10 év trance-ben
2008. May. 08. 00:55
Írta Reb, buli, műsor, program, tt.fm, zene kategóriában.
Azt hiszem a cím önmagáért beszél. Kicsit belegondoltam és azt hiszem 10 éve lehet, hogy elkezdtem trance zenét hallgatni, aztán később … de hát ezt biztos úgyis tudjátok. Gondoltam egy bejegyzés erejéig írok valamiféle számadást. Kezdjük az elején?
Az eleje? Német, trance szerű klubzene. Kai Tracid és a német Viva tv hírességei és valamilyen válogatáscdről megvolt a Silence is még origi verzióban. Aztán Paul van Dyk, és Paul Oakenfold! A két Paul, akiktől igazán indult az én trance-em. Emlékszem még Juliusszal odáig voltunk, hogy sikerült a jó kis 56k-s modemmel levakarni a Paul van Dyk szetteket. Nagyon jók voltak. Én nagyon szerettem mellette Oakie-t is, a ‘99-es év volt nálam az ő karrierjének csúcsa. Teljesen más hangzás, sokkal houseosabb, break elemekkel, kicsit elvontabb talán de nagyon tetszett, talán pont emiatt.
2000 nyarán jutottam el első igazi trance bulimra. Paul van Dyk a szigeten. Most így belegondolva még 18 se voltam.
Atom nagy buli volt, főleg azért mert végre láthattam illetve hallhattam élőben nagy kedvencemet.
Ha fázisokra osztanánk 2000 ősze fele következett a második fázis, Tiesto. Egy internetes haveromtól szereztem be az addigi szinte összes mixcdt és liveszettet. Idő közbe már kacsintgattam Ferry Corsten és Armin felé is de a kedvenc egyértelműen Tiesto volt. Az ő hangzása picit más volt és valljuk be nem egyszerű feldolgozni egyszerre ennyi újat, ez a vonal ragadott meg és hát volt is mit feldolgozni. A Magik sorozat, Summerbreeze, In Search Of Sunrise, Forbidden Paradise, Space Age és a Lost Treasures. Egytől egyig többször végighallgattam mindegyiket. Melyik volt a kedvenc? Mindegyik! Talán a Space Age és a Lost Treasures vonala picit keményebb, techesebb hangzása nem jött át annyira.
Harmadik fázis? Talán ez inkább hozzám fűződik és nem a fent említett urakhoz. Teljesen belemerültem a dologba. Örökké mixeltem, szinte fejből vágtam a nótákat már az alapjából is. Most meg örülök, ha azt tudom mit játszottam múlthéten (vicc…
. Természetesen az általam játszott bedroom szettek vonala a fent említett úriemberekhez igazodtak leginkább. A harmadik fázis egyre több Tiesto, egyre kevesebb Oakenfold és PvD, bár az utóbbi Paul videofelvételeit a legnagyobb rajongással nézegettem mindig.
2002 november, életem első Tiesto-s bulija a Flörtben. Azt hiszem ez az a buli amire a legszívesebben emlékszem vissza, hihetetlen hangulata volt. Ha emlékeim nem csalnak ebben az évben készítettem a Story of Sunset’s Chill című mixlemezt, amit Dexter mai napig őriz (már csak ezért is megérte) és bár címe elég megtévesztő de house és trance nóták képezték a tracklist java részét. Számtalanszor gondolkodtam már a második részen, de eddig úgy néz ki nem jött el az ideje.
2003. Nem is tudom így hirtelen. Az teljesen tiszta, hogy az egyik legnagyobb Tiesto rajongó voltam. Voltunk Homeban is bulizni valamikor április környékén. Nagyon jól sikerült ez is és akkor voltam először a klubban is. Legvadabb álmaimban tudtam csak elképzelni, hogy majd ugyanazok a falak közt valaha, talán csak 1x én is csinálhatok valami hasonlót. (Sose mondd, hogy soha!) Ebben az évben kezdtem el cuccozni is és ezt most gyorsan kimagyarázva arról van szó, hogy a számítógépes mixelésről áttértem a keverőn és cdjátszókon valóra.
