Erotika kiállítás 08
2008.09.06. 19:08 Nincs hozzászólás még
Írta Reb, beszéljükmeg.hu, biznisz, program, sztárok kategóriában.
A következő sorok kizárólag 18 éven felülieknek való témát tartalmaznak!
Én szóltam!
Szóval rögtön azzal kell kezdenem, hogy még életembe nem voltam erotika kiállításon, valahogy mindig kimaradt de ma megtört a jég. Hozzá kell tennem, hogy ha nem sikerült volna vip jegyet szerválni (köszönet az illetékesnek ezúton is), akkor most se valószínű, hogy egyáltalán eszembe jutott volna menni. Kezdjük ott, hogy erotika kiállítás, ízlelgessük ezt a szót.
Kinek mi jut róla eszébe? Testek, idomok, formák, szex… valami forró exkluzív dolog. Legalábbis nekem ez. Persze ez egy kiállítás, megy boldog, boldogtalan szóval az exkluzív részéről nem beszélhetünk.
A csarnok, amiben rendezték a Hungexpon nem volt túl nagy, maga a kiállítási rész olyan 5 perc alatt körbejárható, ha nem időzünk sehol csak meglessük hol mit adnak. Alapvetően a csarnok fele szolgált a pavilonokra (nem voltak azért olyan sűrűn rakva, mint mondjuk egy Compfair-en…ha van még ilyen), a fennmaradó részen a nagyszínpad, egy kisebb és pár közlekedő volt.
Volt ott mindenféle kiállító, leginkább segédeszközöket árultak, illetve latex ruhákat, domina és egyéb felszereléseket. Mindez a polcokon, illetve a falakon felaggatva. Szerintem nagy flash lett volna, ha mondjuk segédeszközt nem is
de ruhákat bemutatják pár modell segítségével, mert egész érdekesek voltak. Namind1 erről ennyit.
A stand, ahol régi ismerősöm és dj pályatársam zenélt a C. Media-é volt és volt még valami “modell” közvetítő ügynökség is a témában. A C. Media egyébiránt filmeket gyárt, ott lehetett venni dvdket raklapszámra. Maga az egyik host srác is olasz művésznévvel rendelkezett (ha jól emlékszem Lauro Giotto), tehát sejthető, hogy az ő szavai mögött tartalom is van ilyen téren.
Noh visszatérve a kezdő vonalra, olyan nagyon exkluzív hangulatot nem sugárzott igazából a szokásos fehér pavilonos berendezés a rajta csüngő pár molinóval. Volt középen egy olyan durván 3×3-as színpad fél méter magasan. Itt felkészítettek, hogy nem csak táncikáló lányok lesznek az előző napi atrakciókból kiindulva. Hátul volt egy pici öltöző (ők nyilvánosan vetkőznek, de felöltözni már kabin kell nekik
és frigó. A frigó tetején volt pár behűtetlen ital is… a palack formájából nekem azt a benyomást keltették, hogy ezek bizony munkaeszközök lesznek és bele is trafáltam.
Ismerős arcokat nem igen láttam. Mondjuk nemmintha fejből vágnám pornósokat (meg amúgyis van egy pár) de tényleg nem. Akit viszont láttam az Handrás volt
jött fotózni a bazinagy cuccával, lencsevégre kapta a modelleket ott is (mac nem volt nála
.
Akkor bele (a kolbásszal) a lecsóba és ez a pont lesz az, ahol észrevettem, hogy egyrészt kishazánk a világ bordélyháza, másrészt azt, hogy ez még egy picit mindig balkán. :S
A “modellek” (ott így hívták őket) folyamatosan nyomultak a standon, osztogatták a szóróanyagot és ledér öltözetben néha táncikáltak is. Hátőő…férfitársaim úgyis sejtik.
Ami nálam betette a kaput, az egy egyébként nagyon kedves (-nek tűnő), magas szöszi produkciója volt. Elvileg ő valami sztár lehetett, mert nagyon odavolt érte a csorda. Elnézést, hogy így hívom őket, de majd későbbiekben kiderül miért.
Ő olyan 1-1,5-2 óránként csinálta azt a produkciót, hogy ledobta a kis picsaszoknyát, megvillantotta a ….amilye van és itt kicsit sokkolt a dolog, hogy a csordából kiválasztott 3 arcot, kifújt magára 3 helyre (ebből kettő mellbimbó volt, a harmadikat csiklónak hívják) tejszínhabot és a delikvensek lenyalták….elég hosszan. Utána helyet cseréltek!
