2008. Augusti posztok archívuma

Florida08 – Day2 (still in NYC & roadtrip)

  

Délelőtt 10 után vagyunk nemsokkal. Óje. Volt már amerikai álmom. :) De nem emlékszem mit álmodtam már. Viccet félre téve, nem tudom pontosan melyik része ez New York-nak de így fényes nappal azt tudom mondani, hogy azon kívül, hogy beülnek az autójukba elég igénytelenek nagyon sokmindenben. A parknak is van olyan része ami full dzsungel és virít a parlagfű (szerű izé). Itt is van olyan utca aminek a sarkán az aszfaltot felbontották aztán valami szurkos kavicsos izét öntöttek csak a helyére, hogy majd egyszer le lesz aszfaltozva. Egyébként ez a majd 1x dolog úgy illik mindenkire. Legalábbis itt ezen a részen. Nem kapkodnak el semmit. Meg van pár fura ember is. Boltba pl elég ritkán köszönnek, amikor bemennek. Telefon tényleg olyan mint filmekben amikor fordítják, “igen a xynal akarok beszélni…..” stbstb végén egy oké esetleg tenkjú és már le is van rakva. De pl a zebrán nem akarnak elütni. Még akkor se ha nekik már zöld van. ;)

Reggel felkúsztam netre, mert még itt olyan 6 óra volt kb amikor felébredtem. Aztán később lementünk kajáért. Hát mit ne mondjak. Tegnap szebben nézett ki minden sötétben. Így azért nappal látszik, hogy elég koszos 1-2 helyen az utca, szétdobálva minden. A park tele kocogó “n típusú” (itt nem szabad négerezni) amerikai állampolgárokkal, meg úgy igazából mindenhol ők vannak. Nemmintha valami bajom lenne velük csak itt tényleg nem látni fehér embert túristákon kívül.

Reggel 9 előtt ne menj kajálni. Ez a jelszó. Maximum a fánkos kávés van nyitva meg a többi bolt, ahol árulják ezeket az édes szar sütiket meg a kávét. Behaladtunk normálisnak kinéző gyorskajáldába, kint voltak táblán milyen csirkéket hogyan sütnek. De hát közölték, hogy ez csak délbe van ebédre, most csak “reggeli” van. És ugyanez a Dunkin-ba is, merthogy ott is ki volt rakva 1-2 normálisabbnak kinéző szendvics, de nem…. az most nincs.

Végül találtunk egy ottani közért félét ahol kb ahogy sikerült, ilyen félmetro félcba jelleggel ki volt k.rva minden, ahogy jött. (de ez így szó szerint értendő) Találtam teljes kiörlésű szeletelt kenyeret ami még kinézett valahogy és nem is volt teljesen puha, meg mellé valami sonka szerűt normális vastagságban felszeletelve. Végül szállodába visszajöttünk reggelizni de mit ne mondjak… Azért a teljes kiörlésű lisztből készült, mindenféle magokkal teli kenyérnek is ez ez édes íze van és elég puha is. Én speciel nem igazán szeretem alapból se az édes pékárút, ha nem süteményről van szó.

Eddig ennyi, bár Florida fölött fekete felhők és villámlás van, a gép még egyelőre “scheduled”. Remélem így is marad. Otthon utazási ügynökség azt mondta (1 dollárért 3 percet lehet beszélni pl otthonra), hogy reklamáljuk meg majd otthon a Deltánál, mert valamit kellett volna adniuk. Meglátjuk.

Eddig ennyi …mára.

naszóval

Dél környékén elhagytuk a szállást és elindultunk a repülőtér felé. Hozzá kell tennem, hogy esett az eső és nem kevésbé mint tegnap, tehát érdekes volt ez a Cancelled dolog. Ők tudják.

JFK Terminal 3 & 2 (Delta Airlines)
A külső check in lobby az baromira nem olyan, mint Ferihegyen. Alapvetően mindenhol padlószőnyeg van és látszik, hogy nem új építésű az egész.
Namost, mivel a jegyünk megvolt ezért csak be kellett mennünk. Security check. Cipő is jött ám csomagokkal együtt bele a dobozba. Átröntgenezték, minden okés.

