Kiskomplex letudva
2008.05.31. 01:50 1 Hozzászólás
Írta Reb, egyetem kategóriában.
A 4. évfolyamos, pénzügy szakos hallgatókra (befektetés elemző, pénzügypolitikus, aktuárius) év végén, amolyan felkészítő jelleggel egy kisebb rémálom vár a bevett hagyományok szerint, aminek a neve kiskomplex. Ez olyasmi mint a nagy rendes komplex vizsga, azzal a különbséggel, hogy kevesebb tárgy van benne és itt a végeredmény a 2 aktuális főszakirányos tárgy jegye. (szerk: najó most, mint kiderült befelemzőknek 5. évben van kiskomplex és előtte “minikomplex” …világos
)

Jelen esetben (pénzügypolitika főszakirány hallgatója vagyok) az államháztartás és a pénzügypolitika nevű tantárgyakról volt szó. Államháztartásból van év közben 2 darab dolgozat is, így az írásbeli egyfajta alapot szolgáltat a szóbelire. Pénzügypolitika nevű tárgyunk pedig 2 negyedéves blokkra oszlik, ebből az egyik felében előadásokat hallgattunk a szakmai nagyobb neveitől (pl Oblath Gábor, akinél már tanultam makrogazdasági elemzést is…. Neményi Judit aki szintén a Jegybank Monetáris Tanácsának tagja, Surányi György akit szerintem nem kell bemutatni és a szakmai kevésbé ismert emberei……egyébiránt az államháztartásokat jobbára László Csaba tartotta). A püpol tárgy másik fele pedig makropénzügyi modellek címet viseli. Nagyon szép dolgok de mint kiderült egy kicsit nagyobb nekifutást igényelnek a sikeres írásbelihez, ami elég egzakt tudást igényel még akkor is ha csak azt kérik vissza ami a papíron le van írva (merthogy pontosan kell visszaadni)…….szóval másodikra 4-es lett.
Kb 1,5-2 hétig kivégzés jelleggel készültem lelkiekben az eseményre, vagyis a szóbelire. Tételek természetesen (legalábbis pénzügyön) nincsenek, így az ember megpróbálja az anyag legnagyobb részét átnézni, ami most úgy 1500-2000 oldal volt. A vizsga pedig nem meglepő mód úgy zajlik, hogy kérdeznek. Általában elsőre nem érthető, hogy végül is mire lennének kíváncsiak, vagy ha igen akkor az anyag legsötétebb bugyraiban, esetleg a kötelező (ajánlott néven futó) olvasmányok valamelyikében van. Most például ugyanaz a kérdés a 3 vizsgaalkalom és az alkalmankénti 2-3 csoport egyikében se hangzott el…nagyjából 40 hallgatóról van szó, szóval van fantázia a tanszéken. ![]()
Pénzügypolitika részből a még másodéves koromban tanult pénzügytan nevű (általában baromira utált) tantárgyból kaptam pár kérdést kicsit meg is lepődtem már ezen is de mégjobban azon, hogy természetesen olyan dolgokról amit az ember nem feltétlenül várt ergo lényegében át se nézte. Szóval a jó írásbeli miatt végül is abból összeraktam egy maradós 4-est. Államháztartásból az írásbeli nem lett valami fényes, szerintem eléggé le lett pontozva. Mentem reklamálni is de a dolgozatok végeredménye senkinél sem volt alku tárgya, illetve tanárúr készségesen és kimerítően elmagyarázta a helyes választ (ami egyébként 5-10 perces monológ volt)……de itt jött egy olyan korrekt dolog amit itt én még az elmúlt pénzügyes éveimben nem tapasztaltam….amire azt mondtam, hogy úgy érzem le lett pontozva azt megkérdezték szóbelin is! Aztán persze volt még 1-2 kérdés a szokásos (fent említett) módszerrel és olyan is ami konkrét adójogszabályokra tért ki (merthogy az államháztartás nevű tárgy egyik fele az adótan). Sajna úgy bizonyult, hogy az ilyen jellegű dolgokra kevésbé vagyok fogékony (egyébként jogra se…de ez már kiderült az elmúlt évek 2-3 jogi tárgya alapján). Szóval végül egy erős közepes és egy négyes lett az eredmény. Örültem! ![]()
Bár aludni még nem tudok a 2 napos folyamatos hajnali 2ig való tanulás után (pedig ma Inpy-t segítettem költözni) de legalább már enni tudtam valamit. ![]()
Érdekes djpultban sose izgulok ennyire.










