2008. Decemberi posztok archívuma

Jön a Karácsony meg minden

  

Ez egy ilyen csak úgy blogpost….nem tudom milyen az, így hát most a műfaj alapköveit fogom letenni. Eltekintve a kövek letevésének iszonyatos súlyától, ami most a vállamat nyomja hagyjuk ezt a sok kamu dumát, amit egyébként más blogokon nagyon humorosnak tartok. :)

Évnek a vége, Karácsony …vizsgaidőszak :mad:
Régen azért még középsulis időszakba jobb volt ez de most, hogy december közepétől január végéig van ez a köcs… kellemetlen időszak már nem annyira flash az ünnep se. Még a szilveszterek úgy ahogy, de aztán január megint úgy megy, hogy görnyedek a mindenféle okosságok fölött, majd vizsga előtti éjjel is és reggel felkelek, hogy tanuljak vagy egyből menjek vizsgázni, majd kezdődik az egész előlről a következő vizsgára. Úgyhogy bár a szorgalmi időszak kárpótolja, mégis másabb volt anno középsuliban ez az időszak.

Karácsonyi vásárlás? Jingle bells 32x? :)
Plázaundorom miatt ebben az időszakban töltöm a legtöbb időt plázákban. (Heti 1-1,5 óra, 1-1,5 héten keresztül.) De persze sose tudom kit mivel lepjek meg.

Fenyőfadíszítés, gyanta, tüske?
Olyan 6-8 éve vettünk egy nagyon faszántos kis (2,1m) műfenyőt de sajna az illat hiányzik. Idén mostmár tényleg lopok valahonnan jókis gyantás fenyőágat aztán hagy szóljon….vagy szaglódjon.
Az égők felhelyezésére természetesen csak nekem lehet megfelelő szakképesítésem, így mindenki úgy tesz, mintha nyomtatott áramkört kellene forrasztani és rám marad. :)

Ajándékozás, szenteste?
Régen flash volt.. 15-8 fölött már nem annyira. (További életszakaszokban még nem tudom.)

Újévi fogadalom?
Fogalmam nincs mit fogadtam meg tavaly…lehet, hogy nem is fogadtam meg semmit? Nem emlékszem.

Most ennyi jutott eszembe…
nálatok hogy megy?


Egri kiruccanás

  

Eger városában jártam a hétvégén. Erre több ok is volt, de a kiváltó az az, hogy Orszy meghívott minket Inpy-vel egy buliba zenélni.

Elején kezdem a storyt. Pénteken 11 környékén mentem ki a Keletibe. A pályaudvar (főleg a jegypénztáros aluljáró szint) nem a tisztaságáról híres, de ezt már a Nyugatiról is elmondtam. IC-re vettem jegyet, első osztályra (plusz 600 ft volt….anyit megért). Megint találkoztam az utasinformálás elmaradottságával. Odaadnak neked egy nyomtatott jegyet, de full jelentéktelen információk vannak rajta.

Mondom mi van! IC Budapest-Füzesabony, majd 1. osztály sima vonat, Füzesabony-Eger. A jegyen Budapest-Eger áll…de persze nem így közvetlenül mész oda és kapsz kis kiegészítő jegyeket mellé. DE rendben, hiszen úgyis tudod hova mész. Namost az induló vonatok táblán csak és kizárólag az időpontból tudod beazonosítani melyik IC vonattal fogsz menni, mert a jegyre nem képesek ráírni, hogy annak mi a neve és mi a végállomása.

A szokásos IC 1. osztály helyjeggyel olyan volt, mint amilyennek lennie kellett. Megfelelő hőmérséklet stb. Másfél óra alatt ért Füzesabonyba, majd ott át kellett szállnom az egri vonatra. Kérdezem kallert még IC-n, hogy mikor érünk Füzesbe meg hogyan lesz az átszállás…

-Közvetlen csatlakozás van!
-Akkor nem kell átszállni?!?
-De át kell szállni. 5 perces közvetlen csatlakozás.

Majd a sztoryban még látni fogjuk, hogy ez a szabályok országa. Hívjuk “közvetlen csatlakozásnak” és így elsőre senki nem fogja érteni, aki nem szokott vonatozni de legalább jól hangzik. :) Nem ócsárolom tovább itt a rendszert, de a közvetlenül csatlakozó vonat első osztálya a jól megszokott “illattal” fogadott, viszont kb 20 perc volt az út.

