Tiesto ISOS night Debrecen és Afterparty
2008. September. 14. 13:36
Írta Reb, buli, program, sztárok, tt.fm, utazás, zene kategóriában.
ISOS night
Picit fáradt vagyok, úgyhogy nem lesz valami összeszedett. A csarnok baromi jó volt, gyakorlatilag ideális helyszín. Az sajnos érződött, hogy senki nem készült arra, hogy itt mostanában -10 fokok lesznek és ruhatárak fullon voltak. Az elrendezés itt gyakorlatilag tökéletes volt, egyetlen dolog amit szóvá lehet tenni, hogy a VIP résznél – illetve szembe másik oldalon is – a színpad mellett, első emeleten nem igazán volt semmiféle hang.
A visual top volt, hangzás az legelöl a tánctéren süketeknek való (szerencsére volt nálam füldugó), mélyek is eléggé pusztítottak.
Na akkor a produksön.
First State-ből alig lehetett hallani valamit, viszont “normál” trance-t toltak. Érdekes volt így lehet, hogy a kicsit erősebb hangerő és egy rendes warmup (mármint stílusában) kevesebb “miért??”-et váltott volna ki.
Amennyire azt hittem, hogy a tegnapi nem lesz annyira classic night, kb annyira véltem biztosra, hogy ez a mai ISOS night lesz. Ehhez képest tolt az öreg pár nótát róla de aztán felkerült még olyan dal is, mint a Sound of nature. Ősrégi korong, valahol itt lapul a többi közt nálam is.
Többen mondták, hogy nem erre számítottak (vagyis ők úgy fogalmaztak, hogy “ez szar”) …..őszintén szólva én se erre számítottam, kicsit sok volt a szerintem gagyi hangzású trance (tipikus Black Hole töltelékrelease).
Ami nagyon odatett még, az a kardozós zene volt, amit mióta megjelent nem értem miért kellett megcsinálni azokkal a kard effektekkel (lol) de abba a nagy arénába eléggé durva hangulatot csinált.
Bazinagy negatívum, hogy szeméthegyek voltak a tánctéren, ragadt az egész. Kuka kuka kuka! Pláne ha használják is …
Afterparty
Sajnos közbejött egy be nem tervezett, ámde a valóságban időről időre manifesztálódó probléma. Story nem jár hozzá (több mint 1 év után is azt mondom, hogy aki hülye …kezeltesse magát), de végülis pici késéssel odaértünk a Bázisba.
Németi nagy lelkesen közölte velem, hogy “One or two tracks before you come, okay?”….mire tanácsoltam neki, hogy a magyar nyelv használata most nekem is és neki is egyszerűbb lesz.
Egész jókis hely, de ami nagyon meglepett, hogy TELE VOLT!
Majdnem 2 órát játszottam Lacknock féle minimal bemelegítést(?) követően, azt hittem elmennek emberek egy kis 1-1,5 órás afterezés után de végülis 9-kor fejeztem be és úgy, hogy válaszolni kellett elég sok embernek az “Ennyi……nemá???!?” kérdésre.
Köszi mindenkinek, aki jött!
…több szóval
Bazi fáradt vagyok. Az elmúlt pár napban Bp.-Szeged-Bp.-Pécs-Bp.-Debrecen-Bp. távot sikerült teljesíteni….össze se számolom hány kilóméter de ha tippelni kéne akkor kb sok.
Amennyire szar volt a tavalyi Tiesto-s hétvégém, annyira jó volt az idén. Köszönhető persze ez sok embernek…. például ha már bulikról volt szó kezdjük Blaz-zal és Dexter-rel a front line-ban lévő hardcore szervező arcok közül.
De persze mindez semmit se ért volna a társaság nélkül. Pénteken Shane54, Myon és a TranceTream.FM-es csapat őőő…”kitett magáért”.
És most is agymenés volt….
De 1valakinek mégjobban köszönöm :*
(szintén nem jár hozzá story…



















