Stúdió látogatás Myon-nál



Nemsokára indulok Szegedre, hogy meglátogassam egyik kedves magyar producer barátomat. A nevét egyelőre nem árulom el, de majd ha odaértem természetesen erre is fény derül.
Útközbe próbálok majd pár jópofa képet is csinálni.

Dél után nem sokkal indult a vonat nyugatiból….”nyugati”. Valójában retek alsónak kéne nevezni ha közel szeretnénk járni a valósághoz. Bűz, kosz… nem szeretem. A vonatfülke is elég tréh volt, eleve a szaga olyan, mint egy belvárosi mellékutcában a söröző éjfél előtt. Tapad a ….. minden. Többet nem erőltetem ezt a másodosztályt, ha valamire akkor erre picit kényes vagyok.

Márió…vagyis Myon kiugrott értem a pályaudvarra és röviddel ezután a rezidenciáján kötöttünk ki. Nagyon kellemes kis ház csak hangos :) megy a hupákolás éjjel nappal.
Átnyálaztunk jópár régi zenét, meg az új projekteket is.
Természetesen picit más, amikor a producer sávonként mutat meg egy pár stúdiómonitoron egy nótát. Teljesen új hangokat talál benne az ember. Például a Lange remix több mint 100 sávból szól. Na ez a nem mind1!

Húde korán reggel volt ma (szerda) délben… Márió egy mormota erre jöttem rá. Már szanaszét süttettem magam a kertben….mindjárt nekiállok medencét ásni :)
….
Nos ha medenceásás nem is, de kicsit megfésültem a kertet. Szerda este spontán módon házibuli alakult ki, olyan 8-10 főre. Mikor már nem tudtuk követni az idő járását, akkor elindultunk Szeged 2 szórakozóhelyére, ami végülis 3 lett. Az elsőnek a nevére sem emlékszem de ott nem volt semmi szinte (viszont egész jól nézett ki). A másik kettő a JATE és a SZOTE klubbok, vagyis a város 2 egyetemének klubbjai. Hátőizé…. JATE kicsit olyan kidekorált szoci pincefeeling, SZOTE az már picit jobbnak tűnt (ha fel nem cserélem a kettőt). Társaság a szokásos (főleg egyetemisták) a szokásos (főleg 0) állapotban.

Jött a nagy ötlet, hogy lent maradok péntekig és akkor Márióval és Előddel együtt megyünk a pénteki Tiesto bulira. Úgyhogy végülis péntek estefele kavarodtam fel Pestre.

Láttam sok érdekes dolgot, illetve hallottam is. Sajnos ezeket nem nevesíthetem, pedig tudom, hogy a többséget itt ez érdekelné (milyen cuccokat használ a Myon meg ilyesmi). Annyit azért gondolom elárulhatok, hogy mindennek az alapja a Nuendo.

Amire még rájöttem az az, hogy van a vicces, a pihent agyú, a hülye, a beteg állat, a barom…….meg a Myon.
Amikor az ember azt hinné, hogy reggel 7-re már csak elfogy belőle…….akkor rátesz egy lapáttal. :)
Köszönöm itt is a vendéglátást…és hát gyakorlatilag itt a post nem is fejeződött be, hiszen este mentünk még Tiesto bulira.


  • E-mail this story to a friend!
  • Google
  • Linkter
  • Internetmedia
  • blogtercimlap
  • Digg
  • del.icio.us
  • Facebook
  • MySpace
  • Live

1 Hozzászólás

  1. Endoril

    Na ez döfi lesz. Kíváncsian várom :)

Szerinted?