A ‘egyetem’ kategória archívuma

Hab a vulkánon (diplomavédés)

  

25Elvileg ez már csak formalitás… persze azért nem mindenki kap ötöst, így hát nekem is csak egy négyes jutott, ami körülbelül a szakdolgozatot is megfelelően értékelte.

Már amikor leadtam tudtam, hogy lehetne még tökéletesíteni és van pár téma ami még belefért volna stbstbstb…. de hát ez nem a klasszikus “mindenévbenírnakerről” típusú szakdolgozat volt, hanem eléggé aktuális téma körüljárása és nem igen fűződik még hozzá egyetemi szintű irodalom, valamint adatok sem. Ez van, ebből építkezünk. (Itt található egy régebbi poszt a szakdolgozatról és annak témájáról.)

Úgy egyébként nem volt semmi extra, bementünk egyenként, elmondtuk miről írtunk és mit szűrtünk le ebből. Meg egy két kérdés attól függően, hogy ki mire kíváncsi. Összesen hárman voltak bent egyébként. Két ottani tanár és egy külsős, aki szintén vezetett másik csoportnak szakszemet.

A végén gratuláltak, elbúcsúztunk és a jól megérdemelt nyári …. na erről szól majd a következő poszt.


Most akkor mi van? – avagy egy komplex vizsga története

  

6a00d83451586c69e20115700d6fd2970c-800wiMájusban teljes kétségbeesés és elég rossz kilátások övezték a fenti “kisebb” megmérettetést. Volt pár tárgyi vizsga, egy számvitel szigorlat a 4 félévnyi számvitel anyagából és még a komplex, mellékszakirányos komplex valamint a diplomavédés az 1-1,5 hónapos programban.

A pár tárgyi vizsga hamar lement és jött a főszakirányos komplex beugró írásbelije, ami tesztes. Persze olyan szinten űzik ezt a BCE Pénzügy tanszéken, hogy aki életében nem hallott a témákról valószínűleg jobb eredményt ér el rajta, mint aki tanulta. De meglett a beugró így hát lehetett jelentkezni, illetve menni komplexezni. Illetve lehetett volna de még jött utána a számvitel szigorlat is a maga kis 4 órás írásbelijével és a 20-25, egyenként több oldalas tételeivel, amihez persze kellett ismerni valamennyire az aktuális számviteli törvényeket is.

Az első ilyen vizsgaalkalom szóbeli része nem a várakozásoknak megfelelően alakult Tovább »


Vacap?

  

Angolul nem tudok kedvéért szabadfordításban (csak, hogy mindenki értse a címet): Mi fel? :)
Noh… a fergeteges lingvisztikai humorbonbon kézi detonációja után inkább írom mi a helyzet.

szakdolg2Az van, hogy leadtam a szakdolgozatom. Ezt én se igazán hittem el abban a pillanatban, hogy megtörtént mert előtte való napokban hajnali 3-4-ig tartó etapokat csináltam, hogy kész legyen és ne kelljen fizetni rá késedelmi díjat. (~3500/nap)

A címe az lett, hogy “Devizahitelezés és a hitelválság fejleményei Magyarországon”. Sajnos elérhetővé nem tudom tenni még pdf formátumban se, de nem hiszem, hogy ezzel megfosztanék bárkit is a késő esti depizéssel tűzdelt órákban fellelhető jókedvre derítő olvasmányok tárházával kapcsolatban.

Így hát röviden, amiről szólt: Tovább »


Házi feladat: Ellenőrzés és könyvvizsgálat (alias Számvitel 5)

  

szvhf_0

Az ilyen tudja csak igazán felpezsdíteni az embert, amikor este 8-kor végez az aznapi szakdolgozatírási task-kal! Komolyan mondom, szerintem ezt már csak kiszúrásból csinálják.


Jó cégér…

  

17-02-09_1605
Ez most itt nem a reklám helye, de ezt a képet fotóztam ma, bent az egyetemen a budiban. Látható mennyire kultúrált egyébként a hely, ha a wc tartály teteje így néz ki. A többi része a wc-nek csak azért néz ki jobban, mert ott viszonylag kevésbé rongálható anyagok vannak.

Nade akkor mi van a képen? (Egyébként Közgázon legjobb hírdetési felület, különösen alternatív célokra, a budi!)