Megterveztem az itthoni saját kis pultot, levágattam fát, lematricáztam… nagyon profi lett, mai napig használom.
Azt hiszem ebben az évben ismerkedtem meg jobban Jast-tal és Christian Slater-rel is. Mindkettőjükkel interneten. Eléggé hasonló cipőben jártunk.
Ja és voltam életem első Oakenfold buliján is, friss egyetemistaként.
2004. Rádióműsorom lett! A néhai Radio Flash-en ment minden vasárnap este 8 órától (a szokások híve vagyok) műsorom először DanceFlash (ez volt akkor egyetlen tánczenei adás) majd EBW Sessions címmel. (Electric BrainWash)
Emlékszem valamikor május-június környéke lehetett amikor magyarország hivatalos, 2. legjobb
trance dj-jével volt alkalmam találkozni. Az Örsre vittem neki pár bakelitet bizniszelni. Igen, ő Inpieces volt. Egy barátság kezdete.
Túl sok bulira nem emlékszem ebből az időből, de amire igen az Oakenfold és Tiesto nevéhez fűződik. Oakenfold Complex-ben volt és elég elcseszett egy buli volt az. Bombát kerestek, így mi kint áztunk Slaterékkel az esőben egy jó órán át. Tiesto-nál Dokk és Events Hall a kulcsszó. De egyből eszembe is jut, hogy ebben az évben ismertem meg Dextert és Blazt is, amikor a tiesto.hu project indult. Sose gondoltam volna, hogy később idáig “fajulnak” a dolgok.
Szóval Dokkos buli emlékei még most is megvannak, akkor találkoztam személyesen először Tiesto-val és Shane54-el…vagyis hát Előddel. Slaterékkel, Juliusszal buliztunk és mint később a fotókról kiderült (Dorina mutatta), ott volt pár tiesto fórumus, tt fórumos vagy egyszerűbben csak “fórumos” arc is. Ki volt még ott? Inpy és ezt nem hiszitek el de Kuti Zoli is!
Őt egyébként nem emlékszem pontosan mikor és hol láttam először de úgy 2003-4 környékén ismerkedtünk meg egymással.
Mi történt még 2004-ben? Életem első nyilvános, nagy fellépése a Citadella Klub panoráma termében. A pultban a keverő tetejénél végig ott volt egy plüssblöki, amit valakitől kaptam.
Bár ez akkortájt nem volt ilyen szép emlék de megígértette velem, hogy elviszem kabalának, én meg megígértem… innentől kezdve azt hiszem világos. Óhhh Mr Inpieces és “ő meg a haverom” Lagunary is eljött megnézni. Ott volt még Dexter is és valaki akit most nem szeretnék megnevezni. Akkor találkoztam először Wick Silverrel, akit én csak a magyar trance keresztapjának tituláltam, Fábiánnal és Gabriel Millerrel is. Élmény volt.
Ja és a vonal meg a trance úgy egyébként? Hát őszintén szólva kezdtem elmenni egy picit Arminék felé, de a legnagyobb favorit még mindig Tiesto volt stíluson belül. Nóták amiket játszottam valamiféle holland, angol, német esszenciát képviseltek. Feltűnt a porondon (legalábbis az enyémen) Markus Schulz is.
2005 hűű. Na ez már a lecsóba csapás éve volt! Igaz még lecsó nem volt de hát ha hülyén is nézett ki mi azért úgy csapkodtuk a tányért mintha lett volna benne.
A Midnight Journey sorozat legjobb éve. Az első buli valamikor tavasszal volt. Jast, Dani (a Zajos), Soliquid és én is játszottam rajta a Club 11-ben. Egész sokan el is jöttek a 10 főhöz képest amit vártunk.
Amire legjobban emlékszek, hogy Zotyó a ketrecben táncolt.
