzügyön) nincsenek, így az ember megpróbálja az anyag legnagyobb részét átnézni, ami most úgy 1500-2000 oldal volt. A vizsga pedig nem meglepő mód úgy zajlik, hogy kérdeznek. Általában elsőre nem érthető, hogy végül is mire lennének kíváncsiak, vagy ha igen akkor az anyag legsötétebb bugyraiban, esetleg a kötelező (ajánlott néven futó) olvasmányok valamelyikében van. Most például ugyanaz a kérdés a 3 vizsgaalkalom és az alkalmankénti 2-3 csoport egyikében se hangzott el…nagyjából 40 hallgatóról van szó, szóval van fantázia a tanszéken. :)
Pénzügypolitika részből a még másodéves koromban tanult pénzügytan nevű (általában baromira utált) tantárgyból kaptam pár kérdést kicsit meg is lepődtem már ezen is de mégjobban azon, hogy természetesen olyan dolgokról amit az ember nem feltétlenül várt ergo lényegében át se nézte. Szóval a jó írásbeli miatt végül is abból összeraktam egy maradós 4-est. Államháztartásból az írásbeli nem lett valami fényes, szerintem eléggé le lett pontozva. Mentem reklamálni is de a dolgozatok végeredménye senkinél sem volt alku tárgya, illetve tanárúr készségesen és kimerítően elmagyarázta a helyes választ (ami egyébként 5-10 perces monológ volt)……de itt jött egy olyan korrekt dolog amit itt én még az elmúlt pénzügyes éveimben nem tapasztaltam….amire azt mondtam, hogy úgy érzem le lett pontozva azt megkérdezték szóbelin is! Aztán persze volt még 1-2 kérdés a szokásos (fent említett) módszerrel és olyan is ami konkrét adójogszabályokra tért ki (merthogy az államháztartás nevű tárgy egyik fele az adótan). Sajna úgy bizonyult, hogy az ilyen jellegű dolgokra kevésbé vagyok fogékony (egyébként jogra se…de ez már kiderült az elmúlt évek 2-3 jogi tárgya alapján). Szóval végül egy erős közepes és egy négyes lett az eredmény. Örültem! :)
Bár aludni még nem tudok a 2 napos folyamatos hajnali 2ig való tanulás után (pedig ma Inpy-t segítettem költözni) de legalább már enni tudtam valamit. :)
Érdekes djpultban sose izgulok ennyire.


Dióhéjban: Reb.hu fejlesztés, Showder klub, vizsgaidőszak

  

Kezdem a végén:
Kezdődik vizsgaidőszak GRRRRRR….

Tegnap voltunk megint Showder klub felvételen, óriási volt.
Volt Bödöcs Tibi, Kőhalmi Zoli, Kiss Ádám, Trabarna, Litkai Gergő… azt hiszem ezek a nevek magukért beszélnek :)
Toltak pár régebbi poént is a portfóliójukból de azért így élőbe hallani mégis jobb……meg hát volt amit updatelek is picit :D

Reb.hu fejlesztés
Nem értek php-hoz. Tanultam eddig egyetemen javascriptet és java programozást… hogy ebből mi maradt meg, arra most nem térnék ki.

Csináltam a héten egy statrendszert, ami a letöltős php-ból indítja a meghívott file nevével a folyamatot és generál egy logot, hogy ilyen és ilyen file hányszor volt letöltve. Ehhez csináltam még egy stat oldalt ahol kilistázza …el nem hinné senki… melyik file hányszor volt letöltve és mikor történt ez utoljára.
Aztán megcsináltam még a zenés oldalon, amit már régen is szerettem volna nevezetesen, hogy a képeknél most már megjeleníti a kiválasztott adáshoz tartozó képet ha ráállunk. Ha nem DU tracklist (egyébként már sztem több, mint fél éve menetrend szerűen elfelejtem kirakni a live tracklisteket… nemmintha olyan sok lenne) szóval ha nem DU tl, akkor a műsorok előtti fekete DU képemet rakja be. Ha meg még nem választottunk ki semmit akkor a hangulatot fokozván random nyomja ki a DU epizódok képeit.
Tök jó látni, hogy működik….főleg így, hogy nem értek hozzá :)


Semmi extra?!

  

Agyelszívó nap…
Reggel nyitáskor már éreztem a vesztem, illetve az OTP-ét. Alig volt forgalom de több, mint 2%-ot gyengült az árfolyama, amire csak rásegítettek a kedvezőtlen amerikai makroadatok.

Hozzá kell tenni, hogy az amcsi piac megint eljátszotta a nagy halált (ez elég gyakori) majd a hírek és az európai piacok zárása után szépen sunyiba elkezdett emelkedni. Ez azért jó jel csak ami baromira nem szimpatikus, hogy a kinti 0,5(!) százalékos esés itthon 1-2%-ban jelenik meg és itt sajnos nem erősödik vissza a nap végére. Ez a BUX nyomora. :)

Találkoztam egy egyetemi haverral is. Ő befektetéselemző szakos pénzügyön és most kb 1 hónapja az egyik banknál dolgozik traderként, főként kötvényekkel foglalkoznak. Mint mesélte a mostani piaci helyzet elég kedvezőtlenül hatott rájuk is, így egy ottani teljes idős alkalmazott kb 10 évnyi fizetését bukták el fejenként ők, akik még nem teljes idősök. :) Na így legyen okos az ember. De annyi biztos, hogy tanulóidőnek talán a legjobb.