Bent hatalmas váróterem mind2 terminálban. Üzletek, kajáldák és baromi sok ember. Volt aki a földön aludt csomagja mellett. Kicsit olyan Tom Hanks feeling. Összesen azt hiszem olyan 30 gate van összesen a 2 terminálon.
Volt ott BK, Wendy’s meg valami egyéb kajáldák is. Duty free, tech bolt ÉS APPLE autómata! :D Betolod az összeget neki, kiválasztod mit szeretnél. Ipodok, ipod touch, airport express, 110 voltos táp. Hihetetlen. (Ja és bolti áron minden!)

Aztán nézegettük szépen monitorokat. 29-es gate-től ment a gép papírforma szerint. Ebből a monitoron már 26-os lett “On time”. Nagyszerű, időben megyünk! (Már amennyire …)
20 perc múlva már a tizenvalahányas gate. Aztán még 20 perc múlva már 4:30pm volt az indulási időpont megint másik gate-től. Hogyazajó…. de fél óra múlva már megint “On time” volt. Érdekesen működött a dolog, de jelentem sikeres volt az út.

A kapitány és a személyzet kicsit bohókás hangulatban volt. Kb röhögés közepette mondta el elején, hogy vele fogunk menni, érezzük jól magunkat, mindezt úgy kezdve, hogy “Hey folks!” :)
Nem is ragozom tovább, kaja nem volt most mert két és fél óra volt út összesen New York JFK-ről a Tampa Bay-i reptérre. Leszállás előtt elkeseredett hangon közölte, hogy “sorry guys our party is coming to over…”

Tampa-i reptér sokkal tetszetősebb. Itt is egyből átvonatoztunk egy megállót oda, ahol csomagokat fel lehet venni. Ujjak összetekeredve….reméljük a mi csomagjaink is megjöttek, merthogy ugye előző nap egyből feladtuk őket. Kimegyünk szalaghoz de csak nem akart jönni. Aztán a végén a Delta csomag információ előtt volt egy rakat bőrönd közt a 3 lefóliázott (s.k.) bőrönd. Valaki elhozta nekünk már előtte egy géppel. Autóbérlés intézve a Hertz-nél. Itt persze az emberre egy biztosítást rá akarnak tukmálni ami eddigi tapasztalatok szerint drágább, mint maga a bérleti díj. Köszöntük nem. Aztán irány a max 50 mérföldre lévő Sarasota.

Útközbe hol máshol állhattunk volna meg, mint egy McDonald’s-nél. (Vagyis mielőtt még töröm a madzsart egy Mekinél. :) Itt egy kicsit előjött belőlem a filmbuzi. Alapjáraton kezdtem a Quarter punder with cheese-zel. Tehát a sajtos negyedfontossal, ami Hollandiában Royal with cheese. Olyan mint egy tuningolt sajtburger de valahogy nem annyira mű. A folyékony dolgok úgy működnek, hogy adnak egy poharat és kint annyit csapolsz és abból, amennyi és ami jól esik. Hát mivel mással kezdtem volna amikor megakadt a szemem egy Dr. kezdetű valamin, minthogy “a nevem Forrest, Forrest Gump”…bezony! Dr. Pepper üdítőt ittam! :D Fura íze van, olyan szilva szerű izé. Azt hiszem ez a jó szó rá igen.

Vissza autóba, Sarasota-ban a család egyik kedves barátjához mentünk. Szeretnék én 84 évesen ilyen állapotban lenni meg AUTÓT VEZETNI!! Merthogy hótt lazán beült a Honda-ba és belelépett a gázba.

A szállás baromi jó. Sajnos lent van a parton egyből. Elég nagy a páratartalom is, lengedezik a szél és hát saaajnos van vagy 30 fok. :D Komolyra fordítva a szót nekem bejön ez az itteni klíma. Most itt ülök a földszintes apartmanunk szúnyoghálós teraszán, amikor írom ezeket a sorokat. Háttérben tenger hullámzás hallható, meg még valami tücskök színesítik a hangképet. Egészen más környék, mint a reptér mellett ami volt.

Amúgy baziszéles utak vannak itt is mindenhol. Az autópálya is volt vagy 4 sávos alapból. Elég meglepő, amikor az ember rákanyarodik és megnézi, hogy akkor most mi és hol is és merre. Helyismeret kb 0-val mindenféle bolyongás nélkül eljutottunk Tampa-ból Sarasota-ba…egy térkép mindig jó ha van az embernél.