Szakdolgozathoz vagy doktori disszertációhoz csináltasd meg a statisztikákat és idősorelemzéseket mással. Mindezt a wc tartályon rekámozza. Az eredmény minősége milyen? Le lehet húzni? :D


Rádiós tárgyalás, mozi, kaja, utazás…vizsga

  

Tegnap, ami a csütörtök címkével volt tag-elve, rádiós megbeszélést tartottunk a rádió jövőjéről, illetve a jelenjéről is harmadik féllel.
Úgy néz ki sikerül egy kedvező kooperációról megállapodni, aminek persze lesznek vesztesei és persze engednünk kell nekünk is, de cserébe sokkal nagyobb publicitást kaphat a dolog, ami szerintem mindenkinek jó lesz összességében.

Erről jelenleg nem áll módomban több infót leírni.

Utána beültünk megnézni az Igen ember című legújabb Jim Carrey filmet. Mókás story a szokásos Jim stílusban. Tovább »


X vagy Y

  

…esetleg megközelítőleg Z, ha lehetséges. Avagy pár dolog az elmúlt napokból.

Nem is tudom hol kezdjem talán a héten az egyik legigazmagyarabb történet, hogy két kollegát is ellenőrzött a Mahasz, hogy van e hologrammos matrica a cdjén vagy amiről éppen játszott… (laptopra, pendrive-ra, külső vinyóra is van ilyen matrica).
Röviden azért leírom, hogy a dolog úgy néz ki, hogy egy cd jogosítása (így nem kell, hogy jogtiszta anyag legyen rajta) 1400 plusz áfa a jövőévi törvény szerint. Egy éves átalánydíj 90 plusz áfa egy főre. A laptopra illetve egyéb adathordozóra gondolom szintén átalánydíj van.
Namost jogos a felháborodás, mert ha megvettem zenét Beatportról akkor még utána maszatoljak nekik emailekkel, hogy küldjenek matricát stb? Nemá…
A másik dolog pedig, hogy ha ők jogvédők, akkor a fogyasztási sémák szerinti “átalánydíj” esetében ha írok 300 cd-t (amire darabáron számolva nem futná az éves díjból) akkor a maradék fennmaradó művészeket ki kárpótolja és miből?
Továbbá a MAGYAR Hanglemezkiadók Szövetsége által rendelkezésre bocsájtott matrica vajon milyen viszonyban van egy teszem azt finn netlabellel, ha éppen olyan zene van rajta. (tracklistát kérnek a cdről)
És milyen viszonyban van akár egy Armada vagy Black Hole vagy hasonló kiadókkal?
Több a kérdés, mint a válasz….de persze ha ellenőriznek akkor te szopod meg és még ki is szabják a szép nagy bűntetést, ha “illegális” cd van nálad. Ha letejeled a lét nekik, akkor onnantól legális.

Jöhet a kérdés vajon nekem milyen a viszonyom ezekkel a tarifákkal…. köszönöm nem, nekem nem ér ennyit az egész. (Ez tiszta ráfordítás/megtérülés alapon…) Attól meg, hogy ezt bevezetik nem fog senki többet fizetni a dj-nek mert ott van még a maradék másik 1000++.

***

Másik igaz magyar történetem az egyetemmel kapcsolatos. Itt most akár félre is tehetnénk, hogy “A” Corvinus-ról van szó, de én ezt kifejezetten kiemelném, hogy ez már a Corvinus és nem a Közgáz. Amíg közgáz volt ilyennel nem találkoztam.
Szóval Pénzügyi Tervezés és Döntéselőkészítés lesz a tárgy neve amiről írok. Beugró kis-zh abból állt, hogy excelben kellett megoldani egy feladatot, amiről előtte elmagyarázta a tanár, hogy mi az, mert még nem láttunk olyat. Excelben is solverrel kellett, hiszen igaz órán összesen egyszer ültünk gép mellett de a solvert megkérdezte és biztosan használtuk már egyetemi kereteken belül…egészen pontosan utoljára tavaly ilyenkor és 3 éve :) 1-1 alkalommal.
Szóval végülis zh előtt elmondta mi az a napi likviditástervezés és solvert is használtunk már valamikor így nem lehet probléma belőle. Korrekt? :D
De a legjobb/rosszabb, hogy nem is lett mert kb arról szólt, hogy segített mindenkinek megcsinálni majd már többen járkáltuk körbe segíteni többieknek.
Most akkor kérdezem én ennek mi a lóf…sz értelme volt? Arról nem is beszélek, hogy az előtte való órában esettanulmányt oldottunk meg, ami arról szólt, hogy egy kész story és eredmény+mérlegterv alapján adunk e hitelt egy vállalkozásnak. Miért igen, miért nem 6 oldalas szörnyűség….most láttunk ilyet harmadszorra és mivel eddig se volt róla szó, hogy hogyan kezdjünk egyáltalán hozzá így roppant igényes lett a megoldás… mondhatni átadott tudáson alapuló.