Zenei vonal? Hm, picit proggys de leginkább trance. A Markus Schulz féle vonal nagyon megfogott akkoriban. (ki hinné?
A rádióműsorom ment ezidő alatt is.
ISOS a Palaceban és Niklas Harding buli, ennyit mondok, aki ott volt tudja milyen volt! Nyáron aztán haladtunk a hangulatos kis TS bulikra Mosquito-ba, ahol Slater, Előd és Inpy is zenélt 1-1 alkalommal. Szeretem az ilyen open air jellegű dolgokat. Ősszel megrendeztük a második Midnight Journey bulit is. “Szpesziális” alkalomról volt szó, ugyanis a szülinapi bulim volt, ami a divatot keményen megvetve pontosan a szülinapomra esett.
Akkor ismertem meg a kölcsön cdjátszói révén Atisht. Külön kaland volt mert ahogy elkezdtem játszani cdjátszók behaltak lemezeimmel. Szerencsére “juhúú” Tomika, akit szintén akkor ismertem meg hozott nekünk barátságosabb darabokat. A buli szintén örök élmény volt. Akkoriban kezdtem el tanulmányozni az Ableton Live-ot is és már készítettem is egy intros mashupot a party-ra. Az ősz folyamán zenéltem még TS bulin a White House-ban és PDR-en is, a Cha Cha Cha-ban.
A 2005-ös évben az e-re a Blade klubbos bulik tették fel a pontot, nem is egyet.
Tiesto VIP bulin zenélhettünk ha csak egy rövidet is Inpyvel. Akkor jöttem rá Blaz révén, hogy egy egy ilyen klubbal mennyi macera van és jó ha a buli kezdete előtt 10 nanomásodperccel rendbe van minden. Aztán pedig Markus Schulz a Blade-ben! Hát ez ütött. Inpyvel utána játszottunk az általunk nagyon utált b2b formációban. Előtte pedig jó szokásomhoz híven fent a kanapén meditáltam kicsit, amit nagyon sokan alvásnak hisznek. Most lehull a lepel erről is. Soha nem aludtam még bulin! Pihenni próbálok a lehető legmélyebben és kicsit koncentrálni. Ha az ember alszik egyet gig előtt az nagyon más tud lenni, mintha a “napiszar” után még elmegy valahova zenélni. Tuningszerekkel meg ugye nem élek.
Mi maradt ki? ETN.fm! Szeptembertől havi mixem volt az ETN-en a SundaySoundScapes nevű adásban. Elődnek volt még akkoriban ott műsora magyarok közül. Talán az egyik legfontosabb ide a végére maradt, megalakult a TranceTream.FM! Valamikor úgy emlékszem késő ősz folyamán. És ezzel párhuzamosan behalt a Radio Flash. Szilveszter előtt még tartottuk egy elég zártkörű rádiós bulit is, itt ismerkedtem össze pár emberrel akiket még nem is láttam de rádiós dj-k voltak. Pl azt hiszem Fairy, akiről kiderült elég mókásan, hogy ugyanabba a középsuliba járt 5-6-od évre, ahol én is tanultam és jelenleg is egy egyetemre járunk.
2006 is jó év volt. Elindult hivatalos adásom is Destination Unknown címmel, vasárnap este 8 órától minden héten. Akinek újat mondtam szégyellje magát!
Első buli szintén Bladeben volt Fábiánékkal, meg volt Ronski-s BTC is. Aztán volt még egy felejthetetlen Radio Launch party is ahol a promocdmet osztogattuk. Úgy hallgassa mindenki, akinek megvan, hogy az színtiszta 2 cdjátszó+keverős felállás még. Semmi extra hókusz pókusz. Sajnos nekem már nem maradt belőle egy darab sem. Az utolsót is odaadtam valakinek, akiről mint kiderült kb le se szarta. (Egyébként a sors iróniája, hogy az utolsó előtti darabok egyike is egy ilyen csaj gyűjteményét bővítik.) Márciusban felléptünk a Home Club záróbuliján is, a National Springfest-en, élmény volt.