Előbb arra gondoltam átmegyek jóemberhez az office-ba és megkérdezem a wifi-hez a jelszót, mert itt kódolva van. Office hours 9am-10pm. Na akkor majd holnap. Erre most itt kint ülök és jön zsaru, mászkál udvarban. Idejön a szúnyoghálóhoz. “Excuse me! Have you seen a guy here? With a short hair?” ….hmm….hmmhmm….Aztán mondtam neki volt itt egy arc, telefonált de vendég lesz biztosan. (Múlthét pénteken voltam fodrásznál… :)
Jó mi?


Florida08 – Day1 (NYC)

  

Nos, azt hiszem legjobb ha ide írom. Képek is lesznek, de egyelőre picit érdekes a helyzet….erről bővebben később. Egyébként most este 10 óra van, 13:15-kor indult Ferenc-hegyről a gép úgyhogy ez akár hibátlan is lehetne …ne :)

Délelőtt 10-kor indulás (előtte való este csomagolás, fóliázás….sűrű “merakikitalálta”-zás :) . Kint megy minden mint a karikacsapás (életembe nem próbáltam még azt amúgy) és szép lassan beszállunk gépbe. Ha jól emlékszem 767-es Boing volt, Delta járat. A Malév több mint 3 kilóval kért volna többet ugyanazért a 3 jegyért, tehát eléggé megfontolandó az ember hol veszi. Mellettem lévő széken egy kicsit olyan lengyel beütéső faszi ült, valahol félúton volt a Tigris (tudjátok az ex?boxoló) és Blaus papa között. Utóbbira inkább az arca emlékeztetett de volt rajta még vagy 40 kiló. Szóval olyan furán tudtuk összeegyeztetni kinek hol lesz a válla az eco class-os, nem túl tágas üléseken. Egyébként aki még nem repült ilyesmi géppel, teljesen túrista busz feeling, kicsit nagyobb darabok az ülések és magasabban megy…. ja és nincs pisiszünet.

Ülünk a gépen, a gép repül, a kaja jön. Valami spenót levéllel díszített sajtos tésztát ettem. Nem is volt rossz. Volt még mellé tiramisu meg saláta meg 1-2 kiegészítő. Letoltam egy whiskey kólát is mert miért ne ha már ingyen van….végülis magyarok vagyunk vagy mi. :)
Alvás, zenehallgatás, kiolvastam még egy könyvet is. Az író nem jut eszembe, nem is magyar de az a címe, hogy Illúziók nélkül. Érdekes könyv, valahol félúton a mentálhigiéniás és a taoista tanítások között. De ez egy külön post lenne …

Szóval kaja round 2. “Pizza és karamellás sütemény”
Pizza témával idén is hadilábon állok. Év elején meg vizsgaidőszakba becsúszott pár rendelés otthon szóval jókis fehérliszttől szép hasa tud nőni embernek….de amit emellé műveltem az az igazi gasztromazohisták rémálma. Megdöntöm a mennyire lehet szar pizzát enni rekordot. Kezdődött Kaposváron, ahol Dani haverommal olyan pizzát sikerült enni, amit a Borároson az aluljáróban árult melegszendvics szerű izé beelőz. Aztán most Inpynél ettünk vmelyik héten jókis wellness meg kondi után egy Lidl mirelit pizzát. (mondjuk ez meglepően jó volt az árához képest)
DE EZ?? Tészta, valami kis ketchupmaradvány és keményfossá sűlt/száradt sajt a tetején. Hát bűn rossz volt. :) A karamellás sütemény amúgy egy darab becsomagolt karamellás keksz volt.

Gépről sokat nem lehetett látni sajna mert tiszta tej volt minden. De láttam pl, hogy Hollandia partjainál a tengeren szélmalmok vannak! (Ez még a whiskey előtt volt nyugi! :) Aztán láttam Anglia partjait, Írország csücskét, Kanada északi részéből picit.