Egerben találkoztam az én Drágámmal és mivel Orszy úr még dolgozott, ezért kerestünk vmi helyet, ahol el lehet ütni az időt. Az egri plaza töltötte be ezt a funkciót – lévén kint szemetelt az eső – ami simán elmenne egy pestinek is, gyakorlatilag minden megtalálható volt ott is. Csirkefalatos kajálda (grillezett csibemell salátával), majd Coffee shop-ban találtuk meg az elfoglaltság tárgyát :) utóbbiban én egy szelet Snickers süti formájában jeges kávéval. Nagyon finom volt!

Estefele elindultunk Orszy-hoz, aki Egertől kifele lakik, így a hegyi szerpentineken ~20km-t kellett ledarálni sötétben, esőben. Becuccoltunk…mármint a szobába :D és elkezdtünk picit alapozni egy zuhany és egy kis agancsos cola, alias rénszarvaslé segítségével. Inpyékkel csak lent a buliba találkoztunk, ők egyből oda jöttek Pestről este.
Partyról annyit tudok mondani, hogy elég baráti kör jellegűre sikeredett. Ismerősök és ismerősök ismerősei. A Resident nevű gyk pinceklub nagyon tetszett! Nagyon hasonlít a pesti Catch-re (régi Jailhouse asszem) de van neki 2 szép nagy “lounge” része is, ahol bőr matracok vannak és nagyon jót lehet lustulni rajtuk. :)
Nem játszottam olyan baromi sokat, viszont Orszy úr a rénszarvaslé és egyéb folyadékok hatására elég jó hangulatban volt és nagy kedvvel zenélt.

Reggel visszamentünk Orszyhoz…útközbe Tesco. Reggel fél 6 van kb. 3 kassza van nyitva nagyjából és maximum 10 vásárló rajtunk kívül az egész áruházban. Az ottani Tesco-knak csak az egyik végén lehet behaladni, a többi helyen kassza van. Reggel úgy gondoltuk, hogy akkor mi bemennénk az első nyitott lehetőségen és nem kerülnénk meg a fél áruházat, erre az idióta pénztáros néni (má elnézést) elkezdte lökni a szöveget, hogy nem engedhet be (már rég bent voltunk) és ez neki az állásába kerülhet. Kérdeztem tőle nem tökmind1 e, hogy most mi itt bejöttünk és így vagyunk bent vagy körbemegyünk a fél áruházon mert a vége ugyanaz a dolognak.
Nem…ilyet nem lehet, menjünk ott be, őt ezért kirúhatják. Hát ha ilyen hülye, hogy még el is kezd sikítozni akkor lehet, hogy ki is fogják. Namind1…adjunk a szabályokra, hiszen itt az eladó nem a vevőért dolgozik, hanem a fizetéséért és, hogy megfelejen a főnökének. A szabályok nem a vevőket szolgálják, hanem a rendet. Ha reggel 5kor betéved még 2 vevő a bent lévő 10 mellé, akkor szabályosan kerüljék meg a fél áruházat….világos. :)

Utána alvás… felkelés, evés…lassan indulás. Gyorsan elment ez a 2 nap sajnos. Egerből nem sokat láttam, egyszer meg kell nézni mostmár….nappali fényben is. :)

Hazafele megint első osztály….lett volna, ha a füzesabonyi vonatról nem felejtették volna le azt a kocsit. :D Az IC már jó volt…asszem röviden ennyi, köszönjük a meghívást!


Reklámok – AdSense, Etarget… így nyal vissza a fagyi

  

Múltkor eléggé kiveséztük azt, hogy mennyit lehet ezzel keresni rövid távon, de ha jól emlékszem arról nem volt szó, hogy mi határozza meg konkrétan azt, hogy egy adott hírdetésre való kattintással mennyi bevételhez jutunk.

Egész egyszerű modell lesz.
Van egy szép nagy számú hírdető és ennél is még jóval több hírdetés megjelenítő (ezek most mi vagyunk). A hírdető felajánl bizonyos összeget egy kategórián (kulcsszón) belül a hírdetése megjelenítéséért. Így kialakul egy sorrend.

Nézzük csak át kinek mi az érdeke!

