A ‘ajánló’ kategória archívuma

Harman/Kardon Soundsticks II

  

Be kell vallanom, hogy cirka 10-11 éve napi szinten egy Cabridge Soundworks 4.1-et használok. Vagyis használtam. Ez ma is megvan otthon, Pesten.

ss2Viszont most itthonra (hiszen otthon vár a régi …) beruháztam a fent említett csodára, melyhez már előzőleg is több alkalommal volt szerencsém. Ilyenje van otthon Myon-nak, Elődnek, Inpynek… úgyhogy nem annyira volt kérdéses milyet veszek ebben az árkategóriában.

Egyébként a designja se nem ronda, meg nem is tetszik annyira nagyon. Jobban szeretem a hangfalra emlékeztető hangfalakat.

Sokat nem tépem a számat olyasmire, hogy csomagolás, meg kábelezés. Mindkettő korrekt, összedugás “hülyebiztos”, tehát az amerikai átlagfogyasztó hétvégéjét nem fogja felborítani, ha épp akkorra tervez egy összeszerelést. (5 perc, kicsomagolással együtt)
DE az például nem tetszett, hogy Tovább »


Ez múltkor jutott eszembe …

  

(C) Reb.log

Vagyis a jómúltkor … mindenesetre később, mint amilyen régen blogot írtam.

Várható egy hangfalteszt bejegyzés.


Mire jó az iPad?

  

Két hét aktív hype a fél évnyi sima hype után… keynote… majd most még pár hét fog arról szólni, hogy ki miért nem ezt várta és mi maradt ki, mire jó egyáltalán??!

A találgatásoknak vége!

budipad

Viccet félretéve picit… milyen felhasználási lehetőségeket látok benne?

  • ágyban kevesebb helyet foglal, mint egy laptop, kényelmesebb lehet vele elalvás előtt szöszmötölni
  • a nappaliban (ha támogat multi usert…) mindenki pár pillanat alatt megnézheti vele emailjeit
  • főzés közben remekül mutatja a receptet
  • reggeli közben remekül lehet híreket olvasni rajta
  • passzív tv nézés közben kényelmesen lehet vele szöszmötölni
  • és ugye a fent már említett … :)
  • ja és digitális képkeretnek sem utolsó csak picit drága

+1… láttam tegnap pl póker felhasználást….több játékossal. Az a baj, hogy szerintem erre meg pici, hogy kvázi “társasozzunk” vele.

Továbbá Beszmeken már természetesen előjött, hogy ez is akár megváltoztathatja a dj szakmát és profi dj-k is használhatják ezt zenélni…. felejtő ebben a formában. :)

Egyéb?


Új klipp a Youtubeon

  

Elég hosszú kihagyás után most, hogy ideültem a studio-s gép elé egy egész kellemes kis mashup született.

Markus Schulz “Do you dream” című nótjáját szerintem már nem kell bemutatni senkinek. Van aki szerint egy félresikerült New world rókabőr, meg van aki ilyet nem is állítana a dalról. Viszont ez most teljesen mindegy mert nem más került rá, mint egy Tiesto és Kirsty Hawkshaw nevével közösen fémjelzett dal sávjai, mely egyben címadó dala is volt a dj egyik albumának. Ez nem más, mint a “Just be”.

Bízom benne, hogy elnyeri esetleg azok tetszését is, akiknek esetleg valamelyik nóta nem tetszik a kettő közül. A linket tessék osztogatni! :)

Úgyis van még ott ahonnan ez jött…


Wifi hack #2 (Hasznos módszerek)

  

wifi hackMostanában ahogy elnézem a .log bejövő kulcsszavait, rettentő sokan keresnek erre rá, és erre első is vagyok. :)

Nos akkor lássuk azokat a hasznos módszereket mégpedig arra, hogy otthoni WIFI hálózatunk illetve megosztásaink a lehető legnagyobb biztonságot élvezzék! Meg ha már itt tartunk mi is legyünk egészségesebb légkörben… ne töltsünk több időt sugárzással beterített térben annál, amit muszáj.