Szépen lassan elment az idő, készülődünk leszálláshoz New York-ban a J.F. Kennedy repülőtéren. Kicsit esett az eső, csávó lerakta egy kis földhözvágással. Ennél lejjebb nem tudta volna.
Vártunk vagy 20 percet mert fullon volt a terminál, aztán begurultunk és kiszállhattunk.
Passport control címen beállították az egész gépet olyan 5-8 sorba. Hihetetlen, hogy milyen undorral vizsgálják végig az ember útlevelét. :) Amúgy sok a fekete, nagyon. Repülőtér is tele volt, nem is emlékszem fehér személyzetre. Egy távolkeleti srác volt hotel foglalós pultnál. Jahogy szobafoglalás? Mivan? Nem úgy volt, hogy megyünk 2 órával később tovább Tampa Bay-re egy másik géppel??!?!?!

Dehogynem. Így volt! Aztán odamentünk a Delta belföldi járatokhoz és szép piros “cancelled” világított mellette. Kérdezem faszit, hogy ez mi meg mégis akkor mi a halál fenét csináljunk és meddig. Teljes nyugodtsággal mondta, hogy “It means that you are not going.”. Jaaa….akkor oké….azt hittem félreértettem. (diszkrét “onyádat” smiley)

Pultnál a szintén fekete (egyébként helyes) csajt kérdezem mi a pálya, ráér e…mármint foglalkozni velünk. Felcímkézte csomagokat újra és közölte, hogy akkor holnap délután (11-én) 2:55PM az indulási időpont. Ezidőtájt olyan ottani idő szerint délután 5-6 között volt aug 10-én. Tehát azt a több mint fél napot kéne valahogy eltölteni. Hihi….egyből rá is kérdeztem akkor hol adják a papírt, hogy kapunk szobát és ellátást. Így járás tipikus esete!!! Sajnos időjárási problémák miatt nem tudnak felelősséget vállalni ilyesmire. Hát jó. Akkor foglalunk a reptéren szállást. Az előzőnél is még szimpatikusabb fekete csajszival lefoglaltattam egy (két) szobát.
Hogyan jutunk a terminálról oda? (lesz kép) Mini vasúton. :)

Onnan pedig minibusszal. Kb úgy kell elképzelni ezt is, mint otthon Vecsést, csak itt New York külvárosnak hívják, otthon meg Vecsésnek. Beáll egy olyan jó 20-30 személyes busz, kipattan nagydarab fekete csávó vicces stílusban adva elő magát. “Remember your driver!” a jelszó. (Tehát gyakorlatilag körmönfont jelzés, hogy borravalót lehetne előkészíteni.) De amúgy vicces arc volt. Nekünk nem volt csomag, mert feladtunk mindent de amit ott leművelt a pakkokkal…. hát jobb is, hogy nem került a kezei közé :)

Hotelbe saaaaajnos nem volt kétágyas szoba ezért két szobát kaptunk (igaz rendesen megfizettük az árát annak). Most itt fekszem, ebbe a szobába van 2 francia ágy és egy pótágy, egy íróasztal és egy tv, amiből valami gamepad lóg ki.

Elmentünk kajálni mert baromi éhesek lettünk így este 8-9 körül ami otthon hajnali 3 körül van valahogy. Sorházak egymás szájában, alacsony kerítés, nagy autók, széles utak, benzingőz és hatalmas park! Ez van itt a környéken például. Amúgy ez tényleg a legkülebb külváros. Fehér embert pl nem igazán láttunk az utcán kivéve egy házaspárt akik a rotival huzatták a gyerekeket ilyen műanyag dzsipben. :)
Sok a fekete, van indiai és arab is. Nade ott tartottam, hogy elmentünk enni valamit. Kb már nem láttam ki a fejemből, olyan éhes voltam. Találtunk benzinkutat, aztán mégegyet. Aztán valami nagyobb kereszteződésnél az iskolától nemmessze (ezt onnan lehet tudni mert az az egyetlen kőből készült ház) volt egy pár kajálda. De nem ám a beülünk megesszük stb. Olyan egy darab se. Olyan volt, hogy be tudsz állni a fedett részre és mintha bankfiók lenne plexivel elválasztva kikéred mit akarsz, elcsomagolják és helo.
Vettünk rántott csirkefalatokat, krumplit meg én ettem egy csirkeburgert. És mindezt hol? Úgy van! A parkban! :D Tisztára mint otthon. Egészen pontosan a 150. és a nemtommelyik utca sarkánál.

Szóval a lényeg, hogy ez így nem jött ki jól. Innen olyan jó 50 kilóméterre van NYC azon része amit érdemes lenne megnézni, de azért a “vecsési” részt láttuk. Lehet, hogy nem is volt valami biztonságos ott mászkálni de nem tűnt balhés környéknek.

Még valami érdekesség, a telefon. Vettem egy 5 (tehát öt) dolláros kártyát (amit öt dollárért árulnak) és mind az öt dollár ebből lebeszélhető. Ezt csak azért írom ilyen részletesen, mert találékony nép ez a magyar. Felhívtam Floridában az ismerőst aki várt volna minket és közölte a gép, hogy még 3 óra 20 percet beszélhetek nagyjából. 8-)

Benéztem még egy tipikus “Zőcséges” vagy “Nonstop” jellegű boltba vízért. 2 dollár egy üveg víz. Egy csomag ilyen csokidarabokkal teli puha keksz szerű 4,5. Szóval azt mondhassjuk a telefont leszámítva szolgáltatások és kaja az drága.

Most meg még csak este 11 van. Otthon ez reggel 5. :)
Úgyhogy egyelőre ennyi. Voltam is New York-ba meg nem is. Na majd 1x … (képeket majd berakom csak ma már lusta vagyok meg mindjárt elalszom)


A cipőtől a SEO-ig

  

Na ez hogy jött össze?!
… Sehogy, de most össze fog. :)

Szóval minap utaztam a buszon és viszonylag idős néni panaszkodott nem tudom kinek (ő passzív szereplő volt a társalgásukban), hogyaszondja:

“Ma már nincsenek tisztességes szakmák. Például cipészt alig találni.”

Ez persze megmozgatta a közgazdász fantáziát. Eleve ez a “normális cipész”. Noooooooormális? Előbb normális cipőt kellene találni. A cipész az, aki régen összecsinálta vagy az összecsinálást visszacsinálta…..najó normálisan írom magyarán elkészítette vagy megjavította a lábbelit.
Ma mi van? Van sportcipő, makkos meg úgy nagyjából a kettő közti félsportos, félbőr átmenetbe mindenféle, de szerkezetét tekintve ezek is a sportcipőkhöz sorolhatók. Magyarul gyárba megcsinálják és ennyi. Ha a ragasztás elengedi, talán még 1 körre meg lehet csinálni, de előbb szokott elfáradni maga az anyag.
(Mondjuk én speciel általában extra hosszú ideig hordok 1-1 cipőt, persze cserélgetve, mert eleve normális minőségűek kerülnek beszerzésre.)

Na most, hogy ezen túlléptünk nézzük meg a másik felét, ami a cipész. Ezekkel a modern csukákkal sokmindent nem lehet csinálni. Megragasztja esetleg, a “makkos” félékre (tehát aminek kemény talpa stb van) esetleg rak valami gumit ha lekopott, női cipőre sarkat. Ennyi. Változik a világ. Változnak a szakmák. Változik az is, hogy mi a tisztességes szakma.

Valahogy úgy tárult elém a dolog, pislogva a fönti eszmecsere befogadása után, bambulva kifele a 23-mas busz ablakán, hogy az emberek ahogy egyre kevésbé ösztönlényekké váltak és egyre bonyolultabb, nem természetes szükségletük kielégítésére használt produktumokat állítottak elő, úgy egyre bonyolultabb szakmák jöttek létre és az alsóbb rendű szükségletek szakmái egyre inkább presztizsüket vesztették és jelentőségüket is.
Jelentős persze…..de amint rátolták a manufaktúrát és a gyáripart, onnantól kezdve tömegtermelés volt.

Tömegtermelés => Tömegcikk

És mint tudjuk a tömegcikk bír olyan tulajdonsággal (pláne, ha könnyen helyettesíthető), hogy az ember eldobja egy idő után a francba és vesz újat. (És akkor most még a divat szóba se került…)

Szóval a SEO szakma képviselői is cipőben járnak. Ez így jó szar váltás lenne….csak vicceltem. :) Tehát ott tartottunk, hogy bonyolodik a minden és születtek mindenféle dolgok, amiket gyártottak és így valamiféle iparágak alakultak ki. Ha megnézzük, mindig volt valami ami húzóágazat volt.
Most például egyértelműen valahol ott tartunk, hogy a számítástechnikai és elektronikai cikkek kezdenek lassacskán tömegcikké válni. Elég csak megnézni a 100 dolláros laptop koncepciót, mégha nem is ezért született, de azt eredményezte, hogy egyre több gyártó ad el buta, minőségében megkérdőjelezhető, könnyen hordozható (merthogy könnyű) számítógépeket.
Lényeg az, hogy ez az iparág is kezd kicsit 2 felé szegmentálódni, az olcsó “eldobható” és a drága, profi felé… és majd egyszer ennek is jön valami a helyére, ami az akkori trend lesz. Vagy nem lesz, mert jóideje mindig az ipari cumókon volt a hangsúly? Jó kérdés!
Nem olyan valószínű, hogy a következő 50-100 évben el tudnánk szakadni a számítástechnika által megalkotható dolgoktól. Nem tartozik szorosan ide de egyszer valahol olvastam, hogy mennyire vicces, hogy a régi sci-fi filmekben volt lebegő autó, űrhajó, magától száradó kabát stb…stb…. de egy darab mobiltelefont se látni benne. :) Ennyit a jóslatokról.

De a lényeg még mindig nem itt van a SEO szakemberek kapcsán.
Megcsinálták anno a szakemberek és a tőke ezt az informatikai / számítástechnikai iparágat. Született mindenféle támogatói terület (…ugye, hogy itt is a tök egyszerű bonyolodik egyre mélyebbre?) és például lett olyan, hogy pénzügyi területen mindenféle informatikai részleg. Elég ha csak egy bankra gondolunk. Bankfiókjai vannak, bankfiókok között megy az adat, bankok közt megy az adat nemzetközi szinten. Szóval ez a banki informatikus is egy szakma lett. Lehet, hogy nem “tisztességes” (annak aki nem tudja mi ez és mi az ami mögötte van és, hogy mi az a számítógép egyáltalán), de amit adnak érte az elég tisztességes.

És akkor most értünk el igazából a SEO szakemberekhez.
Atish-sal nézegetjük mostanában (bár főleg ő van rákattanva, pár sorral lejjebb érthető lesz miért) ezt a témát.Mi ez?

SEO = Search Engine Optimisation

Mondja az elmélet, de mit akarnék én optimalizálni mondjuk a Google enginején? Hát ezaz, szokás szerint nem azt jelenti amit várnánk. Egész egyszerűen arról van szó, hogy egy adott weblap tartalomtól függő szerkezete, kódolása úgy kerül kialakításra és úgy van felfuttatva, hogy minél jobb helyen szerepeljen a keresőkben, tehát pl a Gugliban.
Emberünk vagy eleve megcsinálja az oldalt is így vagy megmondja mit kell változtatni és mindenféle hókuszpókuszokkal feljuttatja mondjuk az első 5 találat közé adott kifejezésre a honlapot.
Hülyén hangzik először, de mondjuk tételezzük fel azt a valóságtól teljesen idegen esetet, hogy van egy netrádióm és szeretném, ha adott kifejezésre, pl a “trance” szóra azt dobná ki elsőnek. Na itt jön képbe a SEO-s szagember.

“300 alatt nem szoktam vállalni.”

Mond egy olyan árat, hogy lefagy tőle a telefon, vagy az e-mail kliens és ha oké akkor nekikezd szép lassan felhozni az oldalt.
De jobb példa erre, ha valaki új és használt mobilokat akar árulni.

Mint égen a csillag…

Szeretné ha minél gyorsabban elterjedne, hogy ő ilyet csinál és hát hol néz legtöbb ember telefont? Neten bizony. Ha elsőként szerepelne az internetes lapja/boltja, az neki elég tutti lenne. Ilyenkor nem árt optimalizáltatni a dolgokat.

Ez ma egy tisztességes szakma? Nem? Még nem vagy nem is lesz?
Lehet, hogy irreálisan nagy pénzeket akasztanak ezzel le egyesek, de mondjuk ha azt nézzük senki se mondta, hogy akarjanak maguknak a (főleg) cégek ilyen toplistás helyet.

Kommenteket várom így az egésszel vagy részeivel kapcsolatban, remélem valamennyire emészthető. :)


DU84

  

Kép

Destination Unknown 084
“Illusions”

01. Sander van Doorn – Look inside your head
02. Chris Fortier – Sunday is a travel day (Ink and needles skybed rmx)
03. Alexander Popov – Awakening
04. Moonbeam feat Avis Vox – 7 seconds (J-Soul dub mix)
05. Energy 52 – Cafe Del Mar (Out of office rmx)
06. Passanger 10 – Passanger 10 (Chris Reece rmx)
07. Chainside – I would die for you (Filterheadz rmx)
08. DFuse feat Jes – Everything with you (DFuse T4L vocal mix)
09. Chris Reece – Suave (Helvetic Nerds rmx)
10. Glenn Morrison & Human Adams – Siesta (Gutterstylz rmx)
11. Dinka – Cyrstal of life
12. Bartlett Bros feat Marcia Juell – Let it flow (Ronnie Play rmx)
13. Abstract Vision – Evening sun (Action Level mix)
14. Jape Du Marie – Outsider
15. Sander van Doorn – Apple
16. Andrew B – Reminiscence (Andrew Bennett’s main mix)
17. Jonathan Martin – Illuminous
18. Aephoria – False horizons
19. Aurosonic – My way
20. George Acosta feat Aruna – Fallin backwards (Scott GS damn near broke it rmx)
21. Andy Moor – Fake awake (Ecomix)
22. Rubix – Backspace (Other melody version)
23. Markus Schulz vs Andy Moor – Daydream (Lemon & Einar rmx)
24. Surpresa feat Justine Suissa – Sirens of Poseidon (Reb mash)
25. Sonic Division – Day and night (Akesson rmx)
26. Oceanlab – Miracle (Above & Beyond club mix)
27. Anton Firtich – Rain over the ocean( mix letöltés ingyen mp3 zene )


Nóta giveaway #1

  

Teljesen ingyen letölthetővé, kipróbálhatóvá, meghallgathatóvá teszem pár régi cumómat legyen az mashup vagy mash vagy éppen ahogy hívják.*
Eheti tölthető nóta egy jó másfél éves munka.

* Üzleti célú felhasználása nem engedélyezett! (kivéve hangaláfestés, zenei szolgáltatás, dj-zés)
A felsorolt kivételes esetekben teljes címmel kell listázni. Továbbterjesztése a blogpost-ra mutató link-kel engedélyezett.


DU Special – Hungary In The Mix 003 on Ah.FM

  

Július 30-án zajlott le az egész napos műsor.
A fórumosok közel 10 oldalnyi kommentje alapján úgy vettem észre nagyon tetszetős kis 1 órát sikerült az alkalomra összerántani.
Több mint 800-an hallgatták! :)
Képre kattintva tölthető természetesen hisz megígértem, hogy oldalamra és ide is kikerül.

Kép

Destination Unknown Special
Hungary In The Mix 003 on Afterhours.FM

01. Armin van Buuren feat Susana vs Marninx – If you should go with the morning light (Reb mash)
02. Deadmau5 vs Markus Schulz & Andy Moor feat Jes – Faxing ghostdream (Reb mash)
03. Andy Duguid vs Glenn Morrison & L Vendi – Don’t belong home (Reb mash)
04. David West & Inkfish – Hello piano
05. Ned Shepard – A fine balance (Jerome Isma-Ae rmx)
06. Cerf & Mitiska & Jaren – You never said (Dash Berlin rmx-Reb edit)
07. Oceanlab – Sirens of the sea (Cosmic Gate vocal mix)
08. ID
09. ID
10. Ali Wilson – Quiver (Progressive mix)
11. Ashley Wallbridge feat Meighan Nealon – I believe (Gareth Emery rmx)
12. Julian Jeweil – Air conditionne
13. Tiesto – Carpe Noctum (Fire Element mix)
14. Nic Chagall – What you need (Marco V mix)
15. Nick Fiorucci feat Kelly Malbasa – The night (Chris Ortega electro mix)
16. Coca & Villa – La Noche
17. Deadmau5 – Arguru
18. Kalafut & Fygle – Novocaine (Mark Otten rmx)
19. Cressida – Lovely lies
20. Andain – Beautiful things (Have a break, have a K&D rmx)( mix letöltés ingyen mp3 zene )