Wifi hack, mert néha muszáj
2009. January. 28. 11:25
Írta Reb, ajánló, beszéljükmeg.hu, teszt, ultrakockulás kategóriában.
Nyilván másnál is előfordult már, hogy kellene net, csak éppen nincs.
![]() |
|
… és sorolhatnánk még.
Taglalhatnánk azt is, hogy elítélendő e más internet hozzáférésének a jogosulatlan használata. (?) Én mindig azt szoktam erre mondani, hogy aki tudja, az nyugodtan használhatja az enyémet.
Cserébe nagyritkán, amikor a fentiek előfordulnak, akkor én is így teszek.
Előfordulhat az a kellemetlen helyzet, hogy a tesztelni kívánt net WEP, WPA esetleg WPA2 védelemmel van ellátva. Ilyenkor nem olyan egyszerű a dolog, hiszen lényegében jelszót kér tőlünk, ami lehet 5 betűs valami is meg 19 karakteres szörnyűség is.
Létezik még pár eszköz ezeken a titkosításokon kívül is, mint például a sima SSID rejtés (0-t ér gyakorlatilag), az SSID maszkolása (ilyenkor mindig a valós név után ír pár karaktert és váltogatja 3-4 másodpercenént), MAC cím alapján hozzáférés engedélyezése.
Ezek mindegyike egyszerűen lekezelhető.
Természetesen van a titkosítási “hibának” orvoslására megfelelő program, de ha minden egyből működne túl szép lenne az élet. Ugyanis az Aircrack-ng nagyon sokrétű eszköz, de csak néhány eszközt támogat igazán. Sőt, azokat is inkább csak Linux alatt.
Ha rendelkezünk megfelelő célhardwarerel (ami az Aircrack doksijából kiderül) úgy, mint megfelelő chipsettel ellátott wifi kártya… akkor elviekben működnie kell a mókának.
Kell hozzá egy Linux disztribúció és feltelepített Aircrack driver illetve alkalmazáscsomag, vagy egy olyan disztró, amibe már beleimplementáltak “gyárilag” mindent, ami kellhet. Ilyen hálózati penetráció tesztelésre született disztribúció a BackTrack, ami Slackware alapokra épül.
Az Aircrack oldalán komplett step-by-step tutorial található a kifejezetten saját wifi-nk tesztelésére.





















2009. January 28. 12:06 | Válasz erre
Ne adj tanácsokat jó? Aztán ide fognak hozzám járni lopni…
2009. January 28. 17:10 | Válasz erre
Csak egy kérdés: Nem illegális ez egy hangyányit? Más netjét lopni nem a legszebb dolog…
2009. January 28. 17:28 | Válasz erre
Elvi megközelítésben de. Sőt van ahol büntetik is azt, aki jelszó nélkül hagyja a netjét.
Bűncselekményekre felhasználni más netjét vagy folyamatosan lopni szintén nem túl szép dolog. Viszont ha valaki arra használja(?) … veszi kölcsön, hogy épp ott megnézze az email-jeit vagy elolvassa mi újság….. igazából who cares? kategória. Aki meg annyira ki nem állhatja, ha más használná az nyilván beállítja a legmagasabb biztonsági fokokat pl WPA2 és egyéb finomságok még mellé.
Most mondanám azt, hogy nyáron ha locsolsz szívesen feltöltöd az arra járó bringások kulacsát vagy egy joggingolónak adsz egy kis vizet. A határ valahol a mértékben keresendő.
De mint tudjuk, a fenti alkalmazások csak is saját rendszerünk biztonságának fokozására és tesztelése végett születtek, illetve használandóak! …
2009. January 29. 16:09 | Válasz erre
Na igen, ha valaki letiltatlanul hagyja, oké; de azért feltörni erőszakkal valaki netjét úgy, hogy nem tud róla… Hát…
A mérték, igen…
2009. January 29. 16:45 | Válasz erre
senki se mondta, hogy erőszakot kell használni
2009. February 12. 2:17 | Válasz erre
valaki segithetne kicsit hogy kell ezt csinalni konkretan
van valahol magyar nyelven info? backtrack 4beta jon mar lefele
2009. February 12. 9:27 | Válasz erre
@hungarian superman: konkrétan vagy megtanulod az angol nyelvűből, vagy veszel magadnak mobil netet
2009. March 23. 22:55 | Válasz erre
Üdv mindenkinek.
Kellemes a fenti kis iromány, csak nem eléggé részletes… (Bár, talán jobb is így.)
Csak annyit javítanék ki rajta, hogy a BackTrack nem Slackware, hanem Debian, pontosabban Ubuntu alapú.
Lásd:
http://distrowatch.com/table.php?distribution=backtrack
http://en.wikipedia.org/wiki/BackTrack
2009. March 24. 0:02 | Válasz erre
Az általad megadott linken: “BackTrack 4 Beta was released on February 11, 2009, with the biggest change being the move to a Debian-based distribution.”
a 3-mas még Slackware keményen…..új betat nem próbáltam
közeljövőben arra gondoltam írok egy gyakorlatias jellegű, elsősorban saját hálózat tesztelésre vonatkozó rövid kis e-book-ot, amiből kiderül, hogy miért célszerű normális titkosítást használni meg egyéb featúrákat
sok minden más mellett
2010. January 9. 9:51 | Válasz erre
Azért jó ha van, mert nálunk a koliba este a csajoknál van net de a fiúknél nincs….
2010. January 18. 22:50 | Válasz erre
Rengeteg hozzáférésre ráférnénk csak NINcs igazi progi a feltörésre!!!Szerintem senkit nem zavarna egy kis email olvasás.Hát akit zavar az menjem a francba.
2010. February 11. 9:44 | Válasz erre
9 lakásos társasházban lakom, a lakásunkban van 3 asztali gép, egy laptop, és még két wifi képes mobil készülék. Természetesen wifi háló osztja a netet, ami van még 5 szomszédnak is. Ennyit látok még a miénken kívül. Ebből az egyik hónapokig kódolatlanul használta a sajátját. Sokszor erősebb volt a jele, mint a saját routerünké, és automatikusan is az övére csatlakozott fel a gépem. Arról vettem észre, hogy nem mennek el a leveleim. Aztán egyszer gondoltam, valahogy jelezni kéne neki, ez így nem olyan biztosnágos. Hát, egy 320GB-os letöltést eszközöltem a hálózatán 5 nap alatt.
Hatott! Pár nap múlva már átnevezve, WPA2-vel védve látszott a wifilője.
2010. April 21. 19:03 | Válasz erre
sziasztok már mindenhol kerestem hogy hol lehet letölteni de nemtalálom sehol segítene nekem valaki?