Hab a vulkánon (diplomavédés)
2009.07.15. 11:57 4 Hozzászólás
Írta Reb, egyetem kategóriában.
Elvileg ez már csak formalitás… persze azért nem mindenki kap ötöst, így hát nekem is csak egy négyes jutott, ami körülbelül a szakdolgozatot is megfelelően értékelte.
Már amikor leadtam tudtam, hogy lehetne még tökéletesíteni és van pár téma ami még belefért volna stbstbstb…. de hát ez nem a klasszikus “mindenévbenírnakerről” típusú szakdolgozat volt, hanem eléggé aktuális téma körüljárása és nem igen fűződik még hozzá egyetemi szintű irodalom, valamint adatok sem. Ez van, ebből építkezünk. (Itt található egy régebbi poszt a szakdolgozatról és annak témájáról.)
Úgy egyébként nem volt semmi extra, bementünk egyenként, elmondtuk miről írtunk és mit szűrtünk le ebből. Meg egy két kérdés attól függően, hogy ki mire kíváncsi. Összesen hárman voltak bent egyébként. Két ottani tanár és egy külsős, aki szintén vezetett másik csoportnak szakszemet.
A végén gratuláltak, elbúcsúztunk és a jól megérdemelt nyári …. na erről szól majd a következő poszt.
Májusban teljes kétségbeesés és elég rossz kilátások övezték a fenti “kisebb” megmérettetést. Volt pár tárgyi vizsga, egy számvitel szigorlat a 4 félévnyi számvitel anyagából és még a komplex, mellékszakirányos komplex valamint a diplomavédés az 1-1,5 hónapos programban.