Olyan ez, mint amikor az ember felszáll szakadó esőben estefele a bkv buszra és látja, hogy az ajtónál csorog be a víz. Kicsit jobban felnéz és a lámpabúrában is van víz, ami fékezésnél csorog ki ott, ahol hiányzik a csavar. Elgondolkodik rajta…. aztán eszébe jut, hogy minek foglalkozzon ilyennel, hiszen csak 1 megállóra szállt fel, mindjárt leszáll…..és átszáll egy másik buszra. :)

***

Harmadik téma meg a rádiós fórumos élet mostanában. Biztos öregszem, de szívesebben emlékszek vissza a régi időkre, amikor még zenéről is szólt ott a fórum. Amikor még olyanok jártak oda, akik hallgatni is szokták a rádiót és esetleg építő jellegű kritikát tudtak mondani dolgokkal, zenékkel, műsorokkal …bármivel kapcsolatban ami trance és nem sértődtek be óvodás módjára, meg nem kezdték el sarazni azt aki vállalni mert a véleményét, hogy neki valami nem tetszik. Amikor még olyanok jártak oda, akik valamiféle minimális szintet támasztottak magukkal szemben láthatólag elég sok tekintetben. Amikor nem azon ment az arcoskodás, hogy ki milyen pletykát hallott valami eseménnyel kapcsolatban, hanem ….nem is tudom, volt arcoskodás?

Amikor még néha szó volt zenéről is a tt fórumosok közt és nem arról ment a duma, hogy hol és milyen mértékben lesz lerészegedés és adott esetben kivel milyen közös privát programot tervezne be 2 főre.

Amikor még nem túrt bele senki a másik fórumos életébe ótvarparaszt módon, hanem tiszteletben tartotta…igaz akkoriban nem is volt divat ennyire az összejárás és a közös italozás. Továbbá nem volt a társaságban semmilyen téren vándorpi….lélek. De persze nem az én dolgom ítélkezni, mindenki azt csinál magából, amit akar.

Akinek nem inge persze….

***

Noh…ezeket gondoltam leírom.


Jön a Karácsony meg minden

  

Ez egy ilyen csak úgy blogpost….nem tudom milyen az, így hát most a műfaj alapköveit fogom letenni. Eltekintve a kövek letevésének iszonyatos súlyától, ami most a vállamat nyomja hagyjuk ezt a sok kamu dumát, amit egyébként más blogokon nagyon humorosnak tartok. :)

Évnek a vége, Karácsony …vizsgaidőszak :mad:
Régen azért még középsulis időszakba jobb volt ez de most, hogy december közepétől január végéig van ez a köcs… kellemetlen időszak már nem annyira flash az ünnep se. Még a szilveszterek úgy ahogy, de aztán január megint úgy megy, hogy görnyedek a mindenféle okosságok fölött, majd vizsga előtti éjjel is és reggel felkelek, hogy tanuljak vagy egyből menjek vizsgázni, majd kezdődik az egész előlről a következő vizsgára. Úgyhogy bár a szorgalmi időszak kárpótolja, mégis másabb volt anno középsuliban ez az időszak.

Karácsonyi vásárlás? Jingle bells 32x? :)
Plázaundorom miatt ebben az időszakban töltöm a legtöbb időt plázákban. (Heti 1-1,5 óra, 1-1,5 héten keresztül.) De persze sose tudom kit mivel lepjek meg.

Fenyőfadíszítés, gyanta, tüske?
Olyan 6-8 éve vettünk egy nagyon faszántos kis (2,1m) műfenyőt de sajna az illat hiányzik. Idén mostmár tényleg lopok valahonnan jókis gyantás fenyőágat aztán hagy szóljon….vagy szaglódjon.
Az égők felhelyezésére természetesen csak nekem lehet megfelelő szakképesítésem, így mindenki úgy tesz, mintha nyomtatott áramkört kellene forrasztani és rám marad. :)

Ajándékozás, szenteste?
Régen flash volt.. 15-8 fölött már nem annyira. (További életszakaszokban még nem tudom.)

