Soliquid – Transportation (az album)
2009. March. 02. 23:38
Írta Reb, ajánló, tt.fm, zene kategóriában.
Nagyon érett már ez a megjelenés!
Történt egyszer még 2005-ben ha jól emlékszem, (természetesen igen) hogy egy budai klubot béreltünk a Midnight Journey első bulijára és valami Soliquid nevű gyereket is felkértünk fellépni, akit Inpy barátom már régebb óta ismert.
Aztán ahogy telt az idő, Soli elkezdett egyre jobb zenéket gyártani… játszottam én is jópár megjelenését meg máig is demo változatú stuffokat is. Anno valahol a techtrance stílus környékén kezdte és mostanára egy kis progresszív trances vonulattal elért a minimalos, progis zenékhez amik (hálistennek) hordoznak magukban egy kis trance-es, dallamos beütést. A sok megjelenés persze nem maradt siker nélkül, a szakmában egyre ismertebb és elismertebb is lett. Persze itthon nem igazán de hát az itthon mindig egy kicsit más kategória.
A tavalyi év során nagyon eltűnt a Dundu (született Biczók Dávid aka Soliquid) kérdeztem is mi ez a nagy diszapperálás… és mint kiderült a Baroque kiadónak kezdett el albumot gyártani. Ezt egy általam rögtönzött interjúban hírül is adtuk a TranceTream.FM hasábjain. Anno mesélte, hogy a koncepció az, hogy ír nekik zenéket, ők meg kiadják jól.
Kicsit kibővítve gyakorlatilag ír egy igazi albumot… kicsit többet és jut is, marad is alapon kiválasztanak egy albumnyit az új nóták közül, amiket ez idő alatt ír.
Végül is a megjelenés ez év első negyedévének végére húzódott. Tegnap, mikor hallgattam éjjel egyből küldtem is a Dundesznak egy SMS-t, hogy ismét maradandót alkotott, mert nagyon tetszett a művelmény.
Van benne chill-esebb nóta, dallamosabb, deepebb, elektronikusabb, röfögősebb, breakesebb-downtemposabb. Természetesen van kicsit populárisabb, emészthetőbb jellegű és van a Soli féle csőre tekert darabokból is pár, amiben hangszerelési és egyéb engineer bravúrokkal találkozhat a figyelmes hallgató. Album ez, mondom én!
Összesen 11 tracket sorakoztat fel és egyértelműen hallgatásra ajánlott!
Nem tudom még mit mesélhetnék erről a 2 méteres hódfanról (meg hát a legjobb story-kat úgyse ismerheti mindenki) de annyit azért biztos, hogy még mindig nagy jövő vár rá, ha továbbra is háttérbe szorítja az olyan fölösleges dolgokat, mint a szabadidő vagy a bármi más a zenélésen kívül. Egy kis hazai siker is igazán kijárna már neki! De úgy néz ki a mai helyzet az, hogy a ténylegesen jó és értelmes, értékes zenét gyártók itthon nem jutnak egyről a háromra. Viszonylag érthető, hiszen médiakampányok helyett zenével foglalkoznak és közelébe se kerülnek a pletykalapoknak.

Kedvcsinálónak kaptunk Soli-tól egy album preview mixet! Tessék töltögetni!
Az album megtalálható már a Beatporton is a mai naptól kezdve!
Továbbá a TranceTream.FM-en olvashatunk egy Colbee által készített interjút, pontosan az album megjelenésének kapcsán!




















2009. March 2. 23:50 | Válasz erre
Szerintem is nagyon kúl, párszor már végig is hallgattam… Ha már Soli említsd meg a Producer & DJ találkozót is, ahol a legutóbbi alkalom után megint előad valami érdekeset!
2009. March 3. 10:10 | Válasz erre
Bezony-bezony!
Kicsit féltem, és mondtam is neki, hogy nem e lesz egyhangú?
Hát nem lett!!! Sajnos a warez oldalakra ez is kikerült hamarabb, de én megvártam a tegnapot.
3rúgót szerintem mindenkinek megér, régen hallottam ilyen összepakolt albumot.
Minden igényt kielégít, és azt hiszem sok jó supportja lesz a mi Pókmalacunknak!:D