IM, chat meg azon túl
2009. March. 27. 13:18
Írta Reb, ajánló, beszéljükmeg.hu, teszt, ultrakockulás kategóriában.
Kezdetben volt az irc…amit én sose szerettem valamiért. Aztán jött az ICQ a maga perszonalizált listájával, saját ICQ számmal és némi kis emotikonokkal. Aztán jött az MSN, AIM meg ki tudja még mennyi féle őrület.
Utána pedig jött a Skype, ami azon kívül, hogy lehet rajta chatelni, a legjobb videotelefonálós vagy külföldöt hívós alkalmazás.
Meg kell mondjam, hogy az MSN-t amennyire utálom, annyira jó is. Persze én butítva használom, kivéve pár funkciót és reklámot az A-patch-csel. Sokszor kerestem már alternatívát, de mindegyikből hiányzik valami. Végülis egyetlen egy nagyon nagy bajom van ezzel a megoldással, hogy ahogy fejlesztik, egyre szarabb és ízléstelenebb. Más nincs.
Többi hasonló klienst sose használtam, beleértve az AIM-tól kezdve G-Talk-ig mindent.
Skype viszont kivétel! Míg az MSN-ben szakad a hang, befagy a video jel, kilép a program… addig a Skype nagyon jól működik és teszi a dolgát. Előfordul, hogy 3-4 fős konferenciabeszélgetéseket hajtunk végre általa, sőt van amikor az egyik résztvevő épp egy vonalason lóg pl az államokban. Mindezt nevetségesen alacsony árért a normál vonalashoz képest. Ja és stabilan. Ilyen téren nem volt még problémám Skype-pal.
Persze a Skype nem kis fejtörést okozott már egyes szegmensekben. Például a mobilszolgáltatók nagyon nem szeretik, hiszen ha belföldön nem is, de adatkapcsolattal egy Skype hívás a bolygó túlsó oldalára lényegesen olcsóbb, mintha külföldet hívná, rendes telefonos percdíjakkal. Úgyhogy azt olvastam nemrég, hogy egyes telefonokat egyes szolgáltatók erősen úgy szeretnének csak forgalmazni, ha nincs rajta gyárilag Skype…
a technológia visszaüt.
Kicsit belegondolunk, hogy mit csinál a Skype…. meg kicsit abba, hogy a telefonszolgáltató hogyan teszi mindezt és melyiknek mennyi a költsége…. oda jutunk, hogy bass#a meg akkor az összes mobilszolgáltató a percdíjait. SMS ugyanez.
Szummázva az eddigieket szűkebb, beszélgetősebb körben marad a Skype, a mindenkifelvevős pedig az MSN. Amire persze az alternatív felületet továbbra is keresem.
Úgyhogy ha valakinek van vmi jó ötlete hajrá!
Főbb musthave featúrák:
- win kompatibilis
- kinéz valahogy
- emotikonok kompatibilisek
- ismeri a custom emotikonokat
- log
A két emotikonos csak azért kell mert néha ezek nélkül nem lehet megérteni manapság mit akar mondani a másik.
Meg azért van pár jópofa.




















2009. March 27. 19:17 | Válasz erre
MSN-re give it a try: http://pidgin.im . Én is sokmindent kipróbáltam, egyik bénább mint a másik. Ez a progi az eddigi legjobb amit találtam, win kompatibilis, kinéz valahogy (egyszerű kinéeze van és kevés helyet foglal a képernyőn), emotikonok kompatibilisek, custom emotikonok átjönnek és úgy látom be is lehet állítani sajátokat de ehhez nem értek. Logolni tud, logs/msn/msn@address.com/2009-02-07.230416+0100CET.txt formában.
Google Talk-ot pedig csak ajánlani tudom, iszonyat jó, egyszerű, letisztult kliens, gyors, tömör, tipikus Google termék. Chat-re használom, de régen amikor a Skype még folyton megszakadt és borzasztó minősége volt, akkor a Google Talk ehhez képest tökéletes volt beszédre (sőt, mutatja a latency-t 1-4 bar-ig mint a mobilok a térerőt). Persze ez MSN-re meg ilyenekre nem jó, csak a GTalk-os ismerősökre.
2009. March 27. 19:28 | Válasz erre
kipróbálom thx
bár valahol valamikor már találkoztam vele úgy emléxem….csak akkor pont nem volt arra a platformra amire szerettem volna
(linux vagy osx lehetett…..)
2009. March 29. 17:43 | Válasz erre
Default nálam a Gtalk/AIM, a Skype néha fut, az MSN-t pedig kerüljük messziről.
2009. March 29. 18:27 | Válasz erre
Ez a Pidgin nekem nem jött át….. kezelőfelületnek csak egy kis túlzással lehetne nevezni, amit raktak alá. Marad fenn a régi MSN kliens.