Újévi fogadalom?
Fogalmam nincs mit fogadtam meg tavaly…lehet, hogy nem is fogadtam meg semmit? Nem emlékszem.

Most ennyi jutott eszembe…
nálatok hogy megy?


Házibuli + A Közgáz most méginkább gáz

  

Kicsit félrevezető a cím, de a post egy részét fedi igazából.

Történt, hogy Dani barátom és évfolyamtársam meghívott magához lakásavató bulira… merthogy miért ne. El is mentem jól és találkoztam régi egyetemi haverokkal akiknek egy részét max csak látásból ismertem, másik részét pedig már régről és persze voltak új arcok is. Jól elvoltuk, dumálgattunk (stb…) este 8-tól olyan éjfélig a délbudai ingatlanban, majd elindultunk befelé. (Egyébként – lévén minden szentnek picit maga felé hajlik a keze – a házibulin a TranceTream.FM-et hallgattuk jóideig. :)

Első terv valami BME-s buli lett volna (azért legbelül közgázosként éreztem, hogy …na hát azért ide mégse) és végülis úgy tűnt kintről, hogy nem ide kéne menni. Egyébként a helyzet, hogy a Móriczról sétálgatunk az utcákban, teljesen deja vu volt a szegedi emlékeimmel kapcsolatban. Ott is viszonylag spiccesen mászkálgattunk egyetemi bulik felé. (tényleg nagyon emlékeztetett….bár Myon hiányzott :)

No aztán végülis úgy döntöttünk átmegyünk Közgáz Pincébe “mert az nekünk ingyé van”! Tehát megjött a magyar mentalitás…. a szar se annyira büdös és használhatatlan ha ingyé van (bár lehet, hogy épp nem akarunk kertet trágyázni)! :)
Bevallom őszintén én első éves koromban voltam először a pincében, a “School Club”-ban de azóta a színvonal nem emelkedett, sőőőt!
Először még so-so mentek az elektro házas slágerek, meg house-ok…oké….és…..itt jött a pillanat, amikor azt hittem besza-behu….kit pillantok meg?!?! SMASH-t! :D
“Hááááát nem egy Markus mi?” :D és hasonló körmondatokkal díszítettük a djt és a zenei felhozatalt…ami valljuk be megérdemelte az ilyen dícséreteket. Elektroházra jött a több, mint fél óra hip hop slágerezés jump around-ostul mindenestül…..legalja.
Nem kell kurvajól csinálni, de legalább ízlés legyen benne…..bár az is más kérdés, hogy a dj…elnézést, a diszkós (én ilyeneket nem nevezem dj-nek, az legalább a saját stílusát játsza) a közönséget szolgálja ki és nem neveli semmire (?) …és ha a közönség igénytelen ilyen szinten akkor így kell játszani (?).

Szóval ilyen érdekes este volt…. a házibuli elég jó volt. :)


Szakdolgozat

  

Ha az ember felsőoktatási intézmény látogatására adja a fejét valamilyen képzés formájában, akkor az esetek nagy százalékában egy szakdolgozattal zárul a kaland.
Több fajta embertípus van. Van aki az eltöltött x év alatt már annyira meggyűlöli a témát, hogy legszívesebben pokolba kívánja az egészet és legszívesebben nőgyógyásznak, ügyvédnek, építésznek, informatikusnak tanulna és a másik véglet pedig az aki a legelmebetegebb témák egyikét kipécézi magának adott szakon. Jonas Steur kérdezte még régebben, hogy engem még érdekel e a téma, amit tanulok. … Akkor gondolom máshol is így megy.

Nálunk a pénzügy/befetetések szakcsoporton is van mindkettőből, habár utóbbi jobban nyomon követhető érthető okokból. Míg egyesek árfolyammodelleket választanak maguknak, mások nyugdíjpénztárak témakört, megint mások adózás témakörben leírják egyfajta adó elméleti és gyakorlati vonulatait, addig vannak olyanok akik mondjuk egy kereskedelmi banknál a fedezetértékelés támakörét tartják őő..”szívükhöz közel állónak”.

Őszintén szólva ez az adós nekem egy joker téma, mert elméleti vonalon lehet prokat és kontrákat sorakoztatni az adó mellett, az adóincidenciát vizsgálni (tehát gyakorlatban kit terhel….tényleg pl azon érdemes elgondolkodni ki fizeti ténylegesen a társasági adót) és egyéb dolgokat, nameg mondjuk ha itthon létezik, akkor arról is írni….. ez mind szép és jó csak hát….