Ha már ennyire szídom amcsikat tegnapra jár nekik egy kis riszpekta meg pisz meg ájbilívindisznésön. Történt ugyanis, hogy megkaptam az amerikai vízumot. Nagyjából 3 éve már egyszer visszautasították mert nem tudtam igazolni, hogy eléggé kötődöm magyarhonhoz és leginkább mert nem tudtam olyan papírt vinni nyár közepén, hogy én szeptembertől be leszek iratkozva a szemeszterre. Aha… Most viszont kb. le se szarták az interviewt. Nagyon cselesen megkérdezte egy max 30-33 éves amerikánó konzul srác, hogy voltam e már az államokban. Nem akartam viccesre venni, hogy valójában kétszer is, egyszer fegyverszállítás közbe, egyszer pedig a kubaiakat tettük partra…. szóval természetesen nem. :) Rákérdezett miért akarok menni, mit tanulok egyetemen, mikor végzek aztán ennyi, cső…1 évre oké viszlát.

Más…..izomlázam van. Már januárba érzetem, hogy ez a nagy téli jelentősebb mozgásoktól mentes semmittevés nem fog jól végződni de a tegnapi squash után a ma délelőtti egyetemi lépcsőzés elég szúrós volt. :) (soha nem járok lifttel …)
Amúgy baromi jó móka ez a fallabda de olyan szinten lenyúlás amit elkérnek a terem…ismétlem csak a terem bérleti díjáért, hogy az már fáj.

Nem emlékszem a hely nevére (Lágymányosi túloldalán van délnek kb 1 km-re.) de egészen konkrétan az 1 órás mókáért 1000 Huf-ot hagytunk ott per fő és saját ütőt, labdát vittünk. Állítólag ez még nem is olyan drága hely. Na hát így űzzön az ember valamilyen szinten divatsportot. Amúgy erről jut eszembe, hogy a Magyar Fallabda Szövetség logoját egyik haver tervezte, be ís raktam ide jól. :)

Április 1

  

Bolondok napja…

  • Reggel írtam egy zh-t államháztartásból (főleg adórendszer) amit eddig kb 3x mondtak el, hogy a 2. idősávba lesz tehát kb fél 10től. OK. Reggel bemegyek 8-tól írjuk… úgy néz ki fordítva működik az oktatónk és ő az év eddigi napjain humorizált velünk viszont ma vér komoly volt. Nájsz…
  • Hazajöttem valamikor délbe… mit látok? Tőzsdén rally megy főleg belpolitikai indíttatással. Ferencünk is ennyire vicces vagy ők is eddig vicceltek és ez a mai nap ami komoly? Valahogy mégse tudom elhinni, hogy holnap azt mondanák….bocsi… a tegnapi vicc volt :) ….nem…..nem az volt a vicc.
    Témánál maradva mit alkotott ma az OTP? (Aki konyít hozzá nyilván lecsap, hogy miért nem a BUX indexről írok….nagyon egyszerű azért mert nem (aki jobban konyít az tudja miért :) ). Szóval mint magyarország egyik legnagyobb itthoni szakkifejezéssel élve “mutyipapírja” erőteljesen hajlamos belpolitikai hírekre mozgásba lendülni. De mondjuk ez igaz MOL-ra is.
    Meg is látszódik a napi mozgásban, a 16 óra előtti mozgások nagyjából ennek köszönhetőek és mindez úgy, hogy múlthéten még szívtam a fogam, hogy 7200-on eladtam pedig ment még 7336-ig (persze ez csak egy pillanatnyi csúcs). Így belegondolva nem volt olyan rossz döntés.

    Persze utólag mindenki okosabb, én is az voltam csak akkor szembesültem a dolog nehézségével (szépségével?) amikor élesbe ment. Így már nem olyan egyszerű. Amerikai adatok kifejezetten jók voltak, sőt meglepően így a UBS újabb leírása mellett és eléggé belendült a nasi a jani meg a sp500 is (ennek még nem tudok becenevet :) ). Úgyhogy mindezek mellett és ellenére egész szép záró lett, mint ahogy az ábra is mutatja. Az örök érvényű ősdilemma megint érvényes. Venni vagy nem venni (gyk inkább eladni) ez itt a kérdés. Egy dolog biztos: Hajrá északnak!

  • Előző blogpostba már írtam Pirilloról…..idióta. :)

Szóval így összegezve nagyjából az utóbbi volt az ami április elsejének megfelelően zajlott ma. De ehhez az elmúlt jó hosszú időszakban már szinte hozzászoktam…