  • A hírdető érdeke, hogy minél többen lássák a hírdetését és minél több emberhez jusson el a hírdetés, minél többet kapjon a pénzéért. Ezt a hülye is tudja, így leírom, hiszen itt tartalomszolgáltatás folyik. :)
  • A Google érdeke, hogy a beszedett reklámpénzekből minél több maradjon nála.
  • A hírdetéseket megjelenítők érdeke, hogy minél több bevételre tegyenek szert, avagy minél többen kattintsanak a reklámokra. (Ez fontos! :wink: )

Oké akkor ezt most összepakoljuk!
Hírdető bead 1000 $-t, hogy a hírdetéséből legyen valami…a legjobb helyekre kerüljön ki, a legtöbben lássák stb. Google bekaszál 1000 $ dollárt. Eddig a Google örül, a hírdető nem, a megjelenítő meg még képbe sincs.
A Google beanalizálja a weboldal tartalmakat ahová a hírdetések kikerülnek és kulcsszavak alapján kiteszi a releváns hírdetéseket. Igen ám! De hogyan dönti el melyiket?
Na itt jönnek a fönti érdekek képbe. Ha egy oldalon túl nagy a látogatottsághoz képest az átkattintási arány, akkor az a Google-nek nagyon nem jó, hiszen pénzt kell kiadnia a reklámbevételből…noha a hírdetőnek egész jó lenne, hiszen meg is nézik weboldalát. Ha rohadt nagy látogatottsághoz kis átkattintási arány társul, az pedig a Google-nek nagyon jó, hiszen sokszor jelenik meg a hírdetés (ez jó a hírdetőnek is) és viszonylag kevesebb pénzt kell továbbcsorgatnia.

Ha felállítunk egy sorrendet, mondjuk a “best keywords” kulcsszóra, akkor volt egy hírdető aki 1000 dodót adott, valaki akinek csak 500-at ért meg még 10-en akiknek mondjuk 50-et az egész kampány. (Ez most csak made up…)
A fagyi úgy nyal vissza, hogy a Google az alacsony látogatottságú, nagyobb átkattintási arányú oldalakra rakja ki azoknak a hírdetését, akik kevesebb pénzt fizettek be a reklámért. Így ha a te oldalad ilyen és rákattintanak akkor te is keveset fogsz kapni ezért.
Ha nagy a látogatottság és ehhez képest alacsony az átkattintási arány, akkor oda jobb hírdetéseket rak, hiszen így kevesebb pénzt kell továbbcsorgatnia és mégis sok a megjelenítés.

Persze ez csak az elméleti vonal, kulcsszavaktól függően (pláne magyar nyelvterületen) nincs olyan sok hírdetés, hogy baromi nagy sorrend legyen, így a kattintásokra jutó 15-20ft közti bevétel sem annyira egyértelműen függ a fönti tényezőktől..
És akkor még arról egy szó esett, hogy menet közbe “a rendszer” mit okoskodhat … :)


DU 88

  

Kép

Destination Unknown 088
“Other side”

01. John Dahlback – Out there (Instrumental intro edit)
02. David Murtagh – Introvert extrovert (Problem child rmx)
03. Komytea – 9
04. 16 Bit Lolitas – Tune duties
05. Paff – Kornflakez (Jessie Vendetta rmx)
06. 16 Bit Lolitas – Between dance and fiction
07. Silicone Soul – The call of the wild
08. Komytea – 7
09. 4Mal – Crystal
10. Peaktwins – Tarragona (DLM & Diffas rmx)
11. Arno Cost – Souvenir (Mathieu Bouthier & Muttonheads rmx)
12. Squash 84 – 4 in the morning (Jerome Isma-ae rmx)
13. Andy Duguid – The crossings
14. Chris Reece & Dinka – Autumn leaves (Michael Cassette rmx)
15. Mat Zo – Defined
16. Alongshore – Sunset and pina colada
17. Jaytech & Andy Moor feat Carrie Skipper – So much more pyramids (Reb mash)
18. Chimera State – Asia
19. Arpi – Somewhere else
20. Markus Schulz – The new world (Coldharbour rmx)
21. Andy Moor – Fake awake (The Blizzard rmx)
22. Markus Schulz – On a wave (Mark Otten rmx)
23. Rick Snel – Mundane
24. Waterspark – Tairway (Monogato rmx)
25. Sied van Riel & R.O.R – Closer to you
26. Sunlounger & Zara – Lost( mix letöltés ingyen mp3 zene )