Azt el se tudom képzelni, hogy én olyan témakört feszegessek, mint mondjuk az említett fedezetértékelés…..vagy mondjuk “kereskedelmi bankok akármilyének a szokásos valami vizsgálata különösen az x banknál”. Ilyesmit láttam már tavalyiak közt de őszintén szólva a hideg kirázott. :)

Marad a kedvenc témám ami kb kilenc+kettesre lapot kérni…. subprime válság kiindulása és hatása a kereskedelmi bankokra….bár lényegében onnan indult, aztán ki tudja mi lesz a vége. Nem egyszerű, viszont ha nem csak históriát regélem el, akkor egy tartalmas valami lehet….különös tekintettel a piacokra :)


Első nap…

  

Hétfőn jól meggondoltam ilyen félhulla állapotban bemejnek e a jókis ötödév legelső szemináriumára. Reggel kűzdöttem a csipákkal meg a Neptunnal (szokásos hiba hiba hátán…… “onyádat” smile) majd végül meg tudtam pillantani órarendemet, hogy kiderüljön mák van, mert 13:10-re kell bemennem.

Vállalati pénzügyek nevű tárgy szemináriuma a kezdő löket a lejtőn. Olyan 30-as srác bejön, viccesen előadta a szokásos tantárggyal és tanszékkel kapcsolatos standup comedy-t, amit még élveztünk egy pár poén erejéig, de aztán valahogy fura volt, hogy nem akarja abbahagyni.
Itt kezdtem el sejteni, hogy ha mindig ilyen poénokat szór óra végéig, akkor ez egy nagyon hosszú félév lesz…

Következő idősávban fél3tól délután 4 óráig mi lehetett volna más, mint ugyanebből a tárgyból az első előadás. Nah végre gondoltam jön valami egyetemi tanárnak kinéző arc és elmondja a tuttit, aztán elküld minket a p…ba, mert mégiscsak első hét első nap.
Ki jött? Egy másik ugyanolyan 30 eleji csávó és ő is előadta a tanszéki standup comedy-t (teszem hozzá, hogy az övé és az előző közt annyi volt a különbség mint a szar és a hígabb verzió közt). Szóval ez megvolt és bele is kezdett a tárgy tematikájának ismertetésébe és pár szócsokor köré felhúzott egy kis gondolatkört miért és mit kell figyelembe venni bizonyos dolgok történésekor…
Hálistennek ő nem erőltette az előző kollega által megkezdett helyenként angol humoros vonalat, de ettől még rohadt unalmas volt úgyhogy feltette az “eztmostmiiiiiért” kérdőjelére a pontot.

Tanulság? Sose szabad bemenni első héten…..tavaly én másodikon se voltam de elsőre egyáltalán nem szabad. Viszont minden infót el kell kérni ;)


Kaktusz 08

  

Lent voltam egy pár napot (egészen pontosan ~hármat) Kaposváron, a Kaposvári-, a Debreceni- és a Corvinus Egyetem által közösen ápolt hagyományok szerint megrendezett workshop szerűn. A beharangozóban egy 40 fős hepaj volt behírdetve mindenféle földi jóval, úgyhogy amikor előtte 2 héttel jelentkeztem illetékesnél kicsit csodálkoztam amikor a pesti 7 fő után azt mondta nincs hely. Fakkmíraning, nem erről volt szó, hogy lehet ez …és hasonlók. Aztán vki visszamondta így mégis lett hely.

Ehhez képest akkor mi volt? Na majd a továbbiakból kiderül!
Vasárnap DU (remélem már mindenki tudja :) időben vonatoztam lefele. Gugli maps-en és Earth-ön megvizsgáltam a célvárost, hogy semmiképp se tévedjek el. Amit nem vizsgáltam és nem is tudtam volna az az, hogy ha én Kaposvárra megyek IC-vel akkor Dombóváron át kell szállnom. Ezt kérdésemre a kalaúz is megerősítette, viszont ennél több infóval nem tudott szolgálni. Nagyjából 21:45-re értünk Dombóvárra, full sötétben….szóval egy nénitől bekértem az infókat, hogy mégis hol a jóistenbe és mire kell itt átszállni. Kaposvári lévén ő tudta, hogy az alig látszódó mini vonatra kell felszállni, majd azzal zötykölődtem egy órát még.