  • Titkosítás! Ha tud a router/ap ilyet, akkor WPA2 vagy legalább WPA 1 titkosítást állítsunk be! Akárhol akárhányszor írták, hogy “ezzel a tool-lal fel lehet törtni …..akár már a grafkártyát is használja a számoláshoz” stb szöveget, mindenhol rainbow table-t használt a progi hozzá (vagyis előre megírt szavakat próbálgatott).
  • Ebből következik a jelszó téma: használjunk bonyolult, de megjegyezhető jelszót. Úgy emlékszem szóltam már a brute force jellegű behatolásról, ilyenkor a program elkezdi pörgetni az abc-t esetleg számokkal kiegészítve. Éppen ezért célszerű úgy kezdenünk, hogy pl “ww9w..” ez már önmagában is kicsit hosszabbítja a dolgot és elveszi a brute force-oló kedvét, ha akad ilyen. Olyan jelszó ne is jusson eszünkbe, hogy pl “cica” vagy egyéb értelmes szavak. De például az már nagyon jó lehet, hogy “www9wroutermacsek”. :) Itt persze a router csak azért van benne, hogy minél hosszabb legyen. Használhatunk benne több számot is esetleg a betűk helyére vagy a végére. Összefoglalva egy nagyon jó jelszó lehet például a “www9r0utermac5ek9″.
  • WEP típusú titkosítás esetén egy ilyen jelszóval is eláshatjuk a biztonságot, mert a packetek része a jelszó is….
  • Beállíthatunk MAC cím alapú szűrést is de kb ez léphető át a legegyszerűbben…
  • Elrejthetjük a hálózatunk nevét (SSID), de egy hozzáértőt aki nekiállna törni ez se igazán hatna meg. (És ha már látható, akkor ne adjunk neki igaz magyar módra “eztnemlopodköcsög” jellegű neveket.)

Továbbá:

  • Ha nem vagyunk otthon és nem valószínű, hogy bármely eszközt el akarjuk érni, akkor nyugodtan áramtalanítsuk a routert. Nem fogyaszt sok áramot, de így meg pláne nem, valamint a próbálkozás esélyét se adjuk meg.
  • Éjszaka is tehetjük ugyanezt ha nincs szükség az apparátusra, így kisebb elektromágneses sugárzásnak tesszük ki magunkat.

Hihetetlen mennyi időt el lehet -ni egy CVre!

  

cv_picPersze lehet, hogy csak azért mert nem írok minden nap.

Hol is hagytam abba a múltkor? Vizsgák…meló….ja igen és jöhetett a jól megérdemelt… Tovább »


Te milyen zenét hallgatsz? Én ilyet …

  

Azt hiszem én pont olyat amit nem lehet elmagyarázni. Egyrészt mert ha mondok 2 ismert előadót akkor lefikázzák, hogy agyonjátszott szarok (igen mert a poprádiók ezt csinálják) másrészt pedig ha olyat mondok akit tényleg kedvelek akkor kb 10 km-es körzetben a fővárosban senki se tudja kiről van, szó…..mert a magyar poprádiók nem játszák szarrá. :)

Te hogy magyarázod el? …

Szóval most úgy döntöttem ki&aszok mindenkivel és egy cirka fél órában megmutatom jól! Persze csak kíméletesen, de velősen!

090826_230151_e_2400_all_high_y_sunrise_sunshine_coast_by_muz151_copy_small

A tracklist a következőképpen alakul: Tovább »


DU 90 – UPDATE!!!

  

Update bizony a javából! Nik Rowell-ről már írtam régebben, hogy fotós és mindenféle egyéb digitális utómunkákat meg ami ezzel jár megcsinál, így pl grafikákat is bizonyos dolgokhoz. Merthogy egyébként foglalkozását tekintőleg tengeren túli design specialista!

Írt nekem régebben, hogy nagyon tetszik neki a Destination Unknown Podcast (ami lényegében a műsor iTunes-ban elérhető, illetve weblapomról is letölthető változata) és nagyon inspirálóan hat a munkájára. Felajánlotta, hogy készít nekem speckó artwork-öket az egyes epizódokhoz… mire én megkértem, hogy párosítsuk a kettőt és ha ennyire inspiráló, akkor ráadásként dobjon össze valamit akkor amikor épp hallgatja!

Persze az egyetemi uccsó félév közbeszólt picit a “következő rész” időpontját illetőleg, így erre csak most került sor a minap és nem is a megszokott rádiós formában, de hát erre már nem sokat kell… szóval ami késik nem múlik. :)

A következő kép tehát Destination Unknown 090 ihletésű és egyenesen Minneapolis-ból kaptam, Nik-től. (Neki ezúton is köszönet.)

reb_du090_miami_beaches

Destination Unknown 090
“Miami beaches”