Valamikor február vége fele jöhetett meg ETN-től a felkérés a 3. sávon egy havi műsorra is. Inpyt és Jastot kértem meg, hogy hárman hozzunk össze valamit. Ez lett a Drift Terminal, ami a csatorna élethosszig tartó műsora lett. Csináltunk egy Midnight Journey-t is májusban, aminek másnapján Kalocsán zenéltünk Andrew B buliján. Az igazi nagy szám júniusban volt, amikor is rádióstul leköltöztünk Balatonra, 2 napra. Tiesto-s hétvégén csaptunk a potik közé 2 nap erejéig. Első napon teljesen tisztán emlékszem, leérkezés, karszalagátvétel, eligazítás Balázs módra (”Majd megyek!”
és bíztatás Norbi módra (”Hát mostmár jönni fog…remélem.”
. Este közös rádiós vacsi amibe becsatlakozott a Béres Zo is. Valami gyümölcsös grillezett húst ettem, amitől nem lettem túl jól. Ez baj volt, mert vagy 20 perccel később játszani kellett volna, de kicsit szédelegve ez akkor nem tűnt túl jó ötletnek. Aztán persze játszottam a kertbe egy kb 3 órás szettet ugyanazon a keverőn, amin másnap Tiesto is. Nagy élmény volt amúgy mert egy helyen laktunk lent Inpyékkel és én egy szobába voltam Blazzal. Reggel buli után amikor visszajött a szállásra aludni (mit ad isten az a szoba pont 1ágyas volt) arra ébredtem fel, hogy Blaz röhög és azt mondja “te ebbe az egyforma boxerbe úgy nézünk ki, mint 2 buzi….. ha valakinek elmondod megöllek!
”. Ezt azóta se mondtam el senkinek, nem is fogom mert megöl!
Második nap Tiesto után játszottam bent az arénában a jól bevált pizzázás után. Hű…. na az nem semmi volt. Jellegzetessége a helynek, hogy az ember 2 dologtól lehet rosszul, a pizzától vagy az aréna mélyeitől. Utóbbira nagyobb az esély! Inpy elég szerencsétlenül járt, valami idióta nyaka köré tekert kábelt és ugrott egyet. Vége is lett kint a bulinak, aztán csodálkozva néztem, hogy jön be. Végülis valami 7-8 között lett vége a zajongásnak. Hazafelé a szállásig már erősen tűzött a reggeli nap.
A következő nagy buli a BTC4 volt Airwave-vel és Jonas-szal. Mindkettő hatalmas kedvenc nálam úgyhogy külön megtiszteltetés volt előttük, illetve utánuk zenélni illetve pár szót váltani. Nem sokkal ezután jött egy TS buli ami úgy volt, hogy elmarad mert szakadt az eső de Wickék gyorsan átszervezték egy másik helyre annak ellenére, hogy a “hivatalos” tartalékhely szépen tartott másik bulit TS helyett. Ehhez képest egész sokan voltak.
Sajnos Palace-os Armin vagy Schulz bulin még nem volt alkalmam zenélni, de ebben az évben pont aznap, mikor leindultunk Inpyvel a Kipuffogó című műsorban voltunk interjúalanyok. Nem volt egyszerű eset!
Augusztus végén Parádé, Blikk-Blade kamion. Eszméletlen volt, pláne az a tömeg ami összegyűlt amikor már bent álltunk Hősökön. Az ősz folyamán még Gabriel Miller szülinapi buliján zenéltem a Scarabeusban. Nem kifejezetten kedveltem meg a helyet, pici, levegőtlen és elég tréh volt az ottani gyári technika is.