Ami ez után történt ezt is felül(?)múlta, mégpedig egyből jött a következő 3 ember és nagyjából 3 kört csinált így. :S
Kint persze örjöngött az a ~100 ember aki körbeállta a standot. Kiket kell itt elképzelni? Olyan 25-30tól kezdődően és az 50-es korosztály, sőt még 60-as is benne volt. Elég érdekes látvány, amikor az 50 év körüli kopasz szakállas faszi magából kikelve rohan be, hogy kinyalhassa a csaj …tejszínhabját kb 6-8 másik ember után.
Szerintem ez azért nem kicsit gusztustalan, már a csaj szempontjából is értve a dolgot, bár ha jobban belegondolunk neki ez a munkája, pénzt kap érte, hiszen “modell”.
És ez abszolút nem az, ami nekem az erotikáról eszembe jut. Persze a háttérben meg ment nagy plazmán az egyik pornófilmük, ahol 1-1 csajt keféltek rommá többen is, nem feltétlenül egymás után.
Akkor erről ennyit!
Körbekérdeztem a dj kollégákat:
“Te figyelj már …Gáborom, ha most az lenne, hogy itt te vagy a “modell” és ki kéne ülni oda egy szál semmiben, egy tejszínhabos flakonnal bekenni a szerszámot, hogy a közönségből mindenféle nők (itt tessék emlékezni a férfilátogatók korösszetételére) ezt neked eltávolítsák róla………akkor azt te bevállalnád?”
Megnyugodtam, hogy nem csak én vagyok ilyen “nem fasza gyerek” és ők is azt mondanák, hogy ennek némi erkölcsi, illetve mindenképpen belső akadályai vannak.
Szóval ilyesmi…. :S
Vizsgáljuk meg picit ezt az iparágat!
Adott kielégítetlen szexuális fantázia, mint kereslet (főleg férfiak részéről) és emberek, akik pénzt szeretnének csinálni bármiből és az alvilágról most ne is beszéljünk. Hozzávesszük, hogy a tetszetős, formás lányok lényegesen többet tudnak így keresni rövidebb idő alatt, mintha elmennének normálisan dolgozni (illetve a tanulás része kihagyható). Az, hogy kinek mennyit ér meg ez a pénz már más lapra tartozik! (?)
Szóval mivel magyar cégről volt feljebb szó, ezért vegyük vállalkozóinkat, akik kitalálják, hogy kedvező üzleti kapcsolataik miatt külföldre visznek lányokat, pláne magyarokat mert ugye tudjuk a szállóigét…. és ők ezzel nagyon sok pénzt szereznek.
Közvetítői tevékenységről van szó, gyakorlatilag kialakítják a cég arculatát és a tehetséges “modelleket” közvetítik ki, illetve saját brandes filmet forgatnak.
Érdekes mód mindegyik csaj magyar volt, még ha utána azt is kérdezte, hogy pl “magyarországon most ez a zene a menő?” (electrohouset húztak kollégák éppen) Feltételezem nem lakik itthon.
Szóval keressünk pár gyors és könnyű pénzre vágyó csajt, akinek jó formája van és gátlásai éppenséggel nincsenek, vagy bazierős exhibicionista hajlama van. Második lépés, a kapcsolatok által adjuk el.
Ehhez is kell egyfajta embertípus, de ahhoz meg méginkább, hogy amikor a csaj táncol a színpadon egy darab semmiben, akkor odaálljon mögé és szétnyissa a csaj csiklóját, hogy a csordából a majmok fotózhassák, mint az őrültek.
Nem vagyok én se szent, ráadásul egyesek szerint egészségesen (remélem) piszkos fantáziával bírok, de ez így nem erotika kiállítás, hanem egy húskiállítás betegeknek.
Tényleg ez kell?!?
Balkán ez….és a világ bordélyháza! Tényleg megéri azt a pár szaros papírt, hogy valaki – akinek már annyi pénze van ilyen olyan ügyekből – egy eszköznek tekintsen valakit? Persze azt a szállóigét is ismerjük, hogy ez a legősibb szakma…
A bordélyok egyidősek az emberiséggel. Aquinói Szent Tamás így vélekedett: “Ahhoz, hogy egy palota egészséges lakhely lehessen, szennyvíz-levezető csatornákra van szükség.” …