01. Rene Ablaze pres Simonen – Clear skies (Chillout mix)
02. Michael Cassette – Magenta sunset
03. Paul Keeley – Doormatica
04. Oceanlab – On a good day (Jer Martin deep mix)
05. Chris Lake & Marco Lys – Violins
06. 16 Bit Lolitas and Glowfield – Calling New York
07. Monogato – Miami vibe
08. Quivver – Tick tick (James Harcourt rmx)
09. Kimito Lopez – Unicron
10. Komytea – Professional killers (Jerome Isma-ae and Daniel Portman rmx)
11. Michael Badal – Imaginary
12. Serge Devant – Addicted (Sultan & Ned Shepard mix)
13. 16 Bit Lolitas and Ohmna – Take it or leave it
14. Stan Kolev – Closer
15. San – Miami by night
16. Nadia Ali – Love story (Sultan & Ned Shepard rmi)
17. Blackfeel Wite – The second life (J-Soul rmx)
18. Sander van Doorn pres Purple Haze – Bliksem
19. Dyor and Friend Sashimi – Neverending
20. Arty – Absynthe
21. Umek – Twisted route
22. Markus Schulz pres Dakota – Koolhaus
23. Umek and Beltek – Is it
24. Andy Moor and Ashley Wallbridge feat Meighan Nealon – Faces
25. M Pravda and Melodica and Ivan Great – Deep inside (M Pravda rmx)
26. Cosmic Gate – F.A.V. (Hard dub)
27. Rank 1 – L.E.D. there be light
28. Artf – Long road
29. Rick Snel – Travels
30. Cosmic Gate feat Emma Hewitt – Not enough time (Club mix edit)( mix letöltés ingyen mp3 zene )

A mix letöltéséhez klikkelj az alábbi képre!

Kép


Digital Express guest mix AH.fm

  

Noh, 900-910 hallgatóval ment a történet tegnap délután. Nincs okom panaszra. :)

Maga a mix elég lájtos, remélem visszaadja a múltheti 400 fokos hőség hangulatát.

01. Paul Kalkbrenner & Fritz Kalkbrenner – Sky and sand (Reb edit)
02. Michael Cassette – Summer (Dub)
03. Dirty South – Alamo (TV rock rmx)
04. Komytea – Electro house is dead
05. P8 – 1986 (Dankann rmx)
06. Adam K & Soha – Long distance (Tydi rmx)
07. Airplay 47 – Above the clouds
08. Andrew Bennett – Break away (Martin Roth nustyle dub)
09. Beltek – Belina
10. Luke Chable – Lime
11. David Penn & Peter Gelderblom feat Sheylah Cuffy – Miracle of love (Dub mix)
12. Arnej – Dust in the wind
13. Cosmic Gate feat Kyler England – Flatline
14. Ashley Wallbridge – Harrier

Download


Afterhours.fm-es mix hétfőn

  

113386374_300Már idejét se tudom mióta (idén február) nem igazán volt se időm, se kedvem (a megmaradt szabadidőmben) zenével foglalkozni vagyis inkább úgy mondom zenéket gyűjtögetni meg mixeket készíteni. Egyéb irányú produkciós munkák (főleg) utókezdeti és előközép szakaszban készültek természetesen. Remélem egy nap majd beérik a produceri munka gyümölcse és az abból lefőzött töményből ihatunk egyet a megjelenésekre. :)

De akkor vissza a témához!

Hétfőn Laceen kollega műsorába az én mixem szól végig. A hangulata önmagáért beszél az elektros-, proggis-, house-os progresszív trance kedvelőinek… a minőség a megszokott.

Info: http://forum.ah.fm/calendar/event-309/


Subscribe?

  

12-06-09_2052Ezt a képet valahol a Lehel térnél lőttem a pénteki bemelegítés előtt. A mai hírlevél szónak a 10 évvel ezelőtti megvalósulását láthatjuk, azzal a különbséggel, hogy kevésbé erőszakosan, elvihető formában van tálalva. Ami persze így már megkérdőjelezi hírlevélségét is. :)

A kis bemelegítés egyébként jól sikerült Előddel, Márióval meg Inpyvel…. megünnepeltük amit meg kellett Wink utána a buli nekem nem jött át annyira.


A nagy social media okfejtés

  

social-media-optimizationDoransky-n láttam mostanában több posztot is és egyébként is elég felkapott téma a social media és az internetezési szokások gyökeres változása.

Azt, hogy a “gyökeres változás” mennyire gyökeres változás vagy gyökeres hírhajhászás én most nem ítélem meg, de jókat szoktam nevetni magamban amikor meglátom a Google halálát (a social media content javára) felfestő cikkeket.

Szóval divattéma… én meg ugye nem szeretem ezeket a sajtós divatáramlatokat soha, úgyhogy elolvastam mit mondanak. Itt most azért feltételezem, hogy mindenki hallott/látott már Twitter-t, Facebook-ot és iwiw-et is.

Alapvetően a megközelítés picit marketinges, hiszen az okfejtés arról megy, hogy az internetezési szokásokat meglovagolva hogyan szerezhetünk több látogatót… így több szemet ami látja a tartalmat és esetleg ha neadjisten egy termék weblapjáról van szó vagy a továbbértékesítés netovábbjaként futó blogról…. szóval a sok látogató az mindig jó:)   Ebben megegyezhetünk, bármiről is legyen szó.

Tehát akkor látogatót szeretnénk szerezni a social media hullámait meglovagolva. Tovább »