A műsorom folyamatosan ment… a stílus? Jó kérdés. Progresszív trance némi uplifting és tech elemekkel, maradjunk ennyiben. Bár ahogy jött a tél már egyre több minimalos, dallamos nóta is volt benne. Namind1…ilyesmi. Csináltam már mashupot is rendeset, a Ghost’s fingerpaint-et. Feltöltöttem Arminnak is, de nem játszotta, mire én megharagudtam rá és a telefont azóta se vettem fel ha hívott. (ez a mondat egyébként elég heveny röhögést váltott ki az Ableton találkozós előadásomon 2007-ben
Az egyik legemlékezetesebb bulim az a szilveszteri. Előző nap ácsoltam mashupot – Darko 4 life – Tiesto-ból és Booka Shade-ből. Elég jó helyen volt a rendezvény is megtartva és hálistennek nagyon sokan jöttek rá. Baromi jó amikor az ember elkezd valamikor 10 körül a falaknak zenélni és mire felnéz párszor, egyre több ember jött. Vége lett, mint az évnek!
2007. Úgy indult az év, ahogy az előző befejeződött. Vagyis kicsit jobban de hát ez egy hosszú story. Első buli a Carneval volt Tranzidenttel Blade-ben, amit a Menno de Jong-os követett. Sajnos ebben az időben a Blade már eléggé ramaty technikai állapotban volt. Elmondhatom magamról, hogy anno a Tiesto-s VIP bulin én raktam fel első zenét a Blade-ben (még kész se volt 100%-ig) és én raktam fel uccsót is a Menno-son. Scarabeusban tartottunk egy szülinapi bulit Andinak (Ambrózia), majd egy hirtelen felindulásból elkövetett húsvét előtti összejövetelt a Blue Monkey-ban Solid Slide-al. Nem voltak egyszerű napok, de ha nagyon ki akarnám figurázni a helyzetet, akkor azt mondanám “a sikert is tudni kell elviselni”…hihi…nameg azt, hogy “más abbahagyott már olyat is, ami jól ment most akkor én miért hagynám abba, ami nem zavar sok vizet?”. Ez van. Áprilisban Előd komával játszottunk a PSZF napjain Olaf Palme házban, majd jött a nagy bumm, ebben az évben is.
Tiesto Pesten, Tiesto Palaceban. Bár a pestin csak bulizóként voltam jelen, de nagyon jó showt adtak elő. Voltam vele meetingen is, ez volt második alkalom, hogy élőben találkoztam és beszéltem vele pár szót, anno még Dokkban volt rá alkalmam. A Palaceoson zenéltünk Inpyvel egyet a gardenben. Jót szólt! A többire nem térnék ki.
Júniusban zajongtam egyet Buddha Beach-en Előddel és Krisztián haverommal, ott találkoztam először élőben Mario Projecttel is
aki azóta Myon. Voltunk még lent Nagykanizsán is zenélni a Cola Clubban. Július elején volt az 50. adásom, egy 5 órás mix-szel és egy egy órás chillout-tal amibe szerepelt 2 saját szerzeményem is a Bioluminescence név alatt. Elég jó meló volt ezt összehozni 40 fokban. Emlékszem egyszer a keverőm fel is adta a nagy melegben. Kis kihagyás, Palaceos bulik és jött is a Parádé, amin újfent Inpyvel zenéltünk egy b2b-et. Meg kell mondjam annyit, mint akkor még életembe nem ittam.
Megragadnám az alkalmat, hogy bocsánatot kérjek Brunner Zsoltitól és Náksi Attilától, hogy a vip hűtőjébe rakott Bols, majd az üveg Bacardi is olyan gyorsan elfogyott, de mentségünkre legyen, hogy Hugival nem is sejtettük, hogy az az övék, amikor Zsolti berakta a hűtőbe.
A buli egyébként megvan. Blank & Jones-ékat láttam a számomra nevetséges Hercules Dj konzolon játszani, majd Fuzzy Hair djzett egyet és hazaküldte a közönséget. Szettjének végére maradtak vagy 50-en max, de ők meghallgattak minket. A buli jó volt, a gig kicsit rövidke.
