Két dolgot lehet itthon eladni! + DJ téma



Az egyik a botrányos színvonalú, celebkultúrális témakört körülölelő szennylapáradat, a másik pedig az, ami úgy keletkezett, hogy megépítették rá a marketinget és egyébként nem feltétlenül hiteles, de a marketing azt állítja, hogy ez AZ… és onnantól senki se tudja miért de mégis megkapja a fogyasztói kielégülést, amikor látja nem csak ő egyedül hitte ezt el, tehát mégiscsak lehet benne valami!(?)

Az első kategóriáról nem tudok mit mondani, rég volt már a kezemben ilyen lap… akkor is feltűnt, hogy legalább adhatnák gurigán, perforálva és puhább kivitelben, vagy írhatnának olyan viccesebb cikkeket is, mint a Velvet Gumicukor blogjában. :) De hát a magyar ember már csak ilyen, szeret köpködni azokra, akiket nem szeret, ez egyfajta lelki megnyugvást jelenthet … ellentétben azzal, akit szeret, mert azokat a színészeket (ma már csak celeb) szereti jó környezetben tudni, viszont ha valami baj van velük, akkor együttérezhet.
Teljes testi-, lelki megnyugvás…. hiszen képzeletben belerúgtunk abba, akit nem szeretünk. :)

A második kategória az igazi…
Van valami amiről eddig senki nem tudta, hogy micsoda és így nagyjából ugyanennyi embert is érdekelt, tehát kb 0-t. Aztán csinálnak neki rohadt nagy marketingkampányt (”nyomják” -  a céltárgyra/személyre tekintettel különböző értelmeket vehet fel a szó) és hirtelen ez lesz a tutti.
A marketing meg lelkes puliként hangosan körbeugatja a sok marhát és tereli be a megcélzott karámba!

Endoril írta minap blogjában, hogy a 2008-as év DJ felfedezettje a mi Metzker művésznőnk lett.

-ki?
-jaaaaaaaaa az a playmate pi#a vágom már!! meg hát!!!4


metzker_viki_dj_junior_987_20080419212340_6581
Feltárta a most 21 éves művésznő rögös életútját (mint tudjuk Junior vette őt kezelésbe) és olyanok derültek ki, hogy ő már igazából énekléssel is próbálkozott… csak az a gáz, hogy ott énekelni sem árt tudni. Nem ő volt az első és nem is az utolsó. Ott vannak pl Fresh lányok, akik mint kiderült nagyon jól dolgoznak a mikrofonnal és szépen mutatnak a színpadon. Mindemellett úgy gondolta a Hauber féle management, hogy jobb ha más énekel helyettük, mert azt stúdióban könnyebben helyrerakják.
El lehet képzelni az eredeti Fresh milyen lehetett… Rolling Eyes

Ezzel szemben most mindenki DJ lesz, aki semmilyen érdembelit nem tud letenni az asztalra, de mondjuk az asztal alatt megcsinált már ezt-azt, illetve ha odaáll a DJ-pultba, akkor van mit nézni rajta. Ez most a trend kéremszépen!

A művésznőnek lett már saját száma is… és dolgozik még páron. Merthogy saját zenét írni a világ legegyszerűbb dolga, semmiféle hozzáértést, gyakorlatot nem ígényel. Olyannyira, hogy aki normális zenét tud írni baráti/haveri körömből az ilyen irányban tanult, majd olyan 5-8 évig gyakorolta, mire ez sikerült neki egyfajta színvonalon megvalósítani. Ennyit a villámproducerekről!
Azokról meg ne is beszéljünk, akik életükbe nem csináltak még semmit és kiírják a nevük mellé, hogy producerek. Ez is olyan magyar.

De térjünk vissza a művésznőhöz és a magyar valósághoz, illetve ami helyette van. Kell 2 nagy csöcs, ízlés szerint szilikonozva, mert az olyan playmate-es, esetleg kacsacsőr, mert a felturbózott szilikonos száj is playmate-es. Régebben úgy mondtuk volna “kurvás”, de playmate-nek lenni drágább és így más szó kell rá, plusz ez így külföldibb és trendi is.
A közönség az egészből annyit fog látni, hogy ott van ez a csaj a fejhallgatóban és úgyis felrakja a slágerzenéket. Viszont ők ennyit is érdemelnek. Aki azért megy el egy buliba, hogy egy tiszavirág életű elektronikus zenei múlttal rendelkező, egyébként playmate-es megjelenésű (régebben tehát kurvás) kiscsaj ott riszálja a seggét és lényegében maradandót ne nyújtson… az ennyit is érdemel.

Nem az a szomorú, hogy van ilyen! Az a szomorú, hogy erre van kereslet!

De hát mit várjunk egy olyan országban, ahol a dolgokat bizonyos körökben még mindig úgy döntik el, hogy ki mit vállal be egy adott pozícióért?!?

Villáminterjú formájában felkereste a Reb.log Media & Co. a szakmai egyik, mai méltán népszerű, elismert és híres képviselőjét.

Bárány Attilával készített villáminterjúnk:

Bárány Attila, dj, költő, énekes... :)

-Attila, mi az elvárás a fiatal DJ pozícióra pályázó, dekoratív lányokkal szemben?

-Szóóóóóp-jóóóón-leeeeee…

-Mit szólsz ahhoz, hogy Metzker Viki nyerte el a fent említett címet?

-Szóóóóóp-jóóóón-leeeeee…

-Arról egyébként szabad tudni, hogy milyen követelményrendszer alapján választották meg?

