Semmi extra?!
2008. April. 03. 18:50
Írta Reb, egyetem, program, tőzsde kategóriában.
Agyelszívó nap…
Reggel nyitáskor már éreztem a vesztem, illetve az OTP-ét. Alig volt forgalom de több, mint 2%-ot gyengült az árfolyama, amire csak rásegítettek a kedvezőtlen amerikai makroadatok.
| Hozzá kell tenni, hogy az amcsi piac megint eljátszotta a nagy halált (ez elég gyakori) majd a hírek és az európai piacok zárása után szépen sunyiba elkezdett emelkedni. Ez azért jó jel csak ami baromira nem szimpatikus, hogy a kinti 0,5(!) százalékos esés itthon 1-2%-ban jelenik meg és itt sajnos nem erősödik vissza a nap végére. Ez a BUX nyomora. |
![]() |
Találkoztam egy egyetemi haverral is. Ő befektetéselemző szakos pénzügyön és most kb 1 hónapja az egyik banknál dolgozik traderként, főként kötvényekkel foglalkoznak. Mint mesélte a mostani piaci helyzet elég kedvezőtlenül hatott rájuk is, így egy ottani teljes idős alkalmazott kb 10 évnyi fizetését bukták el fejenként ők, akik még nem teljes idősök.
Na így legyen okos az ember. De annyi biztos, hogy tanulóidőnek talán a legjobb.
Ha már ennyire szídom amcsikat tegnapra jár nekik egy kis riszpekta meg pisz meg ájbilívindisznésön. Történt ugyanis, hogy megkaptam az amerikai vízumot. Nagyjából 3 éve már egyszer visszautasították mert nem tudtam igazolni, hogy eléggé kötődöm magyarhonhoz és leginkább mert nem tudtam olyan papírt vinni nyár közepén, hogy én szeptembertől be leszek iratkozva a szemeszterre. Aha… Most viszont kb. le se szarták az interviewt. Nagyon cselesen megkérdezte egy max 30-33 éves amerikánó konzul srác, hogy voltam e már az államokban. Nem akartam viccesre venni, hogy valójában kétszer is, egyszer fegyverszállítás közbe, egyszer pedig a kubaiakat tettük partra…. szóval természetesen nem.
Rákérdezett miért akarok menni, mit tanulok egyetemen, mikor végzek aztán ennyi, cső…1 évre oké viszlát.
Más…..izomlázam van. Már januárba érzetem, hogy ez a nagy téli jelentősebb mozgásoktól mentes semmittevés nem fog jól végződni de a tegnapi squash után a ma délelőtti egyetemi lépcsőzés elég szúrós volt.
(soha nem járok lifttel …)
Amúgy baromi jó móka ez a fallabda de olyan szinten lenyúlás amit elkérnek a terem…ismétlem csak a terem bérleti díjáért, hogy az már fáj.
| Nem emlékszem a hely nevére (Lágymányosi túloldalán van délnek kb 1 km-re.) de egészen konkrétan az 1 órás mókáért 1000 Huf-ot hagytunk ott per fő és saját ütőt, labdát vittünk. Állítólag ez még nem is olyan drága hely. Na hát így űzzön az ember valamilyen szinten divatsportot. Amúgy erről jut eszembe, hogy a Magyar Fallabda Szövetség logoját egyik haver tervezte, be ís raktam ide jól. |
![]() |





