Ősszel játszottunk még Scarabeusban Tebron buliján 1x. Utána már nem is tudom mik voltak. Voltam még bulizni Tabuban, Ivoék buliján aztán valahogy elment ez az év is. Egyrészt jó volt, másrészt kegyetlen szar, de hát túléltük.
2008. Ez az év igazán a BTC-vel és Andy Moor-ral kezdődött a Club Royal-ban. Nagyon szeretem a zenéit, úgyhogy már vártam. Természetesen illúzióim nem voltak afelől, hogy nem sokat fogok játszani utána és, hogy kb mindenki hamar hazamegy reggel 4-5 körül. Sajna így is lett, max 3/4 óra után vége lett a szettnek. Jó volt látni pár arcot, Elődöt, Orange Projectet meg hát a többieket is, de persze volt olyan is akit nem volt olyan jó látni.
Március hamar elment, áprilisban voltunk lent Smash-el Nagykanizsán, ahol olyan jól sikerült a buli, hogy felvetődött az ötlet, hogy mi lenne ha nagyjából havonta járnék oda. Azóta már voltam lent még1x most május elején.
Valahol itt tartunk most. Sose gondoltam volna, hogy (bár így sincs benne minden… közel sem!) de ezt egy nap leírhatom. Így visszaolvasva elég kalandos de belül sokszor adott pillanatban nem úgy éli meg az ember ezeket, a problémák csak később tűnnek kalandnak….de van olyan is amin azért soha nem fog az ember egy jót nevetni.
Olyasmit nem fogok most ide írni a végére, hogy miket csináltam mert tegnap összegyűjtöttem csak a mashupokat oldalamra és az is baromi hosszú lista lett, mixekről nem is beszélve de ott, a honlapon megtalálható minden.
Hogy 10 év után mit mondanék mi a trance? Ezt valaki vagy tudja belül vagy nem. Nem lehet leírni, elmondani már csak azért sem, mert örökké változik. Ha az elmúlt 10 évben csak a velem kapcsolatos élményekről ennyit írtam közel se tökéletesen és mindenre kiterjedően, akkor mennyit lehetne írni az elmúlt 10 év zenei anyagáról, nagyobb nemzetközi eseményeiről, új felfedezettjeiről? Több kötetnyi könyvet!
Köszönet mindenkinek aki építő módon járult hozzá ehhez az elmúlt 10 évhez!




















2008. May 8. 21:47 | Válasz erre
Jó soxor vagyok benne, dehát ez történelem
:*
2008. May 9. 1:08 | Válasz erre
Nagyon jó kis írás. Köszönöm, hogy leírtad, és hogy elolvashattam.
A Blazos boxeres rész üt.
D
2008. May 9. 16:42 | Válasz erre
ez tényleg történelem
grat az irottakhoz! most egy kicsit én is világosodtam sok mindennel kapcsolatban | boxeres téma télleg kész
2008. May 10. 23:13 | Válasz erre
Hát ez tényleg történelem és eléggé hasonlít az enyémhez.
Ez a 10 nálam is 10.
És hát volt egy pár közös megmozdulás, amire mosolyogva gondol vissza az ember.
Nagyon jó kis írás, jót nosztalgiáztam! Köszi és csak így tovább!
2008. May 21. 21:20 | Válasz erre
Nagyon jó kis történet.
Fellelkesültem, és én is megírtam a magamét, avagy manuál trackback itt.
2008. May 30. 14:11 | Válasz erre
Jó kis összefoglaló írás e(zek)r/ről a 10 gyors, de tartalmas év(ek)ről. Jó volt így visszanosztalgiázni.
2008. July 10. 23:43 | Válasz erre
Azt hiszem ebben a bejegyzésben benne vannak azok az emberek akik miatt én ma trance-t hallgatok és van hova mennem bulizni hétvégente.
Köszi Reb ezért a nosztalgikus bejegyzésért, ugyan kicsit megkésve szúrt szemet nekem