Kaposvár, vasárnap éste 11 óra. Busz nincs már. Taxi van…..pályaudvar mellett csaj&sráctól kaptam egy telószámot….taxi hív….igen és erre névre ide és ide. Oké. 5 perc múlva jön egy verda, fiatal ~30 szőke “dizsis” stílusú taxis csaj.
“Szia! XY névre jöttél?”
“Mittudomén…..azt mondták ide…..ülj be elviszlek!”
Mindezt abban a stílusban, mint ahogy régi kedvenc lemezboltom nem legkedvencebb eladója szokta. :) (nevet nem mondok…..)
Szóval 5-5,5 km 800 ft…..Pesten ez 2000 szóval belefér.

Kaposvári Egyetem egy full új épület, pestiek megirigyelnék illetve irigyelték is. Lássuk kollégiumot illetve a szállást. Első meglepetés…. vadiúj 2 ágyas szobák. Ruhásszekrény, könyvesszekrény, külön zuhanyzó/mosdó és wc, hűtő és internetkapcsolat (67Mbyte/20Mbyte BIX-re). Második meglepetés pedig az volt, hogy a 2 pesti tanárom (ebből egyik ilyen 30 max) full kész volt már……persze náluk a csakasör, csakabor vonal megy. Elméleti vonalon kifejtésre került, hogy ők baromira utálják a tüctüc zenét és természetesen az is igazolódott, hogy halvány lila fingjuk nincs arról, hogy miről beszélnek, de mivel ők Phd-sek (vagy voltak) ezért stabil véleményük (ellenszenvük…stb) van a témával kapcsolatban. Oké….ez nem az én bajom.

Első nap SPSS-be értékeltük ki a városokban kitöltött kérdőíveket, amik adózással kapcsolatosak voltak lévén az idei Kaktusz vizsgálati célja az adómorállal kapcsolatos társadalmi helyzet felmérése. Szóval egyetemi laptopokat (!) kaptunk a munkához és azzal próbáltuk megoldani a tuttit. Délután pedig az egyes csoportok egy egy kiugró személyisége :) prezentálta a nekik jutó rész eredményeit. Nagyon jók voltak visszajelzések. Este kis italozgatás közben egy ottani tanár elmondta, hogy “Te Zsolti, kurva jó volt, csak a stílusodon változtass, mert picit lassú volt és majdnem elaludtam.” Ezt én abszolút pozitívnak ítéltem, mert nagyjából fingom nem volt a részletes eredményről (nem én írtam… félszer elolvastam) és ha úgy látszott, hogy tudom miről van szó csak lassú akkor oké. :D

Bementünk este még Kaposvárra. Fő utca szép…szökőkút, szép épületek, de az az igazság, hogy aki járt már ilyen vidéki városban annak sok újat nem nyújtott. Ettünk Dani haverommal egy pizzát is a Szicília nevű helyen, ahonnan szállítanak is ki. Meglepő volt, hogy a minősége a Tesco-s mirelit pizzáéval vetekedett.

Másnap :D , kedden próbáltuk leküzdeni az előző esti bejuttatott folyadékból visszamaradó hatásokat, majd napközben megint munka egy új rövidebb kérdőív és egy hosszabb összeállítása.

Nade akkor az eredmény:
Az első kérdőívek alapján magyarországon a társadalom tudatos adócsaló! Tisztában van azzal, hogy ez illegális, de ennek ellenére teljesen természetesen csal adót.
Meglepő még, hogy társadalmi szinten nem tudatosult, hogy az állam mi vagyunk. Tehát a legtöbb válaszadó azt jelölte, hogy az adócsalás az államot károsítja és nem a társadalmat. Én azt mondom valószínű azért lehet ez, mert azzal is tisztában van, hogy az állami újraelosztás baromira nem hatékony (és…..hátő…..elcsorog a befizetett pénz), ezért egyszerűbbnek ítéli ha nem visszakapja valamilyen szolgáltatás formájában, hanem be se fizeti. Persze ez nem követendő példa.

Összességében én azt vártam többen leszünk, nagyobb lesz a dolog…és picit szervezettebb de végülis ha úgy nézzük az életre nevelés jegyében “találd ki magad” jelleggel, rávezető stílusban sikerült abszolválni ezt a pár napot.
Egynek jó volt…. ha valaki a véletlen folytán ezt olvasná a jövőre megrendezett Kaktuszra pályázók közül akkor azt ajánlom ne hagyja ki, ilyen is kell.