-Szóóóóóp-jóóóón-leeeeee…

-Köszönjük Attila! :D

(az interjú teljes mértékben médápp, nem valós!)

Na és akkor a Jeszenszkyék odarakják a Voksán Virágot, hogy mondjon pár szót arról miért kellene DJ vizsga, vagy legalább valami szakmai elismertség annak aki a pultban áll?! Pont ő?!
Neki maximum szakmai megismertsége lehetne. A célokkal bizonyos mértékben egyetértek én, csak az eszközök ássák alá néha a dolog hitelességét.

img_97711Mennyire hiteles az, ha olyan playmate jellegű (a régi kifejezést már ismerjük) nőszemély beszél szakmai elismertségről és színvonalról, akitől a közönség legnagyobb része is igazából csak annyit szeretne, mint amit Bárány Attila énekel?

Nem vagyok én a női DJ-k ellen, de mondjuk vegyük azt, hogy létezik a földön a Jennifer Rene, aki egyébként az elmúlt években az egyik legkapósabb énekes csaj a mi trance-es szcénánkban. Szerintem ő azért valamennyire hitelesebb, amikor elmegy DJ-zni. Nem? Persze azért azt gyorsan hozzá is teszem, hogy az ő hangja stúdióban szól igazán jól.


A cikk kapcsán a Reb.log Media & Co. hivatalosan is elnézést kér Bárány Attilától, hogy csak mintegy “eszközként” szerepelt a cikkben, ugyanakkor állást foglalunk amellett, hogy ez a szerkesztőség legnagyobb jóindulatát tükrözi.


  • E-mail this story to a friend!
  • Google
  • Linkter
  • Internetmedia
  • blogtercimlap
  • Digg
  • del.icio.us
  • Facebook
  • MySpace
  • Live

11 Hozzászólás

  1. Endoril

    Ez pont így van barátom, ahogy írtad ;) :(

  2. netman

    Elgondolkodtató.

  3. XT69

    és ott van még Claudia Cazacu is, aki DJ/producer és még kiadótulajdonos is… mellesleg ő is dögös :D mint ahogy Jennifer Rene is… amúgy hallgattam múltkor egy Jennifer Rene mixet, és hát… khm… inkább énekeljen… bár lehet az még a DJ karrierje elején volt…

    az én álláspontom az, hogy legyen DJ aki szeretne, de akkor azt művelje színvonalasan… és persze, ha valaki elvárja, hogy tiszteljék, az nem ugy akarjon híres DJ lenni, hogy először híres lesz valamiben… mondjuk playmate, aztán a nevével akar érvényesülni a DJ-k között… ezeket a magyar cicababákat, majd akkor fogom valamibe is nézni, amikor azért lesz nagy szám, mert már DJ-ként elért valamit, és azáltal lett híres…

    bocs, ha kuszán fogalmazok, de hát ez annyira hülyeség… nem?

  4. Reb

    én DJ Győzike fan akarok lenni már mióta…csak nem adatik meg :)

  5. stro-B

    Én annak idején akkor ábrándultam ki pl Sterby papából, mikor effektíve láttam, hogy nálunk Zalaegerszegen egy klubban megcsinálta azt, hogy cd-ről ment az éppen promótált albuma (mix cd) és ő meg ezerrel bohóckodott a helyi rezidens bakelitjeivel…kiábrándító volt. Más persze nem látta, csak akit érdekelt a téma, és bepillantott a pult mögé ill. volt valami lövése hozzá.
    Mindezt csak azért mondtam el, mert ahogyan megéltük a playback tátogó cicababa zenekarok időszakát, meg fogjuk élni – bár ne legyen igazam – az előre kész mix-el haknizó csöcsrázó dj nők korszakát…félek előre.
    Amúgy a női dj-khez még csak két nevet: Marusha (aki még emlékszik rá) és Ludmilla. Vannak akik tudnak mit letenni az asztalra, szóval egyáltalán nem azzal van a baj, hogy női dj – sőt, én kifejezetten szeretem őket.

    Az íráshoz pedig gratula, maximálisan egyetértek.

  6. Reb

    Hátőő…. azért én már láttam Ludmillát úgy keverni, hogy “csöcsre” ki volt tekerve minden poti (hangszín is) és akkor csodálkozik az ember fia lánya, hogy recseg valami.
    1-2 hétre rá beszéltem egyik győri ismerőssel és megnyugtatott, hogy ezt náluk is eljátszotta már.

    Azért eléggé elgondolkodtat, hogy akkor most mivan… meg hol látta ezt?!?

  7. wyctim

    Playmate leszek, ez már 100!

  8. Reb

    találtál már faszit aki fizeti a műtéted? :mrgreen:

  9. wyctim

    Minek? Keresel egy DJ-t, azt mondod neki, hogy nagy a cicid és máris lemezlovász/producer/valóságsó sztár vagy.

  10. isike

    Hát nem tudom..nekem jobban bejön a Viki mint a paplanszájú!
    Nem oda való persze, de ezt ő is tudja.

    A másik meg még mindig jobban elnézek egy ilyen hülye picsát a pultban, mint mondjuk azt az Antóniót vagy ki a fff..omat! Láttam képet róla, és úgy játszik hogy szinte csak 1 gatya van rajta és ott mutogatja magát. Na az felbírja tolni a vércukromat rendesen…mien ember az ilyen?
    Jó egy csaj mutogassa amilyen van, de egy ilyen farok?..fujjjjjjjjjjjjjj

  11. M.L.a.c.i.

    Ne feledjük Laydee Jane-t sem.
    Ő is dekoratív és keverni is tud! BAKELITRŐL!!!!!!!!!

Szerinted?