Tiesto régen és ma
2008. May. 05. 12:08
Írta Reb, beszéljükmeg.hu, buli, sztárok, zene kategóriában.
Előre le kell szögeznem, hogy nem vagyok elvakult Tiesto rajongó, de régen nagyon nagy (legnagyobb) kedvencem volt, körülbelül 2004-ig.
Miért írok akkor most róla? Megláttam egy képet a TT.FM fórumon Lacknock aláírásában. Egyelőre nem biggyesztem ide de később majd arra is sor kerül.
Mi az ami régebben nekem eszembe jutott a Tiesto imázsról?
-lendület
-szabadság
-”fun” (elnézést de ez a szó így önmagában adja vissza amit szerettem volna)
-természetesség (talán ez a legfontosabb)


Fanatikusoknak biztos feltűnik, hogy van itt kép ami nem is olyan régi, konkrétan 2005-ös (például ami a vonatozós fellépéséről származik középen… flash lehetett ahogy suhan el a világ körülötte és egyben zötykölődések miatt picit fura is
.
Ebből persze semmi kézzelfogható nem jön le arról amiről végülis a bejegyzés szól, de azóta a Tiesto felirat egy brand lett. Szikla szilárd management dolgozik a márkán a nap 24 órájában, plusz az éjszaka. Nem tudom ebből mennyit töltenek konkrétan a zenei palettáról szóló címszavak környékén, gyanítom hálistennek nem olyan sokat és legalább ez nem igazodott annyira a divat és az eladhatóság gyors és “one way ticket” jellegű útja felé. Mindezek ellenére szerintem pici divatzene van benne. (Ami kell is… persze csak szigorúan mértékkel.)

A fent említett aláírásbeli képet látva (ennek az eredeti verziója van itt most) először csak az tűnt fel, hogy Tiesto-t miért öltöztették most selyemfiúnak vagy kicsit a cenzúrázatlanabb verzió felé haladva köcsögnek.
Merthogy erről a kigombolt, blöki nyakából lenyúlt láncos képről nekem valamiért ez ugrik be. Hol van ez a régihez képest? És miért kellett ez?
Aztán amikor megláttam az eredeti képet már láttam miért, a megoldás ott virít a fölső sorban. “Armani Exchange presents”
Mit tudunk az Armani-ról? Sznob világmárka. Jó persze, elegáns, minőségi és az ember eljuthat odáig is, hogy megfogalmazza, hogy egy Armaniban méginkább embernek, felszabadultnak és a világ központjának érzi magát de remélem a blog olvasói nem haragszanak meg ha én ettől függetlenül is csak egyszerűen sznob világmárkának titulálom és nem áradozok ilyen témákban, hogy Armani, DKNY, Tom Tailor, pénz, pompa, csillogás….stb. Ezt meghagyom a Reb Hotel rovatba.
Szóval emberünk imázsa elég erőteljesen megváltozott az idők folyamán és ez sajna kívülről jött. (mire értem ezt: a főbb szóró, reklám és médiaanyagokon látszik leginkább… kisebb gigeken még látni valamit a régiből…persze én nem folytattam túl nagy tanulmányt ez ügyben mostanában)
Én őszintén bízom benne, hogy zeneileg ennél erősebb ráhatás nem fog bekövetkezni, mint eddig és nem lesz divat dj sem zeneileg, sem pedig ami a megjelenését és a körítést illeti ….vagy így már az?!? Róla mindig azt lehetett hallani, hogy “a srác a szomszédból”. Ez most hogy jön össze egy ilyen kis Armani tuninggal azt nem tudom.
Egyébként ez a pénz, pompa csillogás nem lenne új, nem tudom pontosan honnan jött most ez a trend de mi magyarok élen járunk jelenleg “büszkén” jelenthetem.
Sajnos kishazánkban mindig minden fokozottan mutatkozik meg, hiszen a parasztvakítás és a fejedelemsüketítés hazájában a legújabb divat az, hogy “Érezd magad különlegesnek” azért mert itt lehetsz…..befizetted a belépőt, csillog minden a giccs határát nem csak súrolva. Van itt egy csomó gazdag ember, megfizetett táncospicsák, most már érezd magad különlegesnek, hiszen te is itt vagy a több száz ember között aki azért jött el ma este, hogy a belépő megfizetése után, kisebb alkohol és egyéb szerek mámorában különlegesnek érezhesse magát a hétköznapok felett.
Itt most írtam egy nagyon hosszú szép szöveget ami a jelenlegi magyar trendet cifrázza, de úgy ítéltem meg egyrészt nem megy a témához, másrészt nem akarom megsérteni még jelképesen se a dj-t ezzel. A managementet meg nem ismerem annyira, hogy ilyennel sértegessem (már csak így virtuálisan) és még nem érték el azt a határt se ami már a “tumáccs” netovábbja. (vagyis ami már “olyan magyar” lenne
Persze erre az igazi régi motoros trance hívők már biztos húzzák a szájukat. Már már ott tartunk, hogy Armin-nál is több a show, mint a zene. De hát srácok ez van, nem kellett volna ilyen korán kezdenünk
… vagy a másik lehetőség, hogy alkalmazkodunk ehhez, hogy ők már nem csak egyszerűen sztárok, hanem “A” sztárok.




















2008. May 5. 15:10 | Válasz erre
Nekem sosem volt nagy kedvencem Tiesto, a mixeinkben sem emlékszem volna hogy szerepelt volna valaha. Nem azért, mert sz.r zenéket csinál, csak teljesen más stílusokban dolgozik, mint amit képviselek. Erre rátett egy lapáttal még az elmúlt években az itthon kialakult Tiesto mánia, amitől a falra tudok mászni. Ez a tipikus “mit hallgatsz?” “trance-et” “tiesto-t?” nagyon ki tud akasztani.
Felnézek rá, mint tehetséges producer és dj, elismerem a munkásságát, de mást és másképp csinál, mint a kedvenceim. Volt viszont egy nagy kedvencem tőle, a Jan Johnston – Flesh remix 2001-ben, az még mindig hatalmas szerintem. A többi nem igazán az a stílus, felépítés, hangzás, ami nekem a trance-et jelenti.
Armin mögött is nagyon dolgozik a gépezet. Bízom benne, hogy nem ennyire, vagy nem ilyen formában lesz populáris, mint Tiesto. Láttuk az Armada HQ videót a YouTube-on és elég barátságosnak tűnnek
Bár így belegondolva biztos Tiesto csapata is az
Nemtom, egyrészt jó hogy egyre többen hallgatnak trance-et, másrészt viszont nekem nem tetszik, ha a “nagyok” ennyire populárissá válnak. Ugyanakkor egyre tudatosabbak az emberek, itt a net, változnak az idők, könnyen válogathatsz hogy mit hallgatsz, szerintem keresik az egyéniséget meg az egyediséget hogy miben lehetnek mások, mint a társaik, úgyhogy amíg vannak dj-k, akik nem a pénzre mennek, addig szerintem minden rendben lesz
2008. May 5. 15:40 | Válasz erre
ez így is van, hogy mindig van aki még a zene miatt csinálja leginkább…
de az a baj, hogy emberek legtöbbjét meg nem pont a zene fogja meg, hanem a gépezet termékére kattannak rá és mellékesen akkor már a zenére is.
elfelejtettem (miért nem lehet itt commentet szerkeszteni..) de hozzá kell tenni, hogy azért az eol show nagyon meg volt csinálva
2008. May 5. 19:43 | Válasz erre
Nálam már Tesco meg Armin ugyanaz! Armin mostani albuma alacsony szinvonalu lett.Tesco dokit meg azért nem bírom elviselni mert mindenki őt szereti!Ha már Tiesto akkor mondjuk Dallas, vagy Adagio:Dnálam akkor futott nagyon a mester. MA már csak a radiomüsora az ami egész türhető számomra.Az is azért mert sok noname producertől játszik zenéket.Ez azért jó mert nem uncsi, mint pl ASOT!
De el kell ismerni ha Tesco dokiról van szó, nekem minidg a dvd i jutnak eszembe.Véresre nézzttem mindet, kivéve a mostanit:D
Mint embert tisztelem,de mint dj sztem nem oylan jó már!
Szeptemberben megnézzem magamnak a Doplert, és ott minden kiderül.
2008. May 5. 21:13 | Válasz erre
Szerintem ha igazán szeretsz egy műfajt, akkor az idő múlásával mindenképp túllépsz a legnagyobb hírességeken. Nem véletlen, hogy szinte kivétel nélkül Tiesto-val kezdődik mindenki trance zenei pályafutása, de az elvitathatatlan érdemei mellett korántsem biztos, hogy valaha is volt akkora zenész, mint amekkorát a média csinált belőle. Ő és (jelenleg) Armin a jéghegy csúcsa, akiken keresztül végül el lehet jutni valami igazán jóhoz. Fontos szerepük van a gépezet működésében, de nem kéne őket túlértékelni.
2008. May 6. 0:08 | Válasz erre
Space Project: teljesen egyetértek Veled.
Bevallom, nem vagyok régóta trance rajongó. Sőt, ha belegondolok, hogy ASOT a műfaj kicsúcsosodása, akkor még most sem érzem magam “trancer”-nek. Én nem tudok örülni, ha egy dj-t megválasztanak No. 1 dj-nek. Szerintem a hírnév mindent elront. Tiesto ugyan többször volt “elsőszámú” dj, de azért állta a sarat és elég sokáig megmaradt az, aki volt régen. Valami eltört benne (bennem?). Meg aztán az is rátesz egy lapáttal, hogy a sok szűklátókörű kis köcsög f*szjankó divatból és “rongyrázásból” hallgat TIESTO-t. “n/a” nagyon jól leírta ezt a jelenséget. NA ezt nagyon nem szeretem! Persze erről nem ő tehet.
Armin-t most sem kedvelem, de ha így megy tovább…
Kisebb club, kisebb nevű-, de annál _tehetségesebb_ dj és jöhet a menet. Nem kell nekem sem eol, sem armin only.
Nekem nagy kedvencem Schulz bácsi, és pusztán jószándékból kívánom, hogy ne legyen soha